Ezek a riadt képű apróságok nem űrlények, még ha annak is tűnnek. Riadtságuk teljesen indokolatlan, ugyanis pont ők okoznak riadalmat a pontyokban és más halakban. A képen két pontytetű látható, de nevükkel ellentétben semmi közük a tetvekhez. Valójában apró, vízi élősködő rákok, amik széles, lapított testükkel rálapulnak a halakra, szájszervük apró korongjaival rászívják magukat az állatokra, mint a piócák, hegyes, szuronyszerű szájszervükkel pedig sebet ejtenek a bőrön és gazdáik vérével (olykor nyálkájával) táplálkoznak.

Következő fura lényeink a tócsarákok. Na ők már valóban önazonosak, ugyanis valóban rákok és valóban tócsákban éldegélnek. Egész nagynak mondhatók, úgy két centiméteresek. A képen két nőstény látható, akiknek az a kis dudor a hasi oldalukon a petezacskójuk. Ennek fala szivárványszínben pompázik benne pedig már ott vannak a peték is.

Hát nem mesés ez a kép? De mit is látunk, mit rejt a Bükkös-patak medre? Tulajdonképpen mondhatnánk, hogy egy teljes légyottot. Igaz, a fajok nem teljesen stimmelnek, hiszen a jobb oldalon egy békalégyott eredményét, petecsomót láthatunk, a bal oldalon pedig párba állt bolharákokat. A bolharákok nem tétlenkednek, lebontó szervezetként folyamatosan habzsolják a leveleket, de közben a szaporodásról sem feledkeznek meg. Ezekről az érdekes apróságokról itt még többet megtudhatsz.

Nini, egy mókás páros! Ha azt mondjuk, hogy a jobb oldali meztelencsiga-poronty csupán fél centis, és itt még csak egy részletét látjuk, akkor mekkora lehet a kis gömböcugróka mellette? Bizony, egészen apró. Ezek a helyes lények egyértelműen az apró népek egyik legkedvesebb tagjai. Ráadásul mindenütt ott vannak, a trópusoktól a tundrákig, az óriás talpas fák kérgén, a köderdők magasra nyúló ágainak mohapárnáiban, a tavak felszínén, balkonládáinkban, virágcserepeinkben, a hótakaró alatti dermedt zuzmómezőkben, csupán a száraz helyeket kerülik el messzire.

Ezen a szép hangulatú képen végre egy jól felismerhető állat, egy csiga látható. Bár ez is elég apró, azért szabad szemmel már észrevehető. De vajon mibe kapaszkodik? Valami növénykének tűnhet, de azok a kis nyúlványok a fűszál végén valójában már nem növényi részek, hanem fátyolkapeték. A kis csigusz pedig ezekről "nyalogatja" épp a gyöngyöző harmatot.

Zsoltnak köszönhetően nemcsak a fűszálak végére helyezett érdekes petéket láthatjuk, hanem magát a belőle kikelő fátyolkalárvát is. Ez a kis bozontos apróság egy frissen született zöldfátyolka, és ahogy a felnőtt verziója ő is előszeretettel habzsolja a tetveket, igazi kis fenevad.

Azt tudtátok, hogy a víz alatt is élnek bolhák? Bizony, ezek itt vízibolhák, még a fél centit sem érik el. Szárazföldi társaiktól eltérően ezek azonban nem rovarok, hanem rákok. Szaporodásuk is különleges, ugyanis a meleg időszakban csak nőstényeket hoznak világra a nőstény egyedek, az utódok pedig a hátukon lévő költőüregben fejlődnek ki. A képen azonban már egy ivaros szaporodás eredményét láthatjuk, hideg időben ugyanis már hímek is születnek, és a két nem szerelméből ilyen borsóhéjhoz hasonló költőtasakok fejlődnek, bennük két pici, de annál kitartóbb petével. A nőstények ezeket kibocsájtják magukból, amik a víz felszínén lebegve várják a kedvező időt a kikeléshez.

A hótücskök élete nem csak játék és mese! Főleg a hímeké. A legtöbb rovarral ellentétben náluk az apróbb hím szokta cipelni a termetesebb nőstényt a hátán. Ráadásul most egy igazi bűntény szemtanúi lehetünk, itt ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a bal oldali nőstény nem túl kedvesen szeretné oltár elé cipelni párját, aki kétségbeesetten kapaszkodik a hókristályokba. A nőstény végül megkapta, amit akart.

"Azt hiszem, bogár ment a szemembe!" A mókás helyzet két gömböcugrókával esett meg, amely egyáltalán nem szokatlan. Ugyanis nem kifejezetten szeretik a vizet, és mindent megtesznek, hogy minél hamarabb szárazra kerüljenek, akár egymás hátára is felmásznak, hogy aztán onnan szárazra ugorhassanak.

Ezek a kis gömböcök igazi kis potyautasok, bármilyen mozgó tárgyra szívesen rámásznak, hogy így utazgassanak. Képünk főhőse ezúttal nem épp egy sebesvonatot választott...

... úgyhogy átpattant egy ormányosbogárra. Ezt a szokásukat leszámítva egyébként kedves talajlakó lények a gömböcugrókák, és hasznosak is, szerves törmelékkel, növényi részekkel, gombahifákkal táplálkoznak.

Ez a kooperáció viszont már nem olyan vidám. Legalábbis az ezerlábúnak biztosan nem, aki csak nyugodtan szeretett volna lakmározni egy spóráit szóró gombán. A tárnapók viszont ezt nem nézhette ölbe tett lábakkal, hiszen valamit neki is ennie kell, és egy jó "húsos" ezerlábúnak nem tudott ellenállni.

Nem lehet megunni ezeket a vízi parányokat. Ezen a képen a nagy vízibolhák mellett kandicsrákokat is láthatunk. Középen van az egyik, az apró, kissé piros úgy hordozza az oldalára csapva két kis petecsomóját, akár a bevásárlószatyrokat.

Vajon mi lehet ez az óriási szörny a kis kandicsrák mellett? Segítünk: egy olyan bosszantó vérszívó apróság, ami alaposan meg tudja keseríteni az ember életét meleg időben. Persze ebben a formájában még ártalmatlan ránk nézve, ez ugyanis egy csípőszúnyog lárvája.

Hát nem jópofa ez a pár milliméteres árvaszúnyog? Csípő társaihoz képest ő teljesen ártalmatlan számunkra, és kinézete is elképesztően cuki. Azok a kis tollas "fülek"! Ezek a csápok a hímeken jóval hosszabbak, bozontosabbak, és a mechanikai érzékelésben van szerepük. Az érzékszőrök úgy működnek, mint a mi belső fülünk szőrsejtjei, a hanghullámok által keltett rezgéseket képesek felfogni és információvá alakítani. Az egyes fajok más-más frekvenciájú rezgésekre érzékenyek, így képesek megtalálni saját nőstényeiket a szárnysurrogásuk által keltett zümmögés alapján, még akkor is, ha szúnyogok milliárdjaitól zsong az ártér.

Ünnepi a Dunaparton. Az árvaszúnyogok táncához a Megyeri híd fényei adják a hangulatot.

A három muskétás. Zsolt bravúros fotóján valójában nem három, hanem egy repülőszöcske látható. Elképesztően nehéz ilyen fotót készíteni, hiszen a vak sötétben egy gyorsan és cikázva repülő rovart elcsípni szinte lehetetlen. Ráadásul a repülőszöcskék nem repülnek fel gyakran, így Zsoltnak szerencséje is volt, hogy egyetlen expozícióval és mindhárom vakuvillanással sikerült elcsípnie. Ehhez azonban neki is nagyot kellett futnia és ugrania, a fényképezőgépét pedig szinte a szöcske után dobnia.

Varázslatosak ezek az éjszakai képek ezekről a különleges lényekről. Itt egy éjszaki lepkét láthatunk, amely cukiságát az árvaszúnyoghoz hasonlóan bozontos csápjának köszönheti. Azonban az éjszakai lepkéknél a csápok elsősorban szag- és ízérzékelők, a hímek például ezzel a tollas csáppal fogják fel a nőstény által kibocsátott feromonmolekulákat, és már nagyon kis mennyiségű illat alapján is rábukkannak a nőstényre. Az éjszaki lepkék titkos életéről itt olvashattok bővebben.

Ebben a káprázatos környezetben még egy kaszáspók is igazi sztár lehet.

Mert a gömböcugrókákból sosem elég! Főleg ha ilyen helyes kis buborékokat cipel szőrös kis popóján.

Zsolt még a poloskákat is képes szerethetővé tenni. Ezen a képen egyáltalán nem tűnik egy utálatos lénynek, sőt! Érdekesség, hogy a hideg évszakban nemcsak a valódi téli rovarok (hótücskök, téli szúnyogok, hószúnyogok) bandukolnak a havon, hanem a kicsit enyhébb időben néhány ragadozó is előbújik zsákmány után kutatni, mint például a képen látható tolvajpoloska.

Ezzel a helyes kétalakú hangormányossal búcsúzunk az apróságok világától. Köszönjük Ujvári Zsoltnak ezeket a csodálatos fotókat, és ha szeretnétek még több képét megnézni, és követni munkásságát, akkor azt itt megtehetitek.