MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Pilisi kilátások Potyautasokkal – 2. rész

Az első túrát megint a Két-bükkfa-nyeregből indítottuk, a cél pedig a Pilis-tető volt. Legutóbb gimnazista koromban jártam itt, emlékeztem a kiindulópontra, a tetőn lévő otthagyott, betonból épült katonai objektumokra, no meg a csodás kilátásra, noha akkor még a Boldog Özséb-kilátó nem állt ott.

Boldog Özséb-kilátó és Pilis


Kalandosan indult a reggel, mert a készülődés utolsó mozzanataként Nimródka behúzta magunk mögött az ajtót, ami kívülről gombos, nem kilincses, a kulcsot pedig odabent betuszkolta a zárba, így egyrészt kulcs nélkül, kulcsra zárás nélkül voltam kénytelen otthagyni a lakást, másrészt fogalmam sem volt, hogy jutunk majd be délután.


Körtúrát terveztünk ezúttal is, odafelé a végig aszfaltos zöld háromszög jelzésen a kilátóig, onnan vissza pedig a zöld sáv jelzésen, mely mentén van még egy kilátópont, egy újabb Pilisi Kilátások-pecséttel.
Négyen voltunk, négy gyermekkel: Betti Mátéval, Lilla Motyóval és Bella Lócival. Gyönyörű színekben pompázott az erdő. A séta közben jót beszélgettünk: Lilla és Bella kicsit előre rohantak, mi Bettivel lemaradtunk, de a kilátónál újra együtt volt a csapat. Gyorsan fel is másztunk és megcsodáltuk a körpanorámát, mely a Pilis legmagasabb pontjáról elénk tárult.

 


Miután kigyönyörködtük magunkat, piknikeztünk a kilátó tövében elhelyezett padoknál. Nem siettünk, vagy egy órát eltöltöttünk itt szép nyugalomban, amit kicsik és nagyok egyaránt nagyon élveztek. Lilla szeretett volna kicsit saját magányában is erdőt járni, így hamarabb elindult vissza a zöld sáv jelzésen, mint mi.
Útközben még a Pilis nevű pecsétet is beütöttük egy kis leágazáson a zöld sáv jelzésről, ahonnan még talán egy fokkal szebb kilátás adódott, mint a kilátóból, mert itt már mentes volt a tájkép a régi korok betonmaradékaitól.


Az erdő csak egyre és egyre szebb lett, nem tudtunk betelni az ősz színeivel. Útközben láttunk még egy jópofa fát is: úgy nézett ki, mintha a törzsnek arca volna, és ezt egy kis festéssel jobban ki is hangsúlyozták.
Remek kis túra volt, igazi boldogsághormon-bomba! Ami kellett is, mert itt a kalandos napnak nem volt még vége: hazafelé beugrottam a sógornőmékhez egy pótkulcsért, amivel természetesen nem sikerült kinyitni az ajtót. Így telefonálásba kezdtem, és még szerencse, hogy találtam egy hivatalos „betörő” céget, akik 2 órával később ki is tudtak szállni, így este 7-kor sikerült bejutni a lakásba, amit kb. egy 2 perces művelettel nyitott ki a szaki.

 


Táv: kb. 10 km


Hosszú-hegy


Állandó túratársam épp nem ért rá a héten, nekem viszont nagyon mehetnékem volt, így kellett kerítenem valaki mást, aki velünk tart. Kriszti és Kornél szerencsére épp a hegyekbe vágyott, így felvettem őket a városban, mielőtt megcéloztuk a Pilist.


A túrát a Szántói-nyeregben kezdtük, innen a zöld sáv jelzésen mentünk oda-vissza, egészen a pecsételőhelyig. Kényelmes túraútvonal volt, csak egy-két helyen kellett egy-egy kidőlt fát átugrani vagy éppen átbújni alatta.

 


Barnus el is aludt a hátamon, Kornél pedig „nagy” totyogó létére az út jó részét nagyon ügyesen, két kis apró lábacskáján tette meg. A kilátás lenyűgöző volt a pecsételőhelyről, meg is álltunk piknikezni kicsit. Barnus és Kornél is nagyon élvezték a szabadságot, szívesen időztek volna többet is.


A visszaút is kellemes volt, lankás lejtővel. A végén letértünk a zöld jelzésről a biciklis jelzésre, hogy legyen egy kis változatosság. Az autónál etettünk, pelusoztunk, Barnus kicsit még kinyújtóztathatta magát.

 


Táv: kb. 7 km


Fekete-hegy és Kétágú-hegy


Sokáig nézegettem a térképen, hogy a Fekete-hegyet és a Kétágú-hegyet honnan lenne érdemesebb megtámadni, mert igen sűrűn voltak a szintvonalak Kesztölc és Pilisszentlélek irányából is, a Két-bükkfa nyeregtől pedig távolinak tűnt. Így végül Pilisszentlélek lett a befutó kiindulási pont, ott is a falu széle, a főút melletti parkoló. A zöld keresztet, a postás utat néztük ki.


A találkozóról sikerült elkésnem, de Betti Mátéval, valamint Andi a pocaklakóval türelmesen várt. Kis késéssel, de nekiindultunk. Kb. 100 méter után viszont azonnal egy akadályba ütköztünk: a zöld + le volt zárva fakitermelés miatt. Tanakodtunk, mi legyen, aztán arra jutottunk, hogy kis kerülővel menjünk inkább a sárga kereszt útvonalon, mely Háromszázgarádics névre is hallgat. Egy jelöletlen úton jutottunk el az ösvényig, melyen elkezdtünk felfelé kapaszkodni. Nagyon-nagyon meredek volt, és egy csúszós hegyoldalban vezetett, folyamatosan felfelé.

 


Fogalmunk sem volt róla, hogy hol lesz jobb, mert ennyire csúszós, durva azért egy ösvény sem szokott lenni, még a Spartacus ösvény is gyaloggalopp volt ehhez képest, pedig annak az elején tábla is figyelmeztet, hogy tapasztalt túrázóknak ajánlják saját felelősségre. Szóval kapaszkodtunk, kapaszkodtunk, sokszor nem néztünk le, vissza pedig azért nem fordultunk, mert felfelé jobban tudjuk az egyensúlyunkat tartani, mint lefelé.


Jó lassan haladtunk, de egyszer csak elértünk egy szélesebb, kitaposott utat. Közben elhaladtunk pár szikla mellett, a kilátás egyre szebb volt a fák között, és még egy barlangot is láttunk. A széles „sztrádának” pedig nagyon megörültünk. Igen ám, de pár méter után láttuk, hogy egy tábla mutatja az utat felfelé egy kialakított lépcsősoron. Hát igen, ez az, ami az előző szakaszról nagyon hiányzott! Így folytattuk a kapaszkodást felfelé, innen viszont már szerencsére veszélytelen volt a terep: vagy lépcsőkön, vagy széles, kitaposott úton lehetett haladni. Egészen hamar fel is értünk a csúcsra, a Fekete-hegyi kulcsosházhoz. Először egy hinta csalogatott arra, hogy kipróbáljuk, majd felmentünk az épület teraszára megcsodálni a kilátást. Elég felhős idő volt, de azért így is el lehetett látni egészen Esztergomig, illetve a Duna vonaláig.

 


A ház mellett kialakított padokon elfogyasztottuk az ebédünket egy igen éhes és kíváncsi macska társaságában, így sokáig nem is maradtunk. Sajnos nem készültünk cicaetetésre, így nem sok ínyére való akadt nálunk, de azért pár lehulló kekszdarabot elfogyasztott. Közben Barnus alaposan meghempergett a koszban.


Úgy döntöttünk, ha már idáig felküzdöttük magunkat, továbbmegyünk a Kesztölc felett elhelyezkedő Kétágú-hegyre. Itt erőteljesen rákapcsoltunk a tempóra, mert mindenkinek oda kellett érni az oviba, bölcsibe a gyermekéért. A zöld kereszt, majd a zöld sáv jelzésen haladtunk. Az erdő ezúttal is csodaszép volt, jó hosszú, egyenes szakaszokon haladtunk.

 


A pecsételőhelyről Kesztölc felé csodálhattuk meg a panorámát, látszott Dorog, a Nagy-Gete is. Túl sokáig azonban nem maradtunk, mert csak saccoltuk, mennyi lehet a visszaút, hosszabban, a zöld sáv jelzésen a Pilis-nyereg felé.


Tempóztunk is visszafelé, azonban még egy megállót be kellett iktatni, mert Barnus elégedetlenkedett. De egy kis tejecske jobb kedvre derítette és vígan nézelődött, míg vissza nem értünk az autóhoz. A Pilis-nyeregtől egyenesen lementünk a főút irányába, egy rövidebb szakaszon az út mellett haladva vissza is értünk a parkolóba. Innen folytatódott a rohanás Nimródkáért az oviba, mert Márton napi lámpás felvonulás volt. Szerencsére pont időben sikerült érkezni, és a kiscsoportosok mondókázásáról sem maradtunk le.


Táv: kb. 12-13 km


Basina és Kémény-szikla


A Pilisi Kilátások befejezését családilag terveztük, Gáborral, Nimródkával, egy szombati kirándulás keretében. Elautóztunk Piliscsévre, egészen a pincefaluig, ahonnan egy körtúrát terveztünk. Valahogy mi családilag sosem tudunk időben indulni, így dél volt, mire leparkoltunk és végre nekivágtunk a gyaloglásnak.

 


Nimródka kívánsága az volt, hogy én vigyem. 5 kg-mal rosszabbul jártam így, cserébe viszont egy okos, aranyosan csacsogó cukorfalatot vittem a hátamon – no, nem mintha Barnus nem lenne az, csak még beszélni nem tud. Már a pincesoron megörültünk az első pecsétnek, ami ugyan Pilisi Vándorlás volt, de egy üres oldalra ezzel is nyomtunk a füzetbe egy pecsétet, Nimródka legnagyobb örömére.


Aztán felpakoltuk a gyerekeket és indultunk. A piros háromszögön kapaszkodtunk fel a Basina nevű hegyre. Máris az elején egy keskeny ösvénnyel indítottunk, mely Nimródkának nagyon tetszett, nevetve hajtogatta, hogy „itt vagyunk a susnyásban”. Majd közölte, hogy neki pisilnie kell, így levettem a hátamról, aminek picit örültem is, mert legalább kevésbé izzadtam felfelé.


Kicsit jött a saját lábán, de már fáradt is volt, így pár száz méter után kérte, hogy vegyem vissza. Fent, a hegy tetején megint együtt pecsételtünk. Csodálatos volt innen is a panoráma, bár ezt a Pilisi Kilátásokon már megszoktuk.

 


A sárga háromszög jelzésen leereszkedtünk az Eszperantó-emlékfalig. Mivel a gyerekek nem aludtak, itt lepakoltunk egy hosszabb piknikhez. Voltak padok, asztal, hinta, esőbeálló, sőt, még szemetes is. Etettünk, pelusoztunk, sétálgattunk Barnussal, aki már menne a két kis lábán is, ha tudna egyensúlyozni. Itt felmerült bennem, hogy lemehetnénk az autóhoz, és máris haza, mert a tegnapi túra után azért nem voltam annyira fitt, de tartottuk magunkat az eredeti tervhez, és mégis elindultunk az utolsó meghódítandó pilisi csúcs, a Kémény-szikla irányába.


Nimródka nagyon hamar elaludt a hátamon, pedig itt kezdtünk igazán cikkcakkozni a különböző túrajelzéseken: sárga kör, sárga sáv, piros sáv, zöld kereszt, majd a zöld háromszög vitt le a sziklához a hegytetőről. Volt benne szint rendesen, alaposan megizzadtunk, mire felküzdöttük magunkat. Pont a leghúzósabb részen jött szembe egy népes kirándulócsapat, ami jó volt figyelem-elterelésnek is, illetve tartották bennünk a lelket, hogy mindjárt fent vagyunk, és így is lett.

 


A szikla tetején próbáltam folytatni a ringatózást, hogy Nimródka ne ébredjen fel, de egyszer csak aranyosan elkezdett dumálni a hátamon. Így megcsodáltuk a gyönyörű kilátást (Klastrompuszta terült el alattunk), majd csináltunk pár közös képet, bekerült az utolsó pecsét, és indultunk is vissza az autóhoz.


Még csak a zöld kereszten voltunk, amikor Nimródka lekéredzkedett, így tartottunk még egy pihenőt. Barnus szívesen evett volna fű-fa-virágot, ha lett volna, így csak botokkal és falevelekkel próbálkozott. Majd pillanatok alatt bűzborzzá változott, így nem úsztuk meg az újabb peluscserét sem.


Nimródka innen már a saját lábán akart jönni, és mondtam neki, hogy kb. 2 km van hátra. Erre Gábor gyorsan számolt, hogy ha Nimródka 100 cm magas, akkor 2000 nimródkányit kell még megtenni. Ez nagyon tetszett neki, hangosan kacagott, és azóta is sokat emlegeti.

 


Barnus került az én hátamra, hogy ha Nimródka mégis vitetné magát, Gábor tudja kézben cipelni. Vészesen sötétedett, és még az eső is csepergett, így a lehetőségekhez mérten siettünk, Nimródka nagyon ügyesen gyalogolt. Közben elszámolt páratlan számokkal, kettesével kb. 171-ig, elmondott pár megállót az általunk gyakran használt villamosvonalakon, és nagyon jól elszórakozott.


Végig a piros sáv jelzésen mentünk le, vissza a csévi pincefalunál hagyott autónkhoz. A végén megint jött a „susnyás”, aztán a pincék közt vezetett egy darabon az út, ahol házszámok is voltak, némelyik igen nagy – ennek Nimródka nagyon örült.

 


Szépen ránk sötétedett, mire befejeztük a túrát, de remek napunk volt, a gyerekek egyértelműen nagyon élvezték a kirándulást, és mi, felnőttek sem kevésbé.


Táv: kb. 10 km


Büszke voltam, hogy másfél hónap alatt sikerült mind a 12 csúcsot bejárni az egyre hűsebb, őszi idő ellenére. Remek kis túramozgalom ez a Pilisi Kilátások, hiszen minden kiránduláson garantált volt a csodálatos panoráma. A Pilist pedig sokkal jobban sikerült megismerni, de nem fejeztük be, jöhet a Pilisi Források, vagy a Vándorlás, vagy bármelyik közeli túramozgalom.


Az előző részt ide kattintva olvashatod.

 

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
15
16
1718192021
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...