Ti írtátok

Az ország délkeleti peremén, Tótkomlós közelében, az egykori Csanádi-puszták kellős közepén, szántók és legelők közé ékelődve egy parányi erdőfolt ölelésében bújik meg a turisták által szinte ismeretlen mezőkopáncsi Szent István-kápolna.

Mi kell ahhoz, hogy az Országos Kéktúra és a Dél-dunántúli Kéktúra lejárása után valaki belevágjon az alföldibe is? Az alábbi olvasói élménybeszámolóból ez is kiderül.

Árpád-kori alapokon, valamikor Mátyás király idején emelték. Dúlta tatár, pusztította török, mégis mindig újjászületett. Óföldeák festő ecsetjére kívánkozó erődtemploma párját ritkító épített örökségünk, amely hófehér falaival, hetyke harangtornyával az oly sokat szenvedett alföldi magyarság élni akarásának jelképe is egyben.

Upponyi-szoros, Damasa-szakadék, Három-kő-bérc, Kalica-tető, Lázbérci-tó – az Upponyi-hegység mélyén megbúvó gyönyörű bércek és sziklaszorosok nevének hallatán még a gyakorlottabb természetjárók közül is akad, aki felkapja a fejét, és elgondolkozva állapítja meg: itt bizony még nem jártam.

Képzeljük el a Tisza méltóságos hömpölygését a Rába játékos vadságával, s ekkor magunk előtt láthatjuk a Drávát, ezt a kevésbé ismert, gyönyörű folyót. Ez egy elvarázsolt táj, mely elsősorban a természetességével ejti rabul a szívünket. Ráadásul e határfolyónak van egy kis- és nagy testvére is: a vad Mura és a nyugodt Duna.

Lágyan hullámzó, tüzes borokat adó lejtők a Hegyalján, vérzivataros történelmünk néma tanúi, Rákócziak, Perényiek várai a zord sziklabérceken, hatalmas, szinte érintetlen erdőségek, pazar sziklakilátók, aranybányák emlékei, pálos kolostorok romjai, mondhatni szinte ország az országban: ez a Zempléni-hegység.

Vajon ki gondolta volna, hogy régen még gőzmozdony is csühögött a Bükk-fennsíkon, a ma már szigorúan védett őserdő közelében? Vagy, hogy a Magas-Bakony legszebb hegyei közt vadregényes sziklaszorosokban apró dízelmozdonyok pöfékeltek az erdők mélyén? És azt, hogy Nógrád megye legnagyobb vonatrablása éppen a Medves-fennsíkra tartó kőszállító kisvasút alagútjánál történt?

A Kékest mindenki ismeri. A legtöbben felmennek autóval, körülnéznek, és már indulnak is haza, abban a hitben, hogy látták a Mátrát, pedig szinte semmit sem láttak. Ha vennék a bátorságot, és belépnének a Kékes évszázados bükkerdejébe, akkor egy kellemes sétával felfedezhetnék a Mátra igazi arcát, az egyik legszebb sziklabércét, a magashegységeket idéző Sas-kőt.

Mór és Oroszlány, a két egykori ipari fellegvár között túráztunk a Nyugat-Vértesben, a Közép-Dunántúl piros útján, miközben több látványos bányatavat is érintettünk a hajdani külszíni fejtéseknél, de mélyművelésűakna-torzó mellett is elhaladtunk.

A Börzsöny legmagasabb csúcsait sorakoztató központi tömbjén kívül, az alacsonyabb fekvésű peremvidékein is találunk igazán látványos kilátóhelyeket. A Nagy-Kő-hegyi Lokó-pihenő szelídebb magassága ellenére is hozza a tökéletes panoráma élményt, és még nagyon meg sem kell izzadnunk érte.

Az ország délkeleti szegletében, Gyulavári határában, az igéző szépségű Fekete-Körös árterében elnyúló, turisták által szinte ismeretlen Mályvádi-erdő mélyén lapul az évszázados fák alkotta, misztikus hangulatú „Bányaréti-őstölgyes”. Az ide vezető gyönyörű erdei utakon őzek és dámvadak csapatai kísérnek, a Körös-gátra fellépve pedig a távolból komoran kéklő Bihari-hegyek integetnek felénk.

A hányatott, mostoha sorsú mozgalom még a 10. születésnapját sem fogja megérni, kimondatott a verdikt: vége. A zaklatott, szinte ismeretlen jelvényszerzési lehetőség teljesítőinek száma az elmúlt 9 esztendőben még a félszázat sem érte el, arra van még halvány esély, hogy a teljes kapuzárásig talán ez a bűvös 50-es szám meglesz. Elkötelezett somogyi lokálpatriótaként egy, helyenként szenvedélyes írás született tőlünk, személyes tapasztalataink alapján, miközben az utolsó teljesítők egyikeként végigjártuk ezt a sokkal jobb sorsa érdemes turistaútvonalat.

Ennek a tragikus sorsú hegynek közel egy évszázadon át fúrták-faragták minden porcikáját, sziklagerincének eredeti szépsége a múlt ködébe vész, de még ilyen állapotában is az ország egyik legszebb, legkülönlegesebb hegyorma.

A zord sziklák rejtett zugaiban a jégkorszakból itt rekedt növények kandikálnak, a fák törzsein fél évszázaddal ezelőtt felfestett kék jelzések mutatják az utat, árnyas, misztikus légkör, érintetlen őserdei hangulat, melyet így tavasszal a mindent átható medvehagymaillat lengedez körül, Bakonykútitól egészen Királyszállásig éppen egy tucatnyi kilométeren: ez a Burok-völgy.

Tamás állta a szavát, a sikeres mátrai kincskereséskor megígérte a fiúknak, hogy máskor is elmehetnek vele kincskereső túrára. Hétvégén Herenden találkoztunk.

A Cserhát lankái között megbúvó Hollókő turistacélpontként való említése egyet jelent a húsvéti sokadalommal, a várral és az Ófaluval. Érdemes azonban a világörökségi falu környékére is kitekinteni, ahol varázslatos természeti környezetben olyan kincsekre lelhetünk, mint a nem éppen szokványos Kéz-kilátó.

Tamás barátom az egyik legelkötelezettebb természetjáró, akit van szerencsém ismerni. Munkája és a rengeteg túra mellett önerőből üzemeltet egy túranyilvántartó és -tervező oldalt, ezenkívül aktív barlangász és vérbeli ásványgyűjtő. Gyűjteményében megszámlálhatatlan mennyiségű hegyikristály, cápafog, fosszília, achát, kalcit, ametiszt és rengeteg egyéb társuk megtalálható. Ezek nagy részét számunkra jellegtelen, mit sem érő kövekből, kavicsokból „kalapálgatta” ki. Már régóta hívott bennünket, hogy menjünk el vele egy ilyen ásványgyűjtő túrára.

Zaklatott időszak van a hátunk mögött, ezért úgy döntöttünk, hogy pár nap testi-lelki felfrissülést megérdemel elgyötört szervezetünk. A választás hazánk talán legjobb gyógyvizes üdülőterületére, a Gyógyvizek Völgyére, azon belül is a "magyar Pamukáléra" esett. Bő fél napot "túráztunk" a település környezetében és rengeteg olyan csodát fedeztünk fel, melyekről eddig nem volt tudomásunk.