Ti írtátok

Kíváncsiak voltunk, nagyon kíváncsiak, most végre eljött a megfelelő alkalom. Sokat hallottunk, olvastunk már a hírhedt agyagos sárról a Cserhátban. Szinte rémtörténetbe illő legendák keringenek körülötte.

A Balaton vidéke mindig szép, nem csak nyáron. Csodás a téli visszafogottság és nyugalom, a tavaszi virágpompa és illatfelhő, az őszi színkavalkád és mustillat. Most ősszel inkább áztató esőben volt részünk a szomorú októbervégi napon, amikor elindultunk 10 km-es badacsonyi túránkra.

Egykor három csúcsa emelkedett büszkén a lágyan hullámzó cserháti dombok fölé, ezekből mára csupán alig másfél maradt meg. Középkori romok koronázta egyetlen, épen maradt sziklaszirtje Szandavár néven ismert, a kéktúrázók Mekkája, kedvelt kirándulócélpont. Az innen nyíló pazar körpanorámát szemlélve bizony csak keveseknek tűnik fel a romok és a Szanda-hegyet alkotó másik két csúcs szívfájdító pusztulása.

Ha elvonatkoztatunk a Poprád–Magas-Tátra–Csorba-tó közismert háromszögétől, érdemes szétnézni a Tátra nyugati oldalán is. A Liptói-havasok, alias a Nyugati-Tátra számtalan csipkés csúcsával és vadregényes völgyével igazi turistacsalogató. A Rohács-völgy tavai és vízesése mindenki számára bejárható tátrai gyöngyszem.

Hirtelen ötlet volt ez is, mint annyi más jól sikerült kirándulásunk. A hét közepén találtuk ki, péntek éjszaka kocsiba ültünk, a késő őszi nap pislákoló hajnali fénye pedig már a legkeletibb kétezres osztrák hegy, a Schneeberg lábánál elterülő bájos kisváros, Puchberg egyik parkolójában kukucskált be ránk az autó bepárásodott ablakain keresztül. Irány fel a Schneebergre, ami egy napba belefér!

Lengyelország 23 nemzeti parkja közül a Tátrai Nemzeti Park mellett a magyarok körében nehezen rúg labdába bármely tájegység. Szintén Kis-Lengyelország területén, Zakopanétól csak pár kilométerre találjuk a kevésbé ismert Babia Góra Nemzeti Parkot, mely ha adottságaival nem is, szépségével biztosan vetekedhet a Tátráéval.

Alig háromnegyed óra autóútra a fővárostól, Hollókő közelében, Palócföld szívében egy elfeledett vár romjai omladoznak az erdő mélyén.

A Söjtöri Természetjáró Klub immár 26. alkalommal rendezte meg október 26-án a Deák Teljesítménytúrákat 70, 55, 40, 30 és 20 km-es távokon. Söjtör így tiszteleg híres szülöttének munkássága előtt, és ismerteti meg az ország minden tájáról érkezett túrázókkal a környék természeti értékeit. A túrának ezúttal jótékony célja is volt: egy izomsorvadásban szenvedő kisfiú javára gyűjtöttek.

A Gerecse Tatabánya felett leszakadó hófehér sziklaformációja már önmagában is látványos turistacsalogató lenne, de a tetejét koronázó óriás Turulmadárral és a közelmúltban megnyílt látogatóközponttal együtt a város legfőbb attrakciójává nőtte ki magát. 

Új nap virradt, hamar elérkezett a reggel. Amíg a többiek sorban álltak reggeliért, én leültem a menedékház előtti padra, és a napfelkeltét bámultam. Tudtam, hogy eljött a nagy nap. Ma nem lehet meginogni, teljesíteni kell a kitűzött célt.

A festői fekvésű kis óbükki városka, Borsodnádasd, a legendák szerint kincses barlangokat rejtő Vajdavár, a hegység legmagasabb pontja, az Ökör-hegy, a Szarvaskő pazar kilátása, és végül, de nem utolsósorban Váraszó Árpád-kori kis erődtemploma és halastavai mind beleférnek egy kényelmes, egynapos Óbükköt, vagy más néven a Vajdavár-vidéket felfedező túrába.

Háromnaposra tervezett túránk a 293 méter magasan fekvő, Olümposz hegy lábánál elterülő LitĎŒchoro településről indult. Nevét a kőfaragókról kapta, de a görögök Kőfaluként vagy Istenek városaként is emlegetik.

A Pilis-tető 756 méteres magaslatán sajátos kettősségben fér meg egymás mellett az egykori légvédelmi bázis maradványa a pálos szerzetesrend vezetőjéről elnevezett kilátóval.

Lágyan hullámzó, tüzes borokat adó lejtők a Hegyalján, vérzivataros történelmünk néma tanúi, Rákócziak, Perényiek várai a zord sziklabérceken, hatalmas, szinte érintetlen erdőségek, pazar sziklakilátók, aranybányák emlékei, pálos kolostorok romjai, mondhatni szinte ország az országban: ez a Zempléni-hegység.

A szürke hétköznapok mókuskereke az elmúlt hetekben bizony elkapott rendesen, így aztán erre a hétvégére csupán egyetlen kívánságom volt: mindegy hova, csak el a városból. Nem kell semmi más csak meseszép hegyek, vadregényes völgyek, lágyan hullámzó, végtelen mezők, őszbe hajló, ezerszínű erdők, és igazi, hamisítatlan, archaikus vidéki hangulat, amely gyógyítja a városi lét minden gondját-baját. Az Óbükk Erdélyt idéző, mesebeli hegyei közt a borsodnádasdi természetjárók által szervezett Óbükki Ökotúra minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult. 

Salgótarjántól nem messze, néhány kilométerre délkeleti irányban, a Medves-fennsík és a Mátra közti dombok rejtekében fekszik Kazár települése. A nógrádi falu könnyedén ismertté válhatott volna, akár a területén feltárt, leletekben igen gazdag bronzkori településről, vagy akár a község elnevezésének eredete kapcsán. Mégis országos hírnevét a határában fellelhető egyedülálló felszíni formakinccsel rendelkező riolittufa-mező alapozta meg, amely miatt méltán viseli a nógrádi falucska a „magyar Kappadókia” elnevezést. 

A legújabb outdoor-tevékenységnek tekinthető canyoning (canyoneering), ami magyarul talán kanyonjárásnak lehetne mondani, Nyugat-Európában is csak pár éve van jelen. A természetjárás eme különleges módja a legtöbb esetben bárki számára elérhető megfelelő túravezetővel. Mi a Gyergyószentmiklós, Erdély kalandfővárosa mellett található Száraz-patak szurdokában tettük próbára a bátorságunkat és nagyon, de nagyon élveztük.

A Kohász Kéktúra Ózdtól a Bükk kapujáig, Mályinkáig tartó harmadik szakaszának a kohászvárosból indulva vágtam neki. Salgótarjántól egészen Ózdig a turisták előtt jóformán ismeretlen óbükki területeken vezetett eddigi utunk, vajon lehet-e ezt még fokozni? Bizony lehet!