Ti írtátok

Ki hinné, hogy kicsiny országunknak is akad egy szeglete, ahol az erdőbe lépve gondos kezek írják fel nevünket egy füzetbe, hogy szükség esetén pontosan tudják majd, hogy kit is kell keresni, ki is kerülhetett bajba Magyarország legnagyobb egybefüggő, érintetlen erdőrengetegében?

A hópaplan alatt álmodó Jósvafő meghitt csendje, a hegyek közt szabadon élő hucul lovak ködből felsejlő sziluettje, a karsztvidéki lengyelség emlékhelye, az elpusztult Derenk falu és a turisták számára szinte ismeretlen, hatalmas várrom, Szádvár is belefért a mostoha körülmények ellenére nagyszerűen sikerült túránkba ezen a kissé elfeledett, ámde csodaszép hegyvidéken.

Kalandok a téli Cserhátban: csúszkálás a jégen, gyaloglás a hómezőn, a bujáki vár és a Sas-bérci kilátó a havas tájban.

A hazai átlaghoz képest sokat túrázom, de ritkán tapasztaltam azt a forgalmat a turistautakon, amit december első hétvégéjén, tavaszias időben a Csévharaszttól délre eső homokos földutakon: a húsz kilométer alatt két lovas, öt futó, hat bringás és tíz-egynéhány bakancsos túrázó, illetve sajnos három crossmotoros jött szembe. Nem az Országos Kéken, hanem egy alföldi erdőségben.

Ország az országban, Rákóczi földje, a szabadság bölcsője, ahol „bárhova lépek, otthon vagyok”. Legyen bár halódó ősz vagy jégbe fagyott tél, rügyfakasztó tavasz vagy éppen forrón izzó nyár, ide mindig érdemes eljönni egy jó túrára, mert a Zempléni-hegység minden évszakban más és más élményeket tartogat.

Kövek, kőfolyások, kőtenger, kőkapu, kőlépcsők, kőkereszt, bazaltorgonák, bazalttörmelékek, sziklateraszok. Csordogáló vízforrások, buja növényzet, hatalmasra nőtt fák, virágok helyett most az őszi falevelek színorgiája, szőlőteraszok, hagyományos borvidék. Emlékhelyek, emlékkövek, kilátók páratlan panorámával a tóra, hegytársakra, völgyekre, falvakra és kisvárosokra. Gyilkos emelkedők, várva várt ereszkedők – aszerint, hogy az ember melyik irányból érkezik –, sok-sok pihenőhely, turistajelzések. A Badacsonyon járunk.

Kíváncsiak voltunk, nagyon kíváncsiak, most végre eljött a megfelelő alkalom. Sokat hallottunk, olvastunk már a hírhedt agyagos sárról a Cserhátban. Szinte rémtörténetbe illő legendák keringenek körülötte.

A Balaton vidéke mindig szép, nem csak nyáron. Csodás a téli visszafogottság és nyugalom, a tavaszi virágpompa és illatfelhő, az őszi színkavalkád és mustillat. Most ősszel inkább áztató esőben volt részünk a szomorú októbervégi napon, amikor elindultunk 10 km-es badacsonyi túránkra.

Egykor három csúcsa emelkedett büszkén a lágyan hullámzó cserháti dombok fölé, ezekből mára csupán alig másfél maradt meg. Középkori romok koronázta egyetlen, épen maradt sziklaszirtje Szandavár néven ismert, a kéktúrázók Mekkája, kedvelt kirándulócélpont. Az innen nyíló pazar körpanorámát szemlélve bizony csak keveseknek tűnik fel a romok és a Szanda-hegyet alkotó másik két csúcs szívfájdító pusztulása.

Ha elvonatkoztatunk a Poprád–Magas-Tátra–Csorba-tó közismert háromszögétől, érdemes szétnézni a Tátra nyugati oldalán is. A Liptói-havasok, alias a Nyugati-Tátra számtalan csipkés csúcsával és vadregényes völgyével igazi turistacsalogató. A Rohács-völgy tavai és vízesése mindenki számára bejárható tátrai gyöngyszem.

Hirtelen ötlet volt ez is, mint annyi más jól sikerült kirándulásunk. A hét közepén találtuk ki, péntek éjszaka kocsiba ültünk, a késő őszi nap pislákoló hajnali fénye pedig már a legkeletibb kétezres osztrák hegy, a Schneeberg lábánál elterülő bájos kisváros, Puchberg egyik parkolójában kukucskált be ránk az autó bepárásodott ablakain keresztül. Irány fel a Schneebergre, ami egy napba belefér!

Lengyelország 23 nemzeti parkja közül a Tátrai Nemzeti Park mellett a magyarok körében nehezen rúg labdába bármely tájegység. Szintén Kis-Lengyelország területén, Zakopanétól csak pár kilométerre találjuk a kevésbé ismert Babia Góra Nemzeti Parkot, mely ha adottságaival nem is, szépségével biztosan vetekedhet a Tátráéval.

Alig háromnegyed óra autóútra a fővárostól, Hollókő közelében, Palócföld szívében egy elfeledett vár romjai omladoznak az erdő mélyén.

A Söjtöri Természetjáró Klub immár 26. alkalommal rendezte meg október 26-án a Deák Teljesítménytúrákat 70, 55, 40, 30 és 20 km-es távokon. Söjtör így tiszteleg híres szülöttének munkássága előtt, és ismerteti meg az ország minden tájáról érkezett túrázókkal a környék természeti értékeit. A túrának ezúttal jótékony célja is volt: egy izomsorvadásban szenvedő kisfiú javára gyűjtöttek.

A Gerecse Tatabánya felett leszakadó hófehér sziklaformációja már önmagában is látványos turistacsalogató lenne, de a tetejét koronázó óriás Turulmadárral és a közelmúltban megnyílt látogatóközponttal együtt a város legfőbb attrakciójává nőtte ki magát. 

Új nap virradt, hamar elérkezett a reggel. Amíg a többiek sorban álltak reggeliért, én leültem a menedékház előtti padra, és a napfelkeltét bámultam. Tudtam, hogy eljött a nagy nap. Ma nem lehet meginogni, teljesíteni kell a kitűzött célt.

A festői fekvésű kis óbükki városka, Borsodnádasd, a legendák szerint kincses barlangokat rejtő Vajdavár, a hegység legmagasabb pontja, az Ökör-hegy, a Szarvaskő pazar kilátása, és végül, de nem utolsósorban Váraszó Árpád-kori kis erődtemploma és halastavai mind beleférnek egy kényelmes, egynapos Óbükköt, vagy más néven a Vajdavár-vidéket felfedező túrába.

Háromnaposra tervezett túránk a 293 méter magasan fekvő, Olümposz hegy lábánál elterülő LitĎŒchoro településről indult. Nevét a kőfaragókról kapta, de a görögök Kőfaluként vagy Istenek városaként is emlegetik.