Ti írtátok

A Söjtöri Természetjáró Klub immár 26. alkalommal rendezte meg október 26-án a Deák Teljesítménytúrákat 70, 55, 40, 30 és 20 km-es távokon. Söjtör így tiszteleg híres szülöttének munkássága előtt, és ismerteti meg az ország minden tájáról érkezett túrázókkal a környék természeti értékeit. A túrának ezúttal jótékony célja is volt: egy izomsorvadásban szenvedő kisfiú javára gyűjtöttek.

A Gerecse Tatabánya felett leszakadó hófehér sziklaformációja már önmagában is látványos turistacsalogató lenne, de a tetejét koronázó óriás Turulmadárral és a közelmúltban megnyílt látogatóközponttal együtt a város legfőbb attrakciójává nőtte ki magát. 

Új nap virradt, hamar elérkezett a reggel. Amíg a többiek sorban álltak reggeliért, én leültem a menedékház előtti padra, és a napfelkeltét bámultam. Tudtam, hogy eljött a nagy nap. Ma nem lehet meginogni, teljesíteni kell a kitűzött célt.

A festői fekvésű kis óbükki városka, Borsodnádasd, a legendák szerint kincses barlangokat rejtő Vajdavár, a hegység legmagasabb pontja, az Ökör-hegy, a Szarvaskő pazar kilátása, és végül, de nem utolsósorban Váraszó Árpád-kori kis erődtemploma és halastavai mind beleférnek egy kényelmes, egynapos Óbükköt, vagy más néven a Vajdavár-vidéket felfedező túrába.

Háromnaposra tervezett túránk a 293 méter magasan fekvő, Olümposz hegy lábánál elterülő LitĎŒchoro településről indult. Nevét a kőfaragókról kapta, de a görögök Kőfaluként vagy Istenek városaként is emlegetik.

A Pilis-tető 756 méteres magaslatán sajátos kettősségben fér meg egymás mellett az egykori légvédelmi bázis maradványa a pálos szerzetesrend vezetőjéről elnevezett kilátóval.

Lágyan hullámzó, tüzes borokat adó lejtők a Hegyalján, vérzivataros történelmünk néma tanúi, Rákócziak, Perényiek várai a zord sziklabérceken, hatalmas, szinte érintetlen erdőségek, pazar sziklakilátók, aranybányák emlékei, pálos kolostorok romjai, mondhatni szinte ország az országban: ez a Zempléni-hegység.

A szürke hétköznapok mókuskereke az elmúlt hetekben bizony elkapott rendesen, így aztán erre a hétvégére csupán egyetlen kívánságom volt: mindegy hova, csak el a városból. Nem kell semmi más csak meseszép hegyek, vadregényes völgyek, lágyan hullámzó, végtelen mezők, őszbe hajló, ezerszínű erdők, és igazi, hamisítatlan, archaikus vidéki hangulat, amely gyógyítja a városi lét minden gondját-baját. Az Óbükk Erdélyt idéző, mesebeli hegyei közt a borsodnádasdi természetjárók által szervezett Óbükki Ökotúra minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult. 

Salgótarjántól nem messze, néhány kilométerre délkeleti irányban, a Medves-fennsík és a Mátra közti dombok rejtekében fekszik Kazár települése. A nógrádi falu könnyedén ismertté válhatott volna, akár a területén feltárt, leletekben igen gazdag bronzkori településről, vagy akár a község elnevezésének eredete kapcsán. Mégis országos hírnevét a határában fellelhető egyedülálló felszíni formakinccsel rendelkező riolittufa-mező alapozta meg, amely miatt méltán viseli a nógrádi falucska a „magyar Kappadókia” elnevezést. 

A legújabb outdoor-tevékenységnek tekinthető canyoning (canyoneering), ami magyarul talán kanyonjárásnak lehetne mondani, Nyugat-Európában is csak pár éve van jelen. A természetjárás eme különleges módja a legtöbb esetben bárki számára elérhető megfelelő túravezetővel. Mi a Gyergyószentmiklós, Erdély kalandfővárosa mellett található Száraz-patak szurdokában tettük próbára a bátorságunkat és nagyon, de nagyon élveztük.

A Kohász Kéktúra Ózdtól a Bükk kapujáig, Mályinkáig tartó harmadik szakaszának a kohászvárosból indulva vágtam neki. Salgótarjántól egészen Ózdig a turisták előtt jóformán ismeretlen óbükki területeken vezetett eddigi utunk, vajon lehet-e ezt még fokozni? Bizony lehet!

A leginkább Galyatetőről ismert mátrai települést, Mátraszentimrét nem csak a felújított kilátója miatt érdemes felkeresni. A községhez tartozó fallóskúti Mária-kegyhely és környezete lelki feltöltő erején kívül kitűnő kirándulóhely is.

Már régóta szerettem volna Erdély déli részén, a Retyezátban túrázni, de nem mertem elindulni az ismeretlenbe. Megmaradtam a már jól ismert Magas-Tátránál. Úgy döntöttem, idén minden erőmmel azon leszek, hogy ez a régi álom megvalósuljon.  

Mióta elkezdtem kéktúrázni, lázasan gyűjtögetem az információkat és a kézzelfogható tárgyi emlékeket, melyek ennek a csodálatos mozgalomnak a múltjáról és a születésének körülményeiről mesélnek. Gyűjteményem egyes, rendkívül ritka darabjait nézegetve egyre gyakrabban támadt az az érzésem, hogy szinte bűn ezeket nem megmutatni.

Hazánk legmagasabb hegyvidékét bizonyára mindenki jól ismeri, a Mátra népszerű üdülőfalvai felkapott turistacélpontok. A Kékestől keletre elnyúló keleti Mátrabércet alkotó csodaszép hegyek láncolata azonban még szinte ismeretlen a kirándulók előtt. 

Végre nekivágtunk a rettegett Naszály meghódításának.

Sokan úgy gondolják, hogy az Alföldön nem sok értelme van túrázni, mert nincs ott semmi, csak végtelen síkság, monotonitás és szárazság mindenfelé. Mi másképp gondoltuk, és belevágtunk egy olyan túrába, ami rengeteg élményt nyújtott.

Tanult turista barátaimmal történt beszélgetésekből, beszámolókból, leírásokból nekem a Naszály egyfajta mumusnak tűnt az OKT-teljesítők körében. Nyár végén egy kétnapos túrát terveztünk ide és a Cserhátba. Pozitívan csalódtunk, de a két nap egyáltalán nem indult jól, sőt. Összességében azonban élménydús túrán vagyunk túl.