A kövek mesélnek

A Pest megyei Biatorbágy városától délre, a Füzes-patak völgye fölé merész sziklaalakzatok emelkednek, amelyek a környező táj emblematikus elemei. A legnagyobb sziklamonstrum a Nyakas-kő névre hallgat.

A szerb határ közelében található 11 méter magas löszfal rétegei árulkodnak az elmúlt évezredek klímaváltozásairól.

A középkori templom maradványaiban különös, likacsos kövek figyelhetőek meg.

A Tarjánka-szurdok a természetjárók mellett a geológusoknak is kuriózumnak számít, ők ugyanis természetes földtani feltárások sorozatát tanulmányozhatják a helyen.

Nemti határában egy meredek lejtőből kiemelkedő, bizarr kinézetű sziklaképződmény figyelhető meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Aggtelek és Jósvafő között félúton, a Baradla barlang vörös-tói bejáratának közelében található a névadó Vörös-tó kicsiny vízfelülete. Tőle nyugatra, az erdő szélén gömbölyded felszínű, bizarr alakú „lyukas” sziklaképződmények késztetik megállásra a túrázót. A Medve-sziklák „kőcsoportja” egy országos szinten is egyedülálló földtudományi értéket képvisel, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Tehát kalandra fel, irány a kövek világa!

A kicsiny Regéc településtől északkeletre, a Rákóczi-völgy (Mély-patak völgye) erdőkkel borított mélyén egy misztikus, címerrel ellátott kő bújik meg, amely nem csak ősi legendákról regél, hanem a terület izgalmas földtörténetébe is visszarepíti szemlélőjét.

Az Egertől északra fekvő Szarvaskő falucska környéke különleges és magyarországi szinten is egyedülálló, ritka földtani képződményeket rejt. Az itt található természetes (pl. vízmosások oldalai) és mesterséges (pl. egykori kőfejtők) geológiai feltárások nyitott könyvként mutatják be a terület különféle kőzeteit, amelyek évszázmilliók történéseit mesélik el.

A Somoskő határában emelkedő, középkori erősséggel „koronázott” várhegy oldalába látogatunk el, ahol egy európai szinten is egyedülálló földtudományi, geoturisztikai érték kereshető fel, amely egyben a Novohrad–Nógrád Geopark jelképe is.

A képeket látva azt hihetnénk, hogy valóban a híres törökországi Pamukkaléban járunk. A fotók viszont nem ott, hanem a Heves megyei Egerszalók mellett készültek.

Egy kellemes nyári estén a fonyódligeti Balaton-parton üldögélve egy pohár itallal kezünkben, a naplementét szemlélve nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy hazánk egyik legszebb vidékén élvezzük éppen az élet szépségeit.

A Balaton-felvidék területén, a Káli-medencében különös, bizarr sziklaalakzatok, kőtengerek hívják fel magukra a kíváncsi geotúrázók figyelmet. Az egyik legszebb, legépebben megmaradt (a malomkőbányászat elől megmenekült), napjainkban már védett kőtenger Szentbékkálla község északnyugati határában kereshető fel.

A nógrádi megyeszékhelytől, Salgótarjántól nyugatra, dombok ölelésében, a Ménes-patak mentén fekszik az aprócska település, Kishartyán. Sóshartyán felé elkanyarodva, a római katolikus templom és temető után bal kéz felé egy romantikus völgy hívogat sétára, melynek nyugalmát és meghittségét már évszázadokkal ezelőtt felismerték. A Kő-völgyben kereshető fel a Novohrad–Nógrád Geopark egyik féltve őrzött gyöngyszeme, a természetvédelmi oltalom alatt álló Kőlyuk-oldal.

A Velencei-hegység legizgalmasabb felszínformái a gránit lepusztulásához köthető különböző sziklaalakzatok, amelyek Pákozd és Sukoró térségében lelhetők fel a legnagyobb számban.

A Kisalföld és a Dunántúli-középhegység (Déli-Bakony) találkozásánál fekszik a műemlékekben gazdag kisváros, Sümeg. Az egykoron Zala, napjainkban Veszprém megyéhez tartozó településen egy esetleges „balatoni rossz idő” esetében (is) számos látnivaló és program közül válogathatunk.

Salgótarjántól keletre, a Felső–Tarnai- és a Pétervásárai-dombság kistájak „szorításában”, a Tarna folyócska völgyében bújik meg a szép nevű kedves falucska, Istenmezeje.

A Bucsecs-hegység izgalmas formakincsével kiválóan alkalmas arra, hogy a főgerincen történő vándorlásunk során megcsodáljuk a belső és külső erők évmilliós harcának eredményét. Ezúttal szél által „megfaragott”, látványos sziklatornyokat tanulmányozunk.

Ha meghalljuk a szurdok szót, akkor általában valamilyen keményebb kőzettel (pl. mészkő) borított terület képe jelenik meg előttünk, ahol egy bővizű vízfolyás hömpölyög át egy szűk „sziklafolyosón”. Más típusú kőzetekben, például homokkőben már jóval kevesebb szurdokot ismerünk hazánkban, pláne nem a Zalai-dombságban.