Idegenhonos halfajok a Balaton vízgyűjtőjén – Az angolnától az amurgébig
Az első idegenhonos halfaj már a 19. század végén feltűnt a Balatonban, aztán az ember tevékeny részvételével a 20. században újabb és újabb fajok kerültek a tóba. Hogy mi a helyzet most a Balaton vízgyűjtő területén előforduló idegenhonos halfajokkal, arról kérdeztük dr. Takács Pétert, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársát.
Mikulástúra-dömping a hétvégére
Szinte nincs most olyan hétvégi esemény, legyen szó gyerekeknek vagy felnőtteknek szólóról, ami ne kapcsolódna valamilyen módon a címben is szereplő nagyszakállúhoz. Összeszedtünk pár izgalmasnak ígérkező Mikulás-túrát és egyéb programot.
Tovább újul a regéci vár
A zempléni várromnál 2015 óta zajlanak felújítások. Most egy határon átnyúló együttműködés keretében szépül tovább.
Zergéket láttak Magyarországon
A jelenségre november 22-én figyeltek fel a vadászok, azóta többször is látták a zergéket az osztrák határtól nem messze.
A rekordaszályos évet a fekete gólyák is megérzik
Az extrém száraz év új kihívások elé állította a Közép-Tisza fekete gólyáit. Mit mutatnak a 2025-ös költési adatok?
Közösségi erővel születik újjá a Pilis Bike
A kerékpáros közösség most először döntheti el, milyen legyen a térség bringaélménye.
Tudod, miért került bojt a sapka tetejére?
Megjött a télies idő, előkerültek a fiókok és a szekrények mélyéről a sapkák – de tudod, miért himbálózik bojt a tetejükön? A mókás kis pamacs több ezer éves utat tett meg, mire divatos dekoráció lett.
Szélfajták, avagy neves szelek a világon
Misztrál, sirokkó, nemere. Ezek mind olyan szélfajtákat jelölnek, amelyek valamilyen egyedi tulajdonsággal bírnak, illetve egy adott területre jellemzőek. A teljesség igénye nélkül csokorba szedtünk néhány lokális légköri jelenséget.
Püspöki nyaralóból derviskolostor
A pécsi Tettye legismertebb látnivalója a központjában álló rom. Hogy milyen volt az épület fénykorában, arról keveset tudni, a történetéből azonban fennmaradt néhány fejezet.
Mi van a Sas-hegy gyomrában?
Barlang? Bunker? Titkos alagútrendszer, ami összeköti a Sas-hegyet a Kis-Gellért-hegyben található létesítményekkel? Vagy valami egészen más, amire nem is gondolnál? Ha velünk tartasz, megmutatjuk, mit rejt a Sas-hegy gyomra.
Berobbantak a mászósportok: hazai outdoor körkép és születésnapi ajánlatok a 35 éves Mountextől
Radikálisan átalakultak a hazai sportolási szokások: berobbant az outdoor, egyre többen keresik tudatosan az online világtól távoli, természethez közeli, közösségi mozgásélményeket – derül ki a Mountex, az első és legnagyobb hazai alapítású, outdoor áruházlánc adataiból. Az idén 35 éves Mountex ingyenes ajánlatokkal, kedvezményekkel és különleges programokkal készül a mozgás szerelmeseinek.
Sárdagasztási javaslatok télvíz idején
Bár valószínűleg nem fogunk nyarat csinálni, azért megpróbálkozhatunk a sarazással, ahogy a fecskék is szokták. A Természetjáró heti túraajánlata következik.
Az erdő szívét az öreg fák rejtik
Egy erdő életében meghatározó szerepet töltenek be az idős fák. Méretüknél fogva számos élőlény számára jelentenek élőhelyet, segítik az erdőt, hogy az egészségesebb és ellenállóbb legyen, ráadásul egy 300 éves fa annyi oxigént termel naponta, ami 50 ember napi szükségletének felel meg.
Hány tó van Magyarországon?
Hazánk tavainak 75 százaléka mesterséges állóvíz. A tavak az ország területének 2 százalékát teszik ki, összesen 1685 négyzetkilométeren.
Jane Goodall szellemisége tovább él
A világ legismertebb főemlőskutatójának és természetvédelmi aktivistájának október eleji halála megrendítette a világot. Az általa megkezdett munka azonban folytatódik, Jane Goodall örökségét a nevét viselő intézetek viszik tovább. Ezek egyike Budapesten működik.
Ősz a Madaras egyedülálló törpebükkösében
Őszi túrához mindig előszeretettel választok különleges erdőt. Az idei célpont az 1346 méter magas, a hegység nevét viselő Madaras (Vtáčnik) csúcs környékén található, a szlovákok által találóan csak „lombhullató törpefenyvesnek” nevezett törpebükkös volt. Miközben hihetetlenül vadregényes sziklaalakzatokra is felmásztunk, véletlenül felfedeztük Szlovákia talán legveszélyesebb láncos turistaútját is.
Tata, a legek városa
Az egyik legkülönlegesebb fekvésű várunk, illetve az ország egyik legelső halastava és angolkertje is Tatán található, hogy mást ne említsünk. Összeszedtük Tata legérdekesebb helyszíneit.
Öt szuper hazai túraesemény, amiért szottyos november végi időben is érdemes útra kelni – Hétvégi programajánló
Különleges túrákat gyűjtöttünk össze a Bakonytól a Pilisig, amelyek november utolsó hétvégéjén is remek programot kínálnak. Erdők, völgyek és kilátók várnak – olyan útvonalakkal, amelyek akkor is megérik, ha csúszós az ösvény.






