Potyautassal a kéken

Épp csak az első koronavírusos betegekről szóltak a hírek, amikor az első igazi tavaszi hétvégén úgy döntöttünk, nem halasztjuk tovább a kiszemelt kéktúraszakasz bejárását, hanem felkerekedünk. A Cserhát egy csodálatos szakaszát néztük ki magunknak.

Szurdokvölgyek, szaladó vizű patakok és még élményfürdőzős esőnap is jutott az ausztriai sátras nyaralás második felére.

Nyár közepén még nem döntöttük el, a balatoni nyaralásunkon kívül megyünk-e még valahova. Én szeretek minden évben ellátogatni országon kívülre kicsit felfrissülni, más tájakon legeltetni a szemem. A szabink ki volt írva, tudtuk, hogy nem szeretnénk sokat költeni, és a gyerekek miatt túl messzire sem akartunk utazni. Így gondoltunk egy nagyot, és kitaláltuk, hogy menjünk el Ausztriába sátrazni.

Ezen a nyáron úgy döntöttünk, 3 hét szabadságot egyben veszünk ki. Egyrészt, mert így egészen biztos, hogy kikerülünk a mindennapi mókuskerékből, kicsit nosztalgiázhatok, hogy milyen volt az a 4 nyár, amit otthon töltöttem a gyerekek miatt, másrészt pedig mert az ovi elhúzódó felújítása miatt az előre tervezett 4 hét oviszünetből 8 lett - a szülő meg csak oldja meg! Hát mi megoldottuk! 

Egy gyönyörű tavaszi reggelen megint autóba ültünk, hogy ott folytassuk a Kéket, ahol az előző alkalommal abbahagytuk: ezúttal a Bakonykúti-Fehérvárcsurgó táv volt soron.

Az első igazi tavaszi hétvégén megint a Kékre vágytunk. Nimródka épp a nagyszülőknél volt hétvégén a Balatonnál, azonban amikor szombat este meg akartuk beszélni vele, hogy vasárnap a túra után érte megyünk, felháborodott, hogy márpedig ő is akar jönni.

Sokan meg szoktak keresni, hogy mikor érdemes elkezdeni babával túrázni, milyen hordozót javaslok, hogyan érdemes öltözködni, mit és mibe csomagolni. Összeszedtem, hogy mik az én ismereteim és tapasztalataim ebben a témában.

Régen túráztunk már azzal a jó kis társasággal, akikkel a Pilisi kilátásokat és a Pilisi vándorlást végigjártuk. Így kitaláltuk, hogy megszökünk egy napra, és túrázunk egy kicsit megint a kéken, csak mi, öten anyukák és gyerekek.

Hazaértünk! Befejeztük a Pilisi vándorlást, csodaszép tájakon jártunk és felejthetetlen élményeket szereztünk. Esztergomi gyerek lévén a végén igazán azt érezhettem, hogy hazaértem.

A Pilisi Vándorlás újabb két csodálatos szakaszán vagyunk túl. Az egész Pilis gyönyörű, de ez a két kör talán a legszebb ösvényeket foglalja magában.

Pontosan egy éve jártunk Felsőkövesden, akkor vágtunk bele a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrába. Idén ezen a napon éppen megint a környéken voltunk, hiszen ismét lelkes közönsége voltunk a Fishing on Orfűnek, mint már sok éve mindig. És ha már erre jártunk, alap volt, hogy túrázunk is egy jót.

Ugyan végigtúráztuk az egész telet, a Dél-Dunántúlra nem jutottunk el november óta. Már nagyon hiányzott a kék, már szívesen bevéstem volna a statisztikámba, hogy újabb kilométerekkel szaporodott a megtett DDK-nk. Így végül április utolsó napjaira sikerült is összehoznunk egy zalakarosi hétvégét, amikor a fürdést és a túrázást remekül ötvöztük, ha már ilyen messzire utaztunk, ráadásul fürdővárosba.

A Pilisi Vándorlás újabb három szakaszát jártuk be az elmúlt hetekben, miközben a természet lassacskán ugyan, de télből végre tavaszra váltott. 

A Pilisi Vándorlás újabb három szakaszát jártuk be a nagy hó és a télies időjárás ellenére, és egyáltalán nem bántuk meg, sőt! Mindet nagy hóban, illetve hóesésben csináltuk végig, és hatalmas élmény volt mind - kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Ezen a télen szerencsére a betegségek és az esős idő ellenére egészen sokszor kijutottunk a természetbe, sőt, havas tájban is egészen gyakran gyönyörködhettünk. Volt, amikor csak egy-két órát szerettünk volna a szabadban tölteni, lehetőleg hóban, így feltöltve magunkat boldogsággal, a gyerekeket élménnyel, az időt kalanddal.  

A téli vírusoknak, baciknak és egyéb nyavalyáknak köszönhetően távolabbi elutazásról, így a DDK-ról még álmodni sem mertem. Maradt a Pilis, ami nagyon is szép, közel van, és az álmos hétköznapokon, míg Nimródka oviban van - már amikor épp oviban van, és nem betegeskedünk itthon -, egy kis szabadságot is ad anyának.

Még szeptemberben terveztük az Újvárfalva-Szenna szakasz teljesítését a Dél-dunántúli Kéktúrán, de valami mindig közbejött: vagy egy kóbor osztálytalálkozó, vagy a kiszemelt szálláshely túlfoglaltsága, vagy épp a rossz idő, de aztán végre összejött.

Megérkezett a tél, szállingózott a hó a városban is, de nem maradt meg. Bokros teendőim mellett vágytam a hegyekbe, mert emlékszem, míg az OKT-t csináltuk, mennyiszer volt csúnya, szürke, nyálkás idő az otthonunk környékén, és mennyiszer láttunk havat, jeget, csodaszépet, ha kimentünk a hegyekbe.