MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Hóban és sárban a Szent Márton teljesítménytúrán

Szombathelyen, Márton püspök szülővárosában (akkor még Savaria) rendezik immár tizenegy éve a róla elnevezett teljesítménytúrát. Jellegzetes IVV-esemény: három rövid távból lehet választani (5, 10 és 20 km). Idén, az ünnepi évben, az 1700 éves évforduló alkalmából különleges díjazás is várta a teljesítőket. Meg különleges körülmények is.

Fotó: Gombos Kálmán

 

Mint általában, most is felkészültem a túrára. Nem könnyen, de sikerült elérnem a Szent Márton IVV egy szervezőjét telefonon. Kíváncsi voltam a tízes távra: merre is vezet? A TTT oldalán ugyanis egy szó sincs róla. A szervező kissé bizonytalanul, de azt a verziót erősítette meg, amit feltételeztem. Tavalyelőtt teljesítettem a húszas távot, de a biztonság kedvéért rákérdeztem arra is: az most is ugyanaz, ugye? Ööö, persze, igen! Rendben. A döntést meghagytam egészen a túrát megelőző estéig, időjárástól függően tartott volna velem a család. Aztán az égiek úgy akarták, hogy ne tudjanak jönni. Rengeteg csapadékot ígértek éjszakára, szombatra meg hideget és szelet. Tiszta sor, marad a húszas, egyedül.


Ezzel az elhatározással ballagtam a Herman Ottó Középiskolába. Meg kell becsülni ezt az érzést itt a nyugati végeken: nem többórás autózással vagy vonatozással, esetleg már előző este, hanem gyalog megyek a rajtba. Hat-hét perc, kellemes bemelegítés. Lenne, ha a meleg bármilyen aspektusa egyáltalán felmerülne. De nem, erről szó sincs! Érzem a hátam mögött az északi szelet, és szépen szakad a hó is, ezúttal profi munkát végeztek a meteorológusok.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Így érkezek meg a helyszínre, ahol meglepetésként fogad az indulók tömege. Azt hittem, sokakat visszatántorít ez a zimankó. Az átlagéletkor pedig lazán hatvan felett lehet, bár látok fiatalokat is. Aztán jön egy még nagyobb meglepetés: az itiner. A húszas távnak elég kevés köze van a tavalyelőttihez. Nagyot nyelek, olvasom a részletes leírást, és pislogok. A hölgy, akivel beszéltem, zavartan kér elnézést: a bejárást, az útvonalat más intézte. Lehetetlen haragudni rá, de akkor most újratervezés következik.


Lássuk csak: száraz időben is saras szakasz. Most körülbelül tizenkét órája zuhog. Patakátkelés, kétszer – elnézést, lesz ott híd? Vagy kicsi, és átugorható a patak? Nem, és híd sincs. Aha. A vadonatúj, ma debütáló futócipőmre nézek. Jelzések? Hááát… van, ahol egész jó… de néhol keresni kell. Remek. És tessék mondani, tízes kétszer: azt lehetne? Persze! Megkönnyebbült válasz, és én is örülök. Ezt akkor megoldottuk. Így kissé unalmasabb lesz, de a tempó – ami mára a fő cél – nem szenved csorbát.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A hó változatlan intenzitással szakad, amikor útra kelek. Szó, ami szó, pompás látvány, főleg így idei első alkalommal. A Dél-dunántúli Kéken (DDK) haladok, jobbról a bezárt Kilátó Szomjoltót hagyom el, valamikor a pecsét is itt volt. A házak között nem lehet annyira érezni a szelet – hát gyerünk! A futónadrág kissé vékonyka, de egyébként nem fázok. Másfél-két kilométer futás után pláne nem. Apró tévesztés, de aztán az út rendben, és a jelzések is. Egy helyen kis kavarodás előttem, páran jobbra tartanak, mások meg onnan érkeznek (?!). Megoldjuk, ez is rendben.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Rigóvölgyi utca, borzas fekete kutya acsarkodik, szerencsére kerítésen belül. Futó páros kocog előttem, őket is előzöm, aztán hamar kiérkezek az emlékmű háta mögé. Szegény még a szocializmusból maradt itt, mementóként a város fölé magasodva. Jobb kanyar, Jégpince út, ez egészen kivisz a parkerdőig. Szerencsére nem ezen, hanem a mellette pár méterre, beljebb vezető kék kereszten kell eljutni odáig. Kicsit kanyarog, kicsit saras, de mégsem aszfalt. Egy fehér Skoda parkol előttem, gyanút fogok. A hátsó szélvédőt lesöpröm, és valóban, ott a felirat: „ellenőrzőpont”. Kedves hölgyek fogadnak, örülnek az első érkezőnek, ismerős is akad. Megkapom a szép pecsétet, elmesélem, hogy kétszer tíz, és hogy a másodikat fordítva szeretném. Így azonban aligha érem itt őket, valószínűleg zárnak már addig. Ó, semmi gond, magának el fogjuk ám hinni! De rögzítem is a tracket, meg fotózok is; lesz bizonyíték, ha mégis kellene.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Folytatom az utat, ami meglehetősen trükkös. Pompás őszi avaron járok, az alatt viszont sok helyütt pocsolyák. Nem is kicsik. Na, az új cipőm hamar belekerült a mély vízbe, néhol szinte szó szerint. Aztán nyílt szakasz is jön. Jobbról, azaz észak felől szántás, mező, és ennek megfelelően komoly szél. Hujj! „Itt csak a gyorsaság segít” – jut eszembe Karak a Lutrából. A csuklyát fogni kell. Nem könnyű így, de aztán újra fák között, ahol már csendesebb. Két fahíd, sok-sok avar: pazar látvány a havas terep az őszi lombok alatt. Évszakok találkozása, így van ez, ha korán érkezik az első hó.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Lassan, de biztosan emelkedik az út, várom már a parkerdei büfét. Hamar fel is bukkan a hófödte tető, két fiatal srác ül kint az egyik asztalnál, alaposan beöltözve. Azonnal megcsap a forralt bor illata, huh, igazán jólesne! De sajnálom rá az időt, és nem vagyok biztos benne, hogy segítene vagy inkább lassítana? Végül megígérek magamnak egy adagot befutás utánra. Ezzel azonban – egyúttal – egy komoly motivációt is találtam magamnak, de jó! Ennek megfelelően igyekszem a parkerdőben, hiszen már itt van előttem-felettem a „bejárati kapu”. Balról megérkezik a kék, ami aztán el is visz egészen a rajt-célig.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Sejtettem, és valóban, itt jóval csendesebben esik. Sőt, úgy tűnik, egyre kevésbé láthatóan, azaz, egyre vizesebben. Igen, a hóesés lassan átvált havas esőbe. Sokkal jobban tehát nem jártam, sőt… De aztán az Iszinikes sorstársak jutnak eszembe; többször is. Uhhh, készültem oda, de nem jött össze, hát… nem is tudom. Minden jót (és főképpen kitartást) kívánok nekik innen a távolból, gondolatban. Kanyarog az út, elhagyom az első, majd a második esőházat is, emelkedik és lejt, élvezetes futóterep. Huzatos átjáró, még zöld növényzettel, alatta a fehér hó, megkapó látvány. Saras emelkedők és lejtők, a cipő – és különösen a talpa – lenyűgöz. És már az első házak, Olad, aszfalt. Lejtő szinte a suliig, megállás nélkül.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Zsíros kenyérrel és forró teával kínálnak, utóbbit el is fogadom, igen jólesik. Pecsét, és fordulok is vissza, mielőtt bemelegednék (az izmok meg kihűlnének). Ugyanaz a tíz kilométer vár rám, csak most fordított irányban. Így hát emelkedő jön, fel a parkerdőig, és még tovább is. A hó egyre inkább eltűnik, a sár mennyisége meg nő. Főleg, hogy már jönnek szemből is, néhányukat (akiket megelőztem) felismerem. Ők tíz kilométeren vannak, mindjárt beérkeznek. Remekül megy továbbra is a folyamatos kocogás; nagyon élvezem. Eszembe jut egy-két nyári futás, amikor a Szombathelyi Futóklubbal erre jártunk, kellemes alkalmak voltak. Az emlék azonban olyannyira él, hogy elnézem a kéket, nem veszem be a derékszögű balost, hanem tovább szaladok a piros futójelzésen. Elég későn kapok észbe. Na, szép kis öngól, és pont hazai pályán, huh, de gáz! Innen már egyszerűbb, ha maradok ezen, ugyanoda jutok így is, csak persze egy jó kilométernyi többlettávval.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Megérkezek másodszor is a büféhez, a fiúk néznek egyet, de aztán adják a pecsétet. Profi túrázóval, Sanyival találkozok, ő a tízesen van. Örömmel üdvözöljük egymást, és megyünk tovább, csak ellenkező irányba. Kék kereszt újra, ami ezúttal hosszan lejteni fog, remek! Kihasználom a folyamatos laza lejtőt: meghúzom a tempót. Így aztán igen hamar felbukkan az emlékmű újra. Bal kanyar, kis aszfalt és át a kis dombon. Kavicsos út, vityillók és víkendházak között lefelé, reggel itt még hogy szakadt! A fekete kutya teljesen berekedt azóta, de nem adja fel még most sem.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Járdán futok, öt kilométeres érkezőket előzök, buszforduló, aztán a maradék pár száz méter, amit ma negyedszer teszek meg. És a befutó, na, lássuk: mire volt mindez elég? Hát: jó lett. Nagyon-nagyon jó, az én szintemen, persze. Konkrétan az eddigi legjobb! Ráadásul messze veri az előző rekordomat. A hó és a szél, a hideg és a latyak mind eltörpül emellett, és csak emeli az értékét. Lenyújtok, és most már jöhet a zsíros deszka és a forró tea. Lám, mit tesz Isten: forralt borral is kínál egy úriember. Minden jó, ha jó a vége. Átveszem az egyedi, idei évre szóló kitűzőt és az emléklapot. Gratulálok hozzá a hölgyeknek, ők meg nekem; mindenki örül. Az otthoni forró fürdőre gondolok, és elballagok arrafelé.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán


Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. március
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405
06070809101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. március
Nádasi Tibor:
Útra készen
Gerecse 2017 - Már lehet online nevezni!
A 36. Gerecse 50 távjai 2017-ben sem változnak, a klasszikus 50-es mellett 30, 20 és 10 km-es szakaszok...