A nyugalom szigete az Alföld északi peremén

Egy friss tavaszi reggelen érkeztem meg Erdőtelekre, a kis hevesi település arborétumához, amelynek bejáratát a mára sajnos elég rossz állapotú Buttler-kastély mellett találjuk, ez volt ugyanis egykor a kastély kertje.

A Fő úton az M3-asra igyekvő autók zaja mellett is hallom a kertből kiszűrődő madárcsicsergést, és miközben várom, hogy kaput nyissanak nekem, a parkba csalogató virágok illata is megcsap.

Hétköznap mindenki csengetéssel tud csak bejutni az arborétumba, ráadásul én pont hétfőn, a szünnapon érkeztem, így úgy érezhettem magam, mint az a sok botanikus, aki kutató céllal látogatja meg ezt a kis paradicsomot. A kertben Zöllei Tamás arborétumvezető fogad, aki készséggel vezet körbe, és mutatja meg nekem a 6,5 hektáros kert néhány különlegességét.

Ritka kincsek az öregkertben

A sétát az öregkertben kezdjük, amely egy háromhektáros terület, és zömmel örökzöldek dominálnak benne, de megtalálhatóak itt lombhullató fák és cserjék is. A mindenféle fenyő mellett több sorozat van juharfákból, tölgyekből, hársakból, vadgesztenyékből, puszpángokból és a tiszafának is rengeteg faját találjuk meg. Van köztük például oszloposan növő, törpe és kúszó tiszafa is, és szinte mindenből láthatunk példányokat a kertben.

Az érdekesebbek közül elsőként az aprótűs tiszafánál állunk meg Tamással, amelyet nem sok helyen látni hazánkban. Itt egyből össze is tudjuk hasonlítani egy hagyományosabb, hosszabb tűlevelű példánnyal, amely mellette található, igaz, ez is egy különlegesebb tiszafafaj, hiszen ennek a termése sárga színű. Természetesen erről most én nem tudtam megbizonyosodni, de ha ti szeretnétek látni, akkor érdemes nyár végétől ellátogatni ide, és akkor már a nagymagvú tiszafa termését is megcsodálhatjátok, amely akkora, mint egy szilva.

Pár lépésre újabb érdekességet mutat Tamás, mégpedig egy porzós és egy termős páfrányfenyőt, azaz Ginko bilobát, amelyek egymás mellett magasodnak a fejünk fölé. Ez egy igazi ritkaságnak számít hazánkban, hiszen így együtt nem nagyon találhatóak meg. Köztereken és parkokban például kizárólag hímivarú egyedeket fogunk csak találni, amelyek nem hoznak termést, azok magas vajsav tartalma miatt ugyanis nem túl kellemes illatúak, pláne ha még rá is taposnak, így inkább elkerülik a termést hozó példányokat.

A páfrányfenyő nagyon szívós növény, hazánkban nincs kártevője és a viharoknak is jól ellenáll, viszont lassan növekszik, így az itt látható „fapár” már vagy 100 éves is meglehet, hiszen hatalmas példányokról van szó.

A kertben sétálva én most gyöngyvirágok kisebb mezőinek illatát élvezhettem, de tavasz elején, amikor még kevésbé zárt a lombozat, többek közt hóvirágok, salátaboglárkák, szellőrózsák, májvirágok, szártalan kankalinok, sőt hunyorok idézik meg a tavaszi erdők hangulatát.

Borbolyafélékből, babérmeggyekből, madárbirsekből is több fajt látunk a sétaút mellett, majd megérkezünk egy máshol ritkán látható kúszó borókához. Az itteni példány már 90 méternél is hosszabb, viszont sajnos egy részét ki kellett ritkítani, mert invazív növények kezdték elnyomni. Jellemzően vadszedrek a bűnösök, amelyekből még mindig lehetett látni pár hajtást rákúszva a borókára.

A következő különlegesség, ami mellett megállunk, az a szillevelű gumifa néhány példánya.

Még csak most kezdtek a levelek kihajtani ezeken a fákon, de azért Tamás igyekszik nekem megmutatni azt, amit a látogatóknak szokott. Szétnyitva az egyik kis levelet előbukkannak a vékony, rugalmas latexszálak, amelyek tényleg olyanok, mintha gumiszálak lennének, mert széthúzva megnyúlnak, és utána elengedve pedig visszaugranak, mint egy gumiszalag. Gumifából egyébként csak a Kámoni Arborétumnak van még itthon, viszont csak porzós példány, az Erdőtelki Arborétumban azonban ebből is van porzós és termős példány is.

Persze óhatatlan, hogy folyamatosan felfelé tekingessünk a gyönyörű, termetes fák koronájára, de érdemes lefelé is szemlélődni. Például a díszcsalánok is épp most kezdtek virágozni, hatalmas és érdekes virágaikat méhek és lepkék zsongták körül, nem is tudtam megállni, hogy ne készítsek róluk néhány fotót.

Miközben sétálunk a hűs fák alatt, megérkezünk egy újabb különlegességhez, egy ezüsttörzsű fenyőhöz. Valóban szokatlan a kinézete, hiszen ha csak a törzsét látnám, azt hinném, hogy egy platánfával van dolgom, nem véletlenül kapta másik nevét, a platánkérgű fenyő elnevezést. Kérge sok helyen levált, de ez egy természetes folyamat, hiszen folyamatosan dobja le magáról a már régebbi kéregrészleteket, amelyek helyén mindig újabb és újabb nő.

De kinek is köszönhetjük ezt a szép kertet?

Az erdőtelki puszta első tudott birtokosa 1600-ban Ménkereki Lápi Gáspár volt, majd 1691-ben Buttler János, az egri vár kapitánya vette meg. A birtokot 1792-ben, a szintén Buttler János névre hallgató unokája vette át, de ő utód nélkül marad, az örökösök pedig elkótyavetyélték a kastélyt és a hatalmas birtokot.

Érdekesség, hogy ha máshonnan nem, akkor Mikszáth Kálmán Különös házasságából lehet ismerős a Buttler-kastély, hiszen több jelenet is itt játszódik, nem csoda, hiszen a regény központi hőse maga gróf Buttler János.

1890-ben vásárolta meg a kastélyt és a hozzá tartozó kertet dr. Kovács József sebészprofesszor, de a kert fénykorát nevelt fia, a szintén doktor Kovács József alapozta meg 1895-től. Az orvosi tanulmányok mellett a dendrológia szerelmese is volt, emellett elismert botanikussá képezte magát.

A kastélykertben gazdag élőfagyűjteményt hozott létre, és az 1920-as 30-as évekre már világhírű vált az erdőtelki gyűjtemény, hiszen olyan helyen hozott létre egy örökzöldekben bővelkedő arborétumot, amely klimatikus szempontból az Alföld egyik legszárazabb és csapadékban szegényebb részei közé tartozik.

Kovács József 1945-ös halála után a kertet államosították, de szerencsére a teljes megsemmisüléstől a moszkvai füvészkert tudományos munkatársai megmentették, akik jó ismerői voltak Kovács doktornak. Így is nagy pusztítás fogadta őket, miután megérkeztek a kertbe, de hogy megakadályozzák a teljes megsemmisülést, kérvényezték a védettségét. Ennek köszönhetően az Erdőtelki Arborétumot 1950-ben országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították.

A kert kezelője 1951-től a Mátrai Erdőgazdaság lett és Dénes Kamilló kertmémök vette kezelésbe, majd 1976-tól Novák Károly vette át a vezetést már a Fővárosi Kertészeti Vállalat égisze alatt, egészen 1983 végéig. 1984-től pedig a mai napig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében van, és fokozott védelemben is részesült.

Novák Károly maradt és az 1980-as években a vezetésével megkezdték az arborétum kibővítését újabb három hektáros területtel, amelyben egy mesterséges tó is helyet kapott. De nem álltak meg itt, egy 19 hektáros füzes, égerlápos terület is létrejött az arborétum mellett, amely 1989-ben kapott védettséget.

Séta a tó körül

A látogatókat az arborétum bejáratához közeli táblán megnézhetik, hogy a kert mely részén, milyen főbb növényeket láthatnak, de szerintem teljesen jó taktika az is, ha csak úgy nekiindulunk az ösvényen, hiszen minden növényhez ki van írva, hogy mi micsoda.

Bár az ösvény több helyen is elágazik, és nem tagadom, akár el is tévedhetünk, de azért nem olyan nehéz kiigazodni a kertben. Ami biztos támpontot ad, az az öregkertet körbevevő kőfal, amelyen több kapun keresztül is átjuthatunk az új gyűjteményes kertbe, ahol a tó is található. Ha nem Tamás vezetett volna át az új kertbe, akkor is tudtam volna, merre menjek, a békák kuruttyolását ugyanis már messziről hallottam.

Ahogy átlépünk a kapun az új arborétumi részbe, egy az öregkerthez képest még jóval szellősebb kert fogad minket. A tó körül hatalmas fűzfák vonzzák magukhoz a tekintetem, néhány mocsárciprust is látok, melyeket légzőgyökereik árulnak el, de van itt is bőven fenyőféléből, és egy már épp elvirágzó vadcserecsnyefa hullajtja rózsaszín virágait a vízbe.

Egyszer csak egy egerészölyv reppen fel a nádasból, vagy talán egy barna rétihéja? Az arborétum dolgozói szerint jellemzően egerészölyvek szoktak itt előfordulni, de gyanús nekem ez a példány, mert ottlétem alatt többször is láttam kifejezetten a nádasba berepülni és onnan felreppenni. És míg az egerészölyvek fákon fészkelnek, addig a barna rétihéják a nádasban. Sajnos lefotózni nem tudtam, ahogy azt a mocsári teknőst sem, amely épp akkor ugrott be sietve a vízbe, amikor a tóban kialakított kis szigeten nézelődtünk, ahová egy kis fahídon át jutottunk be.

Az arborétum melletti több mint 20 hektáros égerláp területére nem szabad belépni, el is van kerítve, de a tó mellett sétálva egy kisebb részt azért mégis bejárhatunk. Az égerlápba vezető kis sétaösvényen egy teljesen új világba cseppenünk, a hatalmasra nyújtózó fák mintha égig érnének.

Sajnos – bár ez is hozzátartozik egy vad égerláphoz – a fák törzsein mindenhol borostyán kúszik fel, amely nem kedvez az égernek, a fák ágai előbb utóbb leszáradnak. Tamás elmondása szerint, amikor átvette az arborétum vezetését, nemcsak az égereken, hanem a kert más fáin is ott nyújtózkodott a borostyán, de igyekeztek ezeket mindenhol eltávolítani, ahol lehetett. Az égerek esetén azonban olyan magasra felkúszott a borostyán, és olyan sűrűn benőtte azokat, hogy azt már nem lehetett teljesen leszedni a fák sérülése nélkül.

Az éltető víz

Talán mondanom sem kell, hogy itt is megmutatkozik a vízhiány, amely évek óta probléma az ország egész területén. A kis tó egy része a száraz és meleg nyarak miatt kiszárad a nyár második felére, és nincs utánpótlás.

Azonban abban sincs elég víz, annak ellenére, hogy most tavasszal még csapadék is volt, viszont nem esett elég eső a vízgyűjtő területekre. Sajnos a vízhiányos évek miatt az égerláp is kezd kiszáradni, és szép lassan el fognak tűnni belőle az olyan őshonos növények, mint például a mocsári gólyahír, a vízmelléki csukóka és az erdeikáka, nem mellesleg a Hanyi-ér és a láp fontos szaporodóhely a kétéltűek számára is. Most még van itt vöröshasú unka, zöld varangy, mocsári béka, de még dunai tarajos gőte is felbukkanhat. De vajon meddig?

Már csak azért is szomorú dolog ez, mert pont az égerláp, és az arborétumban található gazdag növénytársulás az, ami miatt a kert is így fenn tudott maradni eddig, hiszen itt még elég magasan van a talajvíz, a növényeknek köszönhetően pedig egy olyan mikroklíma alakul itt ki, ami jó hatással van erre az egész rendszerre. Az öregkert zárt lombkoronás környezete pedig segít abban, hogy meg tudjon maradni a pára a levegőben, amely szintén fontos vízforrás a növényeknek.

Nyugalom és nyüzsgés egyszerre

Miután megköszöntem Zöllei Tamásnak a kalauzolást, még maradtam egy keveset, hogy egyedül is megtapasztalhassam az arborétum nyugtató erejét. Élveztem a hatalmas fák hűs árnyékát, hiszen ekkorra a nap már igencsak meleg, nyári sugarakkal bombázta a földet, és újra felfedeztem e csodás kert minden kis szegletét, miközben a tavaszi madárkoncert szereplőit kutattam szememmel. Egyszer csak egy énekes rigó reppent elém, csőrében valamilyen hernyóféle lifegett, és láthatóan sietős volt a dolga, hiszen sok éhes csőr várta valahol a közelben.

A kis tó körül i fákon nagy fakopáncsok dolgoztak szorgalmasan, és egy zöld küllő is megmutatta magát. Bár neki nem annyira tetszett, hogy kétlábú látogató is van ezen a napon, és egy méltatlankodó rikácsoló hang kíséretében fel is reppent a kis sziget szép kocsányos tölgyére.

Egyszerűen nem tudtam betelni a madarak trillázásával, az erdei pintyek hangját már felismertem, de sokféle rigó és egyéb madár harsogta a tavasz hangját, az egyik fülemüle pedig mintha csak nekem koncertezett volna.

Az öregkerten át kifelé sétálva, egyre hangosabb méhzümmögést hallottam, és nem is kellett sokat keresnem a hang forrását. Méhek sürögtek-forogtak egy fa odvánál, ahol valószínű meghúzták magukat. Néha előfordul ugyanis, hogy egy egész háziméh-család rajzik ki a kaptárból. Úgy tűnik, nekik is megtetszett ez a hely, de remélem azóta már begyűjtötték őket, és hazakerültek.

A kijárathoz közelítve már hallani az autók zaját, de így sem volt könnyű otthagyni ezt a békés oázist. Ami biztos, hogy többször is érdemes ide visszatérni, hiszen minden évszakban más-más arcát mutatja, és csak öt perc kitérő az M3-asról, hogy egy csodás világba cseppenhessünk. De ha a Tisza-tónál járunk, akkor is érdemes a bakancslistára írni, hiszen például Poroszlótól vagy Sarudtól is csupán 30 percre van autóval az Erdőtelki Arborétum.

A kert nyitvatartását és a jegyárakat az Erdőtelki Arborétum weboldalán tudjátok megnézni, és ha szeretnétek, akkor hétköznap szakmai vezetést is kérhettek, de ezt mindenképp előre kell egyeztetni. Az arborétum egyébként oktatókertként is működik, ahová szívesen várják az óvodásoktól a kisiskolásokon át az egyetemi hallgatókig a tanulni vágyókat, sőt, még biológia órát is tarthatnak itt a gyerekeknek. De ha csak egy kellemes felüdülésre, és könnyed sétára vagyunk egy pompás kertben, akkor is tökéletes úti célpont ez az arborétum.