MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Ilyen volt a Piros 85

Egy nap, ami a terepfutókat és a teljesítménytúrázókat egyaránt lázba hozza. Ahol 85 kilométerre összesen két müzliszeletet teszek a zsákba, azt is csak a biztonság kedvéért. 

Mi másodszor részesülünk a jóból: tavaly hárman már sikerült végigjárnunk ugyanezt a távot. Egy percig sem volt kérdés, hogy idén is jövünk-e – legfeljebb külső körülmény tudott volna távol tartani. Zoli barátunk sajnos most nem tudott velünk tartani, de az öcsémmel bőven hat előtt már átvehettük a rajtcsomagot Budaörsön. Laminált lapon a fontos információk és adatok, rajtszámhoz hasonló kitehető felirat, biztosítótűkkel, és a dugóka! Átadjuk a tízezres letéti díját, és biztonságba helyezzük (érdemes vigyázni rá, szó se róla). Ebből következően azonban itt pecsételés nincs – legfeljebb afféle retrózás kedvéért, saját kedvünkre.

 

Térkép forrása: Gombos Kálmán


Aztán csak nézzük a nyüzsgést, a sok ismerős arcot, utolsó szerelvényigazítás, izgatott várakozás. És máris hat óra, indulunk az élbollyal, rögtön csippantás a kapuban, kevés aszfalt, és itt a Róka-hegy. Az ösvény szűk, és – az utcai lámpák után – teljesen sötét van. Gyorsan botlok is kettőt sorjában, mindkétszer belenyilall a fájdalom a jobb lábfejembe. Hát ez nem hiányzott; főleg így az elején nem. Karámok, legelők, ürömi műút: a sík terepen nem fáj. Aztán felfelé indulunk, jönnek a Kevélyek, első ellenőrzőpont. A lefelé vezető sziklás-köves – máskor belezúgós – szakasz szigorú, és menni is csak lassan, óvatosan tudok, fájdalmasan. Ráadásul az itt megszokott lenyűgöző panorámából most csak tejfehér köd és pára jut, kilátás semmi.


Aztán Csobánka jön: inkább csak érintjük, kerüljük, majd odaérkezünk Csikóváraljához, az első frissítőpontra. Édes finomságokat választok: az aszalt gyümölcsök igen jól esnek, de önmérsékletre intem magam. Vigyázni kell a gyomorra is… Az erdő nagyon szép, az utak kiválóan járhatók, és a lábam egészen jól van, köszöni. Igaz, meredek ereszkedés sincs. Vannak viszont gyönyörű ősz végi színek, hullámzó terep, néha egészen keskeny gerincek, balról-jobbról völgy vagy patak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A Tölgyikrek és a Sikárosi-rét után már ki-kisüt a nap is, jó hangulatban, sokat beszélgetve gyorsan fogynak a kilométerek. Aztán jönnek a futók. Előbb az élboly, lenyűgöző sebességgel, aztán egyre többen és többen. Elhúznak, csodáljuk őket. Néhányukat felismerem, köszönés és hajrá! – többségüket ismeretlenül biztatjuk, őszinte elismeréssel. Egyre több a kiránduló, sétálgató – ami biztos jele a közelgő civilizációnak. Így van: hamar itt a Szentfa-kápolna, és nem sokkal utána Dömös érkezik. Közismert és kedvelt hely a Duna partján – ami nem is csoda: gyönyörű környezetben található, fővárosiak számára könnyen megközelíthető.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Mi megcsodáljuk a túlparti Börzsöny látványát, és – túránk legészakabbi pontjaként – a templom mellé érkezünk, ahol az ellenőrző- és frissítőpont van. Fél tizenkettőre terveztük az itteni ebédet: nagy öröm, hogy alig tizenegy után továbbindulunk. Vajas kenyér parizerrel, sajt és olívabogyó számomra a menü – öcsém persze az édesebb szekciót látogatja meg. A kóla igen jól esik, a kulacsba persze víz kerül, és mehetünk is!

 

Fotó: Gombos Kálmán


Tavaly szinte aggódva, de legalábbis lélekben erősen felkészülve vágtunk neki ennek a szakasznak. Dobogókőig szinte végig emelkedik, és az bizony nyolc kilométerre van ide. A kötelező tiszteletet most is megadjuk a hegynek, és a Szakó-nyereg meg is dolgoztat, persze – de (ahogy most már előre tudtuk) annyira nem vészes. Főleg, hogy lenyűgöző panorámával, a túra talán legszebb kilátásaival ajándékoz meg bennünket.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kattints a képre a nagyított panorámáért!


A Rezső-kilátónál kérünk is egy közös fotót kirándulóktól. Nincs nehéz dolgunk: itt megint sokan vannak, akiket kicsalt a szép őszi idő és a négy napos hétvége. Elég sűrű mezőny közepette futunk be a Báró Eötvös Loránd menedékházhoz, ahol az ötödik ellenőrzőpontunk van. Itt Ágostonnal találkozok: szóba kerül a jövő hétvégi Füredi Ősz – sőt, a következő tavaszi Tanúhegyek is. De aztán visszatérek a földre, akarom mondani ehhez a túrához. Még csak 36 km-nél tartunk – igaz, a szintnek viszont már pont a felét megtettük. Így hát kihasználjuk a hosszú lejtőt, kellemes futóterep, a változatos mozgás meg a lábamnak is jót tesz.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Gyorsan megjön hát Pilisszentkereszt, átkelünk rajta percek alatt, emelkedünk a Magas-hegyi-nyeregnél, és ereszkedünk Pilisszántó felé. Ez utóbbit nem érintjük, de megcsodáljuk a panorámát, és remek ellátást kapunk a közelében, újra. A Csévi-nyeregnél meg egyenesen élőzenével fogadnak: két gitáros (és maszkjuk) csal mosolyokat az arcokra. Aztán emelkedés, Mészégetők, közeledünk Piliscsabához, átkelünk a Fehér-hegyen, és ereszkedés le: itt a Kopár csárda.

 

Fotó: Gombos Kálmán

Kattint a képre a nagyított panorámáért!


Amit soha, sehol, azt itt igen: meleg étel, túra közben. Idén is igen jól esik a forró gulyás, remek erős paprikával, lágy kenyérrel, kedves kiszolgálással. Egészen más a helyzet a csárdában! Mosdó, kérem?! Sajnálom, csak itt fogyasztóknak! De hát kértünk italt! Ja? Akkor jobbra, a sarokban. Aztán csak ülünk, kint a partoldalon, kinyújtott lábbal, társakkal körülvéve, mert a pad… azt nem, az zsibbasztó, és gyötrelmes lenne a felállás. Zoknit is így cserélünk, de hamar megvan, jöhet a maradék 35 km. És mindenekelőtt a szemközti Kakukk-hegy, ahová hát… felfelé kell menni, mondjuk így. Röviden, de nagyon fel. Hamar helyre teszi az iménti gulyást, de jó ez így. Emlékszel, tesó? Tavaly itt kapcsoltunk lámpát! Az ám, most pedig süt még a nap! Kellemes, bársonyos fénnyel, pazar színeket varázsolva a mögöttünk hagyott hegyekre. Meg az előttünk lévőkre is, naná.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Előbb azonban Pilisvörösvárra futunk be, sőt, kicsit túl is futunk egy kereszteződésben, másokat követve… Pár tíz méter, semmi gond. Pilisszentivánt szépen megkerüljük, és itt a Hosszú-árok. Tavaly itt pazar kis „leszállópályát” készítettek a kedves pontőrök apró piros és fehér mécsesekből – idén erről „le kell mondanunk”. No, ez kellemes lemondás: még mindig világosban vagyunk. Édes pont: sokféle csoki közül válogathatunk, afféle desszert talán a gulyás után. És itt nincs, itt nem létezik szerintem felesleges energia, kalória: most következik ugyanis a Nagy-Szénás. Kellemes 2,9 km, hozzá 290 m szint: igen, ez pont 100%-os emelkedő. Lenne – ha rögtön emelkedni kezdene. De nem. Megyünk több mint egy kilométert, és még mindig csak tessék-lássék. Na, de aztán egyszer csak megkezdődik, végre, maxigázon, ami kifér a csövön, adjunk neki! Inkább érzem, mint látom kétoldalt a lejtőket, szakadékokat. Húzok felfelé, öt-hat embert megelőzök, tesó is lemarad, vörös köd. Az emlékfalnál, fent aztán előkerülnek a lámpák is: elmúlt hat óra, tehát időszerű.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Végig a tetőn, aztán ereszkedés, és odalent Nagykovácsi fényei. Elmesélni se tudom, lefényképezni se. De emlékezni fogok rá, biztosan. A plébánia épülete most nyüzsgő méhkas: sorban érkeznek be a túrázók – beleértve a 65 km-es táv teljesítőit is, akiknek itt a végcél. Aki innen éhesen-szomjasan távozik, az meg is érdemli: ez a frissítőpont az eddigieket is felülmúlja. Rögtön egy erdélyi áfonyapálinkával kínálnak, majd választhatunk mindenféle finomságot. Külön asztal dukál az édes, külön pedig a sós csemegéknek. Felvágottak, erdélyi házi szalonna, kecskesajt (köszönjük, Józsi!), olíva és szárított paradicsom, savanyúságok, sokféle aszalt gyümölcs, nutella és lekvárok, kekszek és csokik, forró tea, izó, kóla – felsorolni is nehéz. Hát még enni-inni, főként úgy, hogy tudom, milyen terepek várnak még rám. Egyik sem lesz könnyebb teli pocakkal, így hát marad megint a végiggondolt beosztás.

Aztán hajrá, letudjuk a kevés aszfaltot, jöhet a köves-sziklás szakasz. Szépen fogynak a kilométerek, megérkezünk Julianna-majorhoz, vidám pontőrök fogadnak. Józsi és Sanyi megetetne, ha tudna – igazán szívélyesek, de egy kevés kóla és aszalt gyümölcs után folytatjuk is. Épp csak karcoljuk Adyligetet, és jöhet a Fekete-fej emelkedője. Retró diszkózene, már messziről halljuk, akárcsak tavaly, emlékezetes – aztán ereszkedés, majd fel, újra: Hárs-hegyi körút, itt is egy gyors csippantás. Két túrázóhoz csatlakozunk – alaposan ismerik a környéket, és ez most jól jön: tavaly mintha több fényvisszaverős szalag lett volna errefelé, a jelzések meg elég ritkák.

A Gyermekvasút Szépjuhászné megállójának közelében metsszük át a síneket, és nekiveselkedünk a János-hegynek. Itt már hatan-heten is lehetünk, többé-kevésbé együtt megyünk, jó a tempó, fogy az emelkedő. Aztán közvetlen közelről láthatom a kilátót, amit az utóbbi órákban sokszor láthattam, de csak távolról, sejtelmesen. Próbálok elfogadható fotót készíteni az éjszakában, a hangulatot talán visszaadja egy kicsit.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Pár korty az ellenőrzőponton, és lépcsőzés lefelé. Közben azért még a Virág-völgyet és Makkosmáriát is érintjük. Elhagyjuk a szépen kivilágított templomot, utolsó ellenőrzőpont, még itt is müzliszelet, és tovább. Emelkedő, az utolsó számottevő, a kutatóintézet környékén, de aztán ez is elfogy. Jöhet a komisz ereszkedés, meredeken és technikásan. Aggódva gondolok jobb lábfejemre, de szerencsére megúszom rossz lépés (és fájdalom) nélkül. Sziklák még a terep végére is, és itt az az aszfaltos szakasz, amit szeretni lehet – pedig általában nem szoktuk. Ezen aztán kellemesen be is jutunk, az iram remek, sokan együtt megyünk itt is, míg végül felbukkan az iskola. A kapuban is csippantunk, és felmegyünk a tornaterembe: taps fogad, jóleső – a korábban beérkezettek és a rendezők egyaránt így fogadnak.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Aztán oklevél és jelvény (évente más színű), csoki és póló, és friss, forró virsli és tea. Elégedetten falatozunk, örülünk a teljesítésnek: nekem ez most szó szerint igaz. A Nagy-Kevélyen, nyolcvan kilométerrel ezelőtt a legkevésbé sem volt ez biztos. Az már csak hab a tortán, hogy e kitűzött célt – szombati, azaz: 18 órán belüli beérkezés – is sikerült teljesíteni, így 55 percet javítottunk a tavalyi eredményen. Jövőre ezt már nem hiszem, hogy tovább lehetne faragni, bár majd meglátjuk, reméljük.

 

Térkép forrása: Gombos Kálmán

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. augusztus
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...