Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2019. január 4.

Kóspallagtól Nógrádig

A durva emelkedőket végül csak túléltem valahogy, és a Csóványos kilátója pont olyan remek program lett, mint a Nagy-Hideg-hegy turistaháza. Szóval bátorság, túrázók, jó ez a szakasz, megéri végigjárni.

Reggel korán, már hatkor felkeltem, és összecuccolás után fél hét körül neki is vágtam a túrának, mert hosszú, és nagyon emelkedős szakasz volt előttem. Kóspallagon visszasétáltam a templomig. Az épület rendezői jobb oldalán indul a zsákutcatáblás Kálvária utca, ezen vezették ki a jelzést. Feljebb, az utolsó házakat elhagyva, a kis tisztás tetejéről nézz még egyszer vissza, később már nem lesz jó rálátás Kóspallagra.

 

 

 

Feljebb betértem az erdőbe, egy komolyan gondolt piros sorompónál balra térve a kis kálváriasor is elkezdődött. Az utolsó stáció után van még egy 1968-ban épített kis „lourdes-i barlang”, még feljebb pedig a három kereszt. Ha nem nőttek volna fel a fák időközben, akkor innen lenne a legszebb kilátás Kóspallagra. Ezután egy kicsit tekergősebb, emelkedős-lejtős út jött, megkerülve egy kisebb csúcsot. A patakot elérve a sárga négyzet jelzés is becsatlakozott.

 


Ezután pár száz nagyon rossz méter következett, a vállig érő gazban, csalánosban kellett átvágni. Szerencsére hamar elértem a Kisinóci turistaházat. A fényképezőgépem bepárásodása miatt olyan fotó készült róla, mintha a felhők között járna.


Itt a fedett teraszos étkező-söröző rész bejáratánál van a bélyegző, ne feledkezz meg róla! A bélyegzés után csak vizespalackot töltöttem meg, és indultam is tovább. Ha a magaddal hozott reggelidet ennéd meg, akkor itt, a ház mögötti tisztáson, még a kék-zöld-sárga kereszt közös szakaszánál van egy pad, ott le lehet ülni. A kék és a zöld szétválása után kezdődött a „pokoljárás”. Innen gyakorlatilag végig emelkedik az út. Először a Hálás-bérc mélyebb, szélesebb útján, majd feljebb, a Lutzenbacher úton. Útközben jobbra találtam rá erre az emlékhelyre.

 


A tábla szerint Barna Fer(enc) emlékére készítette a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület. Ferenc 1935. január 28-án hunyt el itt a hegyen egy síbalesetben, egyetemi hallgatóként. Feljebb találtam egy kék háromszög kitérőt, de 2-3 jelzés után az út eltűnt a meredek hegyoldalon, úgyhogy nekem úgy tűnt, hogy ez az Etel-pihenő már nem létezik. Feljebb sziklafal tövébe értem, majd jó magas, ezüst törzsű fák között mentem tovább, útközben egy kék kör jelzésnél egy kis forrást is érintve. A forrásból csörgedezett a víz, de csak egy szikla alól, így palackot nem lehet tölteni. Később sikeresen lecsapoltam viszont egy nagy pocsolyát.(A Nemzeti Tócsa Egylet megnyugtatására: maradt még bőven víz a hegyen.) A kék négyzet jelzés becsatlakozása már jó hír volt, mert itt csak a kavicsszórt utat kellett keresztezni, és nemsokára elértem egy tisztáshoz, ami valójában az egyik tányéros felvonós sípálya. A piros kereszt becsatlakozása után már csak pár perc, és meg is érkeztem a Nagy-hideg-hegyi turistaházhoz. A bélyegző a ház oldalsó bejáratánál van. Itt ettem egy virslit és ittam egy kávét, tartottam egy kis pihenőt.

 

 

 

A hegy legtetején egy kisebb kő jelzi a 864 méteres magasságot. A turistaház mellett néhány vöröses színű, táblákat befoglaló faoszlop mentén indult tovább a kék és a piros jelzés. A tisztás végében jobbra térve rögtön ereszkedni is kezdett, míg egy balkanyar után átmenetileg ismét vízszintesebb rész jött. Hosszú kilométereken át hol becsatlakozott, hol eltűnt egy piros x jelzés is. Ahol először bejött a kék kör, ott tettem egy kitérőt. Kb. 300-400 métert kellett menni először egy csodásan sűrű erdőben, majd egy kitermelt erdős szakasz után meg is érkeztem a Kettős-kúthoz. Egészen bővizű forrásra találtam itt, szépen kiépítve, ittam is belőle.

 

 


Ezt követően visszatértem a kékre. (A piros háromszög jelzést csak érintettem.) Ezután hatalmas sziklák tették érdekessé a meredeken emelkedő utat. Az utolsó szikla felső oldalán egy kis fémtábla árulja el, hogy az a Vilma-pihenő. 1967-ben Torma Lajosné emlékére állították a Spartacus „Vértes” természetjárói. Innen már csak pár perc emelkedő, és felértem a Csóványosra. Nem gondoltam, hogy egyszer élve feljutok ide, de ez is meglett!

 

 


A toronyból sajnos nem lehetett nagyon jól ellátni a messzeségbe, elég párás volt az idő. A tövében vannak pihenőpadok is, de én a lejövetel után indultam is tovább - innen már egyedül megy a kék jelzés. Először egészen meredeken lejtett az út, de ez később többnyire enyhébb lejtésű ösvényre váltott.

 


Lejjebb két helyen lehet kicsit megpihenni. Az egyik egy tisztás, rajta a Fultán-kereszttel, és több jelzés becsatlakozásával. A keresztet az orvgyilkosság áldozatává lett Fultán János emlékére emelték. A fák tövében vannak padok is.

 


Itt nem álltam meg, ereszkedtem tovább, míg egy kék kör jelzés fel nem hívta a figyelmemet, hogy megérkeztem a Saj-kúthoz. A kút foglalatát a víz elhagyta, és a cső helyett pár méterrel arrébb tört elő a földből, de így is nagyon kellemes, hideg vizet adott, meg tudtam tölteni a palackot.

 


Innen gyorsabb tempóra váltottam. Az út zömében lefelé tartott, és nagy mennydörgéseket is hallottam. Végül egy csepp eső nélkül megúsztam a napot. A Saj-kút után kereszteztem a térképen fehérrel jelölt utat, majd átkeltem a Cseresznyés-patakon.

 


Ezután nem volt semmi különösebb látványosság, úgyhogy megszaporáztam a lépteimet. Hamarosan becsatlakozott a zöld jelzés is. A közös szakaszon villanypóznák maradványai bukkantak fel, majd egy sorompónál kellett balra kanyarodni.


Ezután sikerült letévednem az útról, így mehettem vissza. A Pazsik nevű tisztáson újra eltévedtem - fene bele, rosszak errefelé a jelzések. Ha a rét közepén rálelsz a bozótban a keresztre, akkor ne a két szántó közötti bozótos fasor mentén menj le, hanem indulj a fás domb felé.

 

 


Odáig egy jelzés se lesz, pedig vannak kőoszlopok (kőkarók), amikre lehetne jelzést festeni. A fák közé beérve hamarosan rátalálsz a rendkívül elhanyagolt egykori zsidó temetőre, majd pár lépéssel arrébb egy kis kápolna is feltűnik.

 


Innen már csak le kellett sétálni a faluba, közben élvezve a vár látványát. Az első házaknál egy szépen kiépített forrásnál, a Csorgónál lehet újra vizespalackot tölteni. Innen már csak 5 perc séta a sínek mentén a vasútállomás. Az azelőtti úton van egy kéktúrás tábla, azon van a bélyegző.

 


Én hat előtt pár perccel értem ide, egy bő félórás pihenő után indultam vissza a 18.46-os vonattal Vácra, majd onnan autóval haza. Nógrád és a vár megtekintése így egy külön napra maradt.

 

Szöveg és fotók: Papp Géza - kektura.blog.hu

 

 

Az előző szakaszról itt olvashatsz.

 

 

Az OKT 17. szakasza:

 


Kerkakutastól Zalalövőig

Kerkakutastól Zalalövőig

2022.05.30.

Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.

→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig

Velemértől Kerkakutasig

2022.05.25.

Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.

→ Tovább