Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. február 27.

Az istvántelki gőzösműhely csodái

A gőzmozdonyok letűnt világa elevenedik meg ebben a hangulatos kisfilmben. Méghozzá olyan emberek tolmácsolásában, akik egész életüket a vasparipák életre keltésének, karbantartásának, restaurálásnak szentelték. A gőzösműhelyben megállt az idő, de az élet nem. Jó ez így. Érdemes megnézni. 

 

Az istvántelki gőzösműhely - más néven Istvántelki Főműhely - hosszú múltra tekint vissza. Hivatalosan 1905-ben adták át, és évtizedekig a hazai vasúti kocsik és gőzmozdonyok karbantartásának a fellegvára volt. A jelenleg Budapest IV. kerületében elhelyezkedő ipartelep egykoron hatalmas méreteket öltött. Sajnos azonban eljöttek a hanyatlás évei.

 

 

1984-ben hivatalosan is véget ért a gőzüzem hazánkban, majd a rendszerváltással járó viszontagságos idők is oda vezettek, hogy az egykoron az ország legnagyobb szerelőcsarnokai és munkahelyei sorban eltűntek, megszűntek. A korábban akár 1400 főt is foglalkoztató szerelőműhelyt is fokozatosan felszámolták, végül 1992-ben bezárták. Korábbi fényes múltjából már csak egy elhasználódott csarnok maradt, ahol napjainkban néhány mindenre elszánt szakember dolgozik, hogy a még megmaradt vasúti csodákba életet leheljenek. A MÁV Nosztalgia Kft.-nek köszönhetően ugyanis a munkálatok újraindultak.

 

 

A film főszereplői: Szikriszt József, Szögyéni Marcell és Szöllősi András szinte egész életükben itt dolgoztak. Nekik és a cég többi munkatársának köszönhetően ezeket az ipari csodákat ma nemcsak a műhelyben tekinthetjük meg, hanem működés közben is. Rendszeresen indítanak ugyanis élményutazásokat. Az ebből termelt bevételeket pedig a gőzösök és vasúti kocsik fenntartására fordítják.

 

 

Bár ez szerény kereteket biztosít, és hosszú távon talán nem is fog megoldást jelenteni az egyébként egyedi alkatrészeket és komoly infrastruktúrát igénylő mozdonyok életében. Pontosan ezért tartjuk az itt dolgozók munkaszeretetét és kitartását fontosnak és példaértékűnek.

 

A gőzösműhely csodavilága

 

Forrás: aperti.blog.hu

Körtúra a pilisborosjenői túraparadicsomban

Körtúra a pilisborosjenői túraparadicsomban

2025.06.06.

A Pilisborosjenőt megcélzó kirándulások kötelező elemei a Kevélyek, a Teve-szikla és az Egri vár másolata. Körtúránk az ikonikus látnivalók sorát teszi kissé változatosabbá szokatlan vonalvezetése által.

→ Tovább
Holdvilág-kör extrákkal

Holdvilág-kör extrákkal

2025.06.02.

Ebbek a Budapest közeli körtúrában a Visegrádi-hegység egyik legnépszerűbb, legvadregényesebb kirándulóhelye, a Holdvilág-árok csak epizódszereplőként tűnik fel. Vele egyenértékű természeti szépségeket sorakoztat fel a szurdokot is magába foglaló Pomázi kör.

→ Tovább
A kétarcú Csergezán-kör

A kétarcú Csergezán-kör

2025.04.23.

A főváros nyugati kerületeivel néhol összeolvadó Budai-hegységnek kevés olyan része van, amit a kirándulók ne rutinszerűen látogatnának. Egy zsúfolt ünnepnapon célszerű és látványos kombináció a tömegmágnes Csergezán-kilátó és a jóval szerényebb ismeretségű Szarvas-árok mixe.

→ Tovább