MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Dachstein: szikrázó Nirvána a felhők felett

Gleccsertúra, klettersteig, jégbe fagyott csúcskereszt, mindez két napba sűrítve.

Mivel Gabival magasabb hegyek felé tekintgetünk, kapóra jött, amikor a Bakancs Pista önszerveződő túracsoport meghirdette útját a Hoher Dachsteinre. Ausztriának azt a vidékét nagyon bírom, többször is jártam ott, de a Dachstein kimaradt.

 

 

A hegycsúcs 2995 méter magasságával, az alatta fekvő gleccsermezővel és a csúcskereszthez vezető könnyű, de látványos klettersteig-gel (via ferratával) látványos és középnehéz túrát ígért, ami tökéletes bemelegítés egy nagyobb hegyhez.


Két kocsiban nyolcan vágtunk neki az oda-vissza pont ezer kilométeres útnak (Budapestről). Bő hat óra alatt kényelmesen odaértünk a Ramsau fölötti Austriahüttéhez, ahol az első éjszakát töltöttük.

 

 

A hüttében kicsit elszabadult a jókedv, a húsgombócleves és az apfelstrudel mellé lecsúszott pár snapsz és sör is. Ebből látszott, hogy nem számítottunk kemény túrára másnap.

 

Az idő rövidsége (két nap) miatt ugyanis a felvonót használtuk kaptatás helyett. A panoráma-gondola reggel néhány perc alatt felrántott minket 1700 méterről 2700 méterre. Jobban szeretem ugyan a hegymászást felvonó nélkül, de hát ez a túra így volt kitalálva.

 

 

Megint bejött az égigérőpaszuly-érzés, mert míg lentről csak a felhőbe burkolózott sziklafalat láttuk, fent már a felhők fölött léptünk ki a felvonóból. Szikrázóan kék éggel, vakító napfénnyel és csillogó hómezőkkel. Mintha egy más világba érkeztünk volna.

 

Sajnos a felvonónak megvan az a hátránya, hogy okádja magából az embereket a hegyre. Reggel ez még nem volt zavaró, mert csak az edzésre érkező sífutó lányokkal találkoztunk, de délután már nagyon sok szandálos turista érkezett a könnyű látnivalókat megtekinteni. (Abból pedig van sok az állomás környékén: skywalk terasz, üvegfalú függőhíd, jégpalota, stb.)

 

Kép: derdachstein.com

 

Persze a turisták csak a gleccser széléig merészkedtek, ott ugyanis tábla figyelmeztet: ez már veszélyes magashegyi régió. Felcsatoltuk mi is a hágóvasainkat, összekötöttük egymást hármas kötélpartikba, és kézbe kaptuk a jégcsákányt. Ezekre az előkészületekre azért volt szükség, mert 1. a gleccser meredekebb részén nagy a kicsúszás-veszély, 2. bármikor beszakadhat a hó alattunk, és zuhanhat valamelyikőnk a mély gleccserszakadékba. Igaz, a Dachsteinen ez a veszély kisebb, mint mondjuk a Monte Rosán, de az ördög nem alszik.

 

 

Reggel kilenckor még közepes szél fújt, ami felerősítette a hidegérzetet. Alapból 4-5 celsius fok lehetett, de sapka ellenére elkezdett fázni a fülem. Hágóvasban caplattunk az egyre meredekebbé váló Hallstätter-gleccseren. 2700-2800 méteren lehettünk, enyhén éreztem a sűrűbb levegővételből, hogy magasan vagyunk.

 


Kép: bergwelten.com

 

A gleccserről kétféle módon lehet feljutni a csúcskereszthez: a normál úton, ami a gleccser felső széléig tart, majd onnan egy könnyű (B-s) klettersteigen, a Randkluftsteigen felkapaszkodva. Arra az esetre, hogy a gleccsert túl sok szakadék tarkítaná, van egy kerülőút, végig sziklán, ez a Schulteransteig. Ez is egy könnyű (B-s) klettersteig, de hosszabb. Mi a normál úton mentünk.

 

 

Ezen át kellett ugranunk egy kisebb gleccserszakadékot. Mivel a klettersteig jeges volt, kénytelenek voltunk hágóvasban beszállni.

 

 

Hágóvasban ferrátázni elég kellemetlen, szerintem emel egy szintet a klettersteig nehézségén. Mindazonáltal simán haladtunk felfelé.

 

 

Felkészültünk rá korábban, hogy kisebb tömeg is lehet a csúcsnál. Nagyjából szerencsénk volt, a csúcsrégióban kb tucatnyian voltak velünk együtt. Ők lefelé jöttek a klettersteigen, mi felfelé, így hosszasan és türelmesen kerülgettük egymást.

 

 

A hegytetőn a fém csúcskereszt rendesen le volt fagyva, de így még jobban is nézett ki. Egy 15-20 percet fotózással, rágcsák elfogyasztásával, elégedett nézelődéssel töltöttünk a csúcson.

 

Most megpróbálom tárgyilagosan leírni, miért is érdemes pénzt-fáradtságot nem kímélve felmászni egy ilyen csúcsra, és mit érez a tetőn az ember. A felérkezés pillanata szinte felér egy orgazmussal (minél többet küzdesz érte annál nagyobbal). Talán semmi sem szimbolizálja jobban az ember célba érését, mint amikor a leküzdött csúcson felegyenesedik a mászó és körülnéz.

 

 

Itt jön a másodlagos élmény. Ha szerencsénk van, olyan panoráma terül el körülöttünk, mint nekünk a Hoher Dachstein csúcsán. Napos, tiszta az egyik oldalról, hogy minél messzebb elláthassunk és megállapíthassuk: a környék legmagasabb pontján állunk.

 

 

Napos, de felhők feletti a másik oldalról, hogy megadhassa azt az érzést, hogy mindenen felülemelkedve, egy más, tökéletes, eszmei világba, egyfajta mennyországba, nirvánába jutottunk.

Ha van időnk, nem közeleg vihar, vagy további csúcsmászók tömege, akkor ezt a kivételes pillanatot 15-30, tökéletesen stresszmentes percig is el lehet nyújtani. Évekkel felér.

 

 

Persze ennek is vége van egyszer. Amikor láttuk, hogy lent a gleccseren hosszú sorokban jönnek felfelé a többiek, nagy sóhajjal elindultunk lefelé.

 

Turányi-Vadnay Szabolcs fotója

 

Az ereszkedés nem volt problémamentes. A klettersteigen már másztak felfelé a többiek. A gleccserlejtőn pedig úgy kitágult a hasadék, hogy többen inkább nagy kerülővel kikerülték.

 

 

Mi ugrottunk. Most nagyobbat, mint felfelé. Szerencsére senkit se kellett kihúzni a gleccserszakadék mélyéről.

 


Turányi-Vadnay Szabolcs fotója

 

A gleccseren visszafelé sétálva egyre erősebben tűzött a nap. A napsütés csillogva tükröződött a gleccser havas felszínén. Rájöttem, hiba volt nem bekenni az arcom naptejjel, és nem előbányászni a zsákom mélyéről a napszemüveget. De az utolsó pár száz méterre már dacból sem akartam ezzel foglalkozni.

 

Egy óra körül értünk vissza a felvonóhoz, tehát a túra kényelmesen mintegy 4 órát vett igénybe. Nem mondom, hogy felőrölte volna az erőimet, de megéreztem. A Dachstein Gondel állomásán ekkor már nagyon sokan voltak, de szinte csak turisták. Egy Almdudler elkortyolgatása és egy csúcslátta szendvics elmajszolása után leereszkedtünk a felvonóval a parkolóba.

 

 

Konklúzió: A Hoher Dachstein már a magasabb alpesi csúcsok előszobája. A túra nem nehéz, de van benne minden: gleccserjárás, klettersteig, mi szem-szájnak ingere. Akinek olyan szerencséje van, mint nekünk volt, biztosan megjön az étvágya a nagyobb hegyekre. Az útiköltség (megosztva) 7-8 ezer forintból kijön, a felvonó oda-vissza 37 euró, a szállás 20-25 euró, az étel-ital vérmérséklet szerint. Ha valaki rászánná magát, túravezető, vagy tapasztalt hegymászó ismerős nem mellőzhető!

 

Szolgálati közlemény: Tas jó arc (és a többiek is)!

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
161718192021
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...