Járjátok az erdőt, meséljetek a természetről! - Könyvajánló

A természetszerető, sokat kiránduló családok könyvespolcain ma már egyre több ismeretterjesztő könyv és természetről szóló mese kér helyet magának. Az egyre szélesebb kínálatból mi most hármat ajánlunk.

Szerző:
Tóth Judit
Nógrádi Attila
Fotó:
kolibri.libricsoport.hu
www.mora.hu
123rf.com
2018. június 12.

A természetszerető, sokat kiránduló családok könyvespolcain ma már egyre több ismeretterjesztő könyv és természetről szóló mese kér helyet magának. Az egyre szélesebb kínálatból mi most hármat ajánlunk.

A gyerekek eredendően szeretnek a természetben lenni, és érdekli őket a bennünket körülvevő világ. Ha ez megváltozik, annak elsősorban mi, felnőttek vagyunk az okai. Épp ezért legyünk velük minél többet a szabadban, figyeljük meg az állatokat, hallgassuk az erdő hangjait, nézzük a felhőket, ugráljunk pocsolyákba. Ha pedig elfáradtunk, vigyük be a természetet a szobába, elevenítsük fel a korábbi kirándulásokat, és tervezzünk újakat, például az alábbi gyerekkönyvek segítségével.

 

A fák titkos életéről gyerekeknek

 

 

 

 

A gyerekek még sokkal közelebb vannak a természethez, sokkal élénkebb a fantáziájuk, mint a felnőtteké, akiknek gondolatait már gúzsba kötik a szürke hétköznapok. Egy gyerek számára teljesen természetes az, hogy a fák beszélnek egymással, hogy a zengőlegyek egyáltalán nem ostobák, a szajkók pedig igen jó memóriával rendelkeznek.

 

Peter Wohlleben, aki A fák titkos élete című könyvével lett világhírű, közel 30 éve vezet gyerekcsoportokat az erdőben, és 2016-ban erdei iskolát is alapított. Nemcsak az erdőről tud sokat, de a gyerekekről is. És ez a magyarul most megjelent Érted a fák beszédét? című könyvéből is kiderül.

 

Wohlleben könyvében a gyerekek számára is közérthetően és érdekesen ír az erdei élővilágról, és számos izgalmas részletre hívja fel a figyelmet, amit bárki láthat, ha nyitott szemmel és kellő kíváncsisággal járja az erdőt. Itt nincsenek tankönyvízű szövegek az erdők szintjeiről vagy a vaddisznó gumós zápfogáról, ellenben olvashatunk arról, hogy a fáknak is nőhet pattanása, hogy a legöregebb fa egy kis svéd lucfenyő, amelynek korát 10 ezer évre (!) becsülik, vagy arról, hogy nemcsak a mi életünket, de az erdő talaját is behálózza az internet.

 

 

A könyvben az erdőt nem különálló fák összességeként látjuk, hanem egy bonyolult rendszerként, amelynek a fák, a korhadt fákon kopácsoló harkályok éppúgy fontos részei, mint a gombák és a mohák, és együtt, egymásra utalva alkotnak egy összefüggő rendszert.

 

Szinte minden témához kapcsolódik egy gyakorlati feladat is, amit a gyerekek az erdőben járva maguk is kipróbálhatnak. Egy locsolókannával utánozhatják a gímszarvas bőgését, kipróbálhatják a harkályok erdei telefonját, és kideríthetik azt is, hogyan vigyáznak háziállataikra a hangyák.

 

Egy-egy erdei kirándulás után érdemes a gyerekeknek fellapozni a könyvet, amelyben bővebben is utánanézhetnek a felmerülő kérdéseiknek. Márpedig mi, szülők, tudjuk, hogy a gyerekeknek rengeteg kérdésük van, így ha szeretnénk képben lenni, és nem tudjuk, hogy a fák izzadnak-e nyáron, mit akar a fagyöngy a fától, s vajon tudnak-e esőt csinálni az erdők, lámpaoltás után vegyük kölcsön a könyvet, és ismerkedjünk meg közelebbről is az erdővel.


Peter Wohlleben: Érted a fák beszédét? - Kalandozások az erdőben
Kolibri Kiadó, 2018.

Ár: 3999 Ft


Brúnóval a Budai-hegyekben

 

 

 

 

Nemrégiben 3 és fél éves kisfiam az apukájával a János-hegyen járt, ahol az Erzsébet-kilátó aljában beszédbe elegyedtek két hatéves kisfiúval, akik a szüleikre várva a fenti látnivalókról érdeklődtek. Meséltek nekik a pazar panorámáról, és megemlítették azt is, hogy a kilátó lépcsője alatt megtalálták a kőbékát és a kődenevért is, mire a kisfiúk megjegyezték: „Azt mi is ismerjük a Brúnóból."

 

Bartos Erika könyvsorozatának második, Buda hegyeiről szóló részében Brúnó, a sorozat hatéves főhőse, a legnépszerűbb fővárosi kirándulóhelyeket járja be, és olyan titkos látnivalókat is felfedez, mint azok a bizonyos lépcső alatt lapuló kőállatok. Brúnó hol családjával, hol szomszédaival kirándul, járnak többek között a Hármashatár-hegyen, a Sas-hegyen, Dél-Budán, a Széchenyi-hegyen, felmásznak a Csergezán Pál-kilátóba, és lemennek a Szemlő-hegyi-barlangba is.

 

 

A könyvben részletes útmutatást kaphatunk a Gyermekvasút vonalán közlekedő mozdonyokról és kocsikról, és ez, fiús anyukaként tanúsíthatom, igen fontos téma egy bölcsis-ovis kisfiú életében. Brúnó és a könyv olvasói a lelkes túrázó, főállásban balatoni hajóskapitány Frici bácsi segítségével megismerkedhetnek a turistajelzésekkel is, amelyeket aztán az erdőt járva már maguk is nagy lelkesedéssel keresgélnek.

 

Ebben a rajzos, mesés útikönyvben zajlanak egy ovis kisfiú hétköznapjai is, de a hangsúly mégis a gyönyörű fővárosi kirándulóhelyeken és látnivalókon van. Ahogy Bartos Erikától már korábban megszokhattuk, ezúttal is kedves és részletgazdag rajzokkal jeleníti meg a valóságot. A nevezetes épületek gyönyörűek és valósághűek, és egy kisgyerek számára nagy élmény az, amikor a valóságban látott épületek, helyek visszaköszönnek a könyvben, avagy épp fordítva, a könyvben olvasottak egyszer csak valósággá válnak. A könyvhöz egy foglalkoztatófüzet is tartozik, amelyben jó kis feladatok kapcsolódnak a budai kirándulóhelyekhez.

 

Bartos Erika: Brúnó Budapesten - Buda hegyei
Móra Könyvkiadó, 2017.

Ár: 3999 Ft

 

 

A Thomason túl is van élet

 

A kisgyerekek többsége menthetetlenül vonzódik a járművekhez, amelyek közül a kisvasutak külön kedvenceknek számítanak, és lássuk be, joggal, hiszen ezekkel a járművekkel nem napi nyűg, hanem élmény az utazás, ami rendszerint egy hétvégi kiránduláshoz kapcsolódik. Ezt a lelkesedést - és a vele járó piaci igényt - használja ki a Beszédírók Kft., amely Kispöfögők néven egy egész kisvasutas sorozatot tervez kiadni. Ennek az első kötete az idén tavasszal megjelent Miki és a lillafüredi kisvasút.

 


Az igényes rajzokkal illusztrált kiadvány érdekessége, hogy szereplői a valóságban is léteznek, így egy-egy esti meseolvasás után együtt lehet tervezgetni, hogy mikor kerekedik fel az egész család egy kis pöfögésre a lillafüredi vonalon, amire nincs lehetőség a téma nagy kedvencei, Thomas vagy éppen Chuggington esetében. A könyv főszereplője Miki, egy MK-48-as típusú mozdony, amely a világ első keskeny nyomközű kisvasúti hibrid mozdonya. Nem mondom, hogy a 3 és 6 éves fiaim tökéletesen megértették a hibrid meghajtás lényegét meseolvasás közben, de értékelendő a szerző próbálkozása, hogy erre is kitért Miki bemutatásánál.

 

 

A karakterek jól kidolgozottak, szerethetők, akárcsak a környezet, ugyanis a kötet Lillafüred és környéke látnivalóit és élővilágát is bemutatja. Az első kötetes szerző, Csohány Domitilla, biztosra ment a gyerekek érdeklődésének fenntartásában, hiszen az utolsó, harmadik fejezetben egy titokzatos kulcs nyomába erednek a szereplők a diósgyőri várban, így készüljünk fel arra, hogy jó eséllyel az egész könyvet végig kell majd esténként olvasnunk. A sorozat következő része a gemenci kisvasutat és környezetét fogja bemutatni, és a tervek szerint idén ősszel kerül a boltokba.

 

Csohány Domitilla - Győri Zsolt: Miki és a lillafüredi kisvasút
Beszédírók Kft., 2018.

Ár: 2200 Ft

Cikkajánló