MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2018.03.06. 10:00,   Szöveg: Gulyás Attila,   Fotó: Gulyás Attila

A legélvezetesebb út a városból az erdőkig

A Miskolcról induló Lillafüredi Erdei Vasút járataival a betondzsungelből egy órán belül a Bükk-fennsík tövébe érkezhetünk. Bár odafent még téliesek az útviszonyok, a természet ilyenkor ritkán látott színekkel ajándékozza meg az arra járókat.

Hazánk maroknyi, egész évben közlekedő vasútjának egyike a Garadna-völgyben kanyarogva köti össze Miskolc városát Lillafüreddel, és a fölötte elterülő kirándulóhelyekkel, egészen Ómassa határáig. Bár vele párhuzamosan a városi 15-ös autóbusz is közlekedik, az igazi csúcsforgalom a tél végének hétvégéin is a síneken van. A magasan a hegyoldalban kapaszkodó pályáról rendszeresen elő-előbukkan Miskolc, Alsó- és Felsőhámor, majd a Hámori-tó panorámája, és mire az utasok igazán akklimatizálódnának a természethez és a visszafogott sebességhez, a vonat már meg is érkezett a több mint négyszáz méteres magasságban fekvő végállomására.

  

Érkezés az erdőbe, Mikolc utolsó házai után


Bár a végállomáson szétnézve még nem tornyosulnak minden irányban a természet különlegességei, bármelyik úton is indulunk innen, rövid időn belül változni fog a helyzet: a végállomásról induló tanösvény a közeli Sebes-víz-völgyhöz vezet, a kék kereszten pedig Ómassára, majd a bükki Kis-fennsík kilátóhelyeihez érkezhetünk. Ezen az úton továbbsétálva, a környék talán legélvezetesebb és leglátványosabb túraútja vezet a kéktúra mentén fekvő Mályinkáig.

 

A Sebesvíz-völgy mésztufa vízesései, alig fél kilométerre Garadna végállomástól
 

Ha viszont a fennsíkra érve inkább kelet felé, a sárga sávon indulunk el, három-négy órás túra után az erdei vasút alig ismert mahócai szárnyvonalához érkezhetünk. A teherszállítás éveiből itt felejtett, különleges hangulatú mellékvonal Miskolc határában ágazik vissza a kisvasút fővonalába. Az itt közlekedő tematikus különjáratok és kirándulóvonatok indulásáról az üzemeltető Északerdő Zrt. oldalán találunk friss híreket. Ha épp itt nincs vonat, három kilométert továbbhaladva a közeli Varbó falu festői tavának partján érhet véget a túra.

 

Kilátás Varbóra, Mahóca állomás felé félúton 
 

A márciusi magazinban még több túraajánlatot és információt találsz. Ha kíváncsi vagy rájuk, szerezd be a legfrissebb számunkat az újságárusoknál vagy rendeld meg online! 


A MÁRCIUSI SZÁMUNKAT ITT TUDOD MEGRENDELNI, DE KEDVEZMÉNYES ELŐFIZETÉSRE IS VAN LEHETŐSÉGED.






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...