MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Kéktúra: Zemplén, az érintetlen

Messze van, nehézkesen elérhető, de ami a hátránya, egyben az előnye is. Amennyire lehet, érintetlen a természet, kevés a turista.

 

A két hete megénekelt fővárosi szakaszt leszámítva keletről nyugatra járjuk be az 1164 kilométeres Kéktúrát. Az első tájegység a Zemplén. Ha a túra esszenciáját akarod két percben, mindenképpen nézd meg a Kékperces videók következő darabját:

 

 

Ha a részletek is érdekelnek, nézzük a főbb adatokat: a Kék zempléni szakasza a hollóházi startkőtől kezdve Boldogkőváraljáig, a Cserehát határáig 100 kilométer hosszú.

 

 

Ezen a szakaszon két magas csúcsot kell megmászni, a 895 méter magas Nagy-Milicet, és a 709 méter magas Nagy-Péter-Mennykőt. Az előbbihez fárasztó emelkedő visz, az utóbbi egy szélesebb fennsíkon van, de oda is kaptatni kell. Kifejezetten nehezebb szakasz.

 


 

Nézzük, mire számítsunk:

 

  • lesz egy látványos vár (a teljesen újjáépített füzéri)
  • két attraktív várrom (a szépen rendbe hozott regéci és boldogkőváraljai)
  • egy szép kilátó (a Károlyi-kilátó a Kis-Milicen)
  • több magaslati panorámapont, ahonnan feltárul a hegység belseje (Kerek-kő, Sólyom-bérc, Nagy-Péter-mennykő)
  • egy érdekes formájú szikla (Pengő-kő),
  • a kishutai Köves ember,
  • egy szépen kanyargó patakvölgy (az Arka-patak völgye),
  • valamint félúti opcionális levezetésként, főleg gyerekekkel egy zipline (Sátoraljaújhelyen), tisztások, rétek, források.
     

Túraleírás: A Zemplénben eddig négyszer túráztam. Hét éve a fiúkkal másztuk meg a Nagy-Milicet Füzérről indulva, tulajdonképpen ezzel önkéntelenül is teljesítve a Kéktúra egy szakaszát. Négy éve Gabival a Sólyom-bércet és a Nagy-Péter-mennykőt látogattuk meg, úgy, hogy az erdő mélyén aludtunk, a kissé elhagyatott Istvánkúti turistaházban. Ezen az úton is voltak Kéktúra-szakaszok. 2015 őszén és 2016 tavaszán már direkt a Kéktúra kedvéért mentünk a Zemplénbe, hogy teljesítsük az első két szakaszt.

 

Az ország északi felén végigkígyózó, 1164 méter hosszú Kéktúra hivatalos szakaszolása két részre vágja a Zemplénen áthaladó részt:

az 1., Hollóháza és Sátoraljaújhely közöttire (45 km)
és a 2., Sátoraljaújhely és Boldogkőváralja közöttire (55 km)
A kb 100 kilométeren 13 pecsételő hely van: Hollóháza, Bodó-rét, Füzér, Bózsva, Nagyhuta, Vágáshuta, Nagy-nyugodó, Cirkáló-tanya, Makkoshotyka, Eszkála erdészház, Istvánkúti vadászház, Regéc, Boldogkőváralja

 

A Kéktúrát mindegy hol kezdi az ember, a 29 szakasz 151 bélyegzőpontjának bármelyikénél beszállhatsz, és bárhol ki, a lényeg, hogy a pecsét meglegyen. Rendszerető emberek azonban szeretik valamelyik végénél kezdeni, és szépen sorba menni az állomásain. Én ugyan nem vagyok különösebben rendszerető ember, de az átláthatóság kedvéért keletről indultam el nyugat felé az úton.

 

 

A startpont tehát Hollóháza. Ha a száz kilométeres Zempléni szakaszt egyhuzamban le akarjuk tolni, akkor 4-6 napot érdemes rászánni, és Boldogkőváralja lesz a végállomás. Ha csak egy-egy hétvégénk van rá, akkor jobban meg kell húzni, és Sátoraljaújhely lehet a köztes állomás. A környéken lakók szerencsések, mert egyfelől nem kell utazniuk sokat, másfelől Magyarország egyik legszebb hegysége mellett laknak.

 

Távolabbról már nem ilyen jó a helyzet. A vonat- és buszközlekedés nehézkes, fél napokat rá kell szánni az utazásra a fővárosból, az ország messzebbi pontjairól nem is szólva. Ezért mindenképpen az autót javasolnám elsősorban az adott szakasz végállomásáig (esetünkben Boldogkőváraljáig vagy Sátoraljaújhelyig), és onnan a tömegközlekedést a startpontig.

 

Hollóházán van turistaház, kulcsosház és panzió is, a helyiek felkészültek a kéktúrázók fogadására. Mi a Hollórét Turistaszállást választottuk, kissé a hetvenes évek hangulata, de nem drága. Heten vágtunk neki (köztük két fiam, kollégáim, a Bakancslista-csapat, barátnőik).

 

Reggel a Kéktúra-emlékműnél kezdtünk. Bélyegzőhely ugyan több helyen is van a faluban (Vadász söröző, Balkon büfé, porcelángyár), de mi a nagy kavarodásban tökéletesen megfeledkeztünk a pecsételésről. Így az a helyzet állt elő, hogy a pecsétkönyvemből pont az első pecsét hiányzik. Sebaj, talán a videófelvételt elfogadják bizonyítéknak.

 

 

Rögtön kellemes emelkedővel indít az út. Az első pihenőt a Bodó-réten tettük, aztán elhaladtunk a Hajagos-hegy alatt, a László-tanya mellett.

 

Hajagos: Reszegi Katalin könyve (Hegynevek a középkori Magyarországon) szerint a hajag (halyag) a hólyagfa elnevezés-változata. A hólyagfa pedig a Physalis alkekengi, ami talán ismerősebb a lampionvirág, piros zsidócseresznye, piros papmonya, illetve páponya, hólyagcseresznye, vagy ördöglámpás néven. Biztos láttál már ilyet. Azaz a Hajagos az ezzel a növénnyel benőtt hegy.

 

A László-tanyát hallva nehogy egy düledező vályogházra gondoljunk. Már építésekor is vadászháznak szánták a Károlyiak. Igaz a hetvenes-nyolcvanas években SZOT-üdülő volt, de az ezredforduló környékén megvásárolta Wáberer György nagyvállalkozó, és visszaállította pompáját. A baj csak az, hogy ide túrázó be nem teheti a lábát, még az egykori bélyegzőpont és emlékmű is ki lett paterolva a bekerített magánterületről.

 

Na de mi nem is a luxus vadászkastélyokra vagyunk kíváncsiak, engem személy szerint egy erdőmélyi turistaház sokkal jobban izgat. Innen egy újabb kaptató, és felértünk a 895 méter magas Nagy-Milicre, a szakasz legmagasabb pontjára. A csúcson sajnos nincs kilátás, ellenben van egy kőobeliszk, rajta címerrel. A címer három halma össznépi szlovák-magyar játék terepe, az erre járók bőszen festegetik hol zöldre (magyar címer), hol kékre (szlovák címer).

 

 

Kilátás nem messze innen, a Kis-Milicen van, az viszont nagyon korrekt. Amikor 2011-ben itt voltunk, akkor sem volt rossz, de hogy az elmúlt években megépült rajta a Károlyi-kilátó, nagyon szép a panoráma. Meg is indult a (bakancsos) turistaforgalom a hegyen.

 

 

Innen hosszas csordogálás kezdődik lefelé, el az elhagyatott Csataréti erdészház mellett (állítólag rendbe hozza az erdészet), egészen Füzérig.

 

 

Füzéren kis kerülő a Vár-hegyen álló Füzéri vár, de aki azt kihagyja, az magára vessen. Régi szakmai vita, hogy a magyar romvárakat konzerválják eredeti állapotukba vagy építsék újra. Füzéren az utóbbi iskola győzött, és valóban nagyon látványos munkát végeztek. (Hogy hogy néz ki igazán, az a poszt alján levő vieóból kiderül.)

 

 

Füzér várát feltételezések szerint az Aba nemzetség építtette az Árpád-korban, Mohács után a Perényiek egy évig itt őrizték a magyar koronát. Füzér egyébként nem a gyöngyfüzérről, hanem a fűzfákról kapta a nevét. Oklevelekben említik Fizeralia, Fywzer és Fyzer néven is.

 

A vártól egy nekirugaszkodás Füzérkomlós, majd Bózsva, ami szállásnak tökéletes. De előtte le kell küzdeni a Bózsva szűk kis völgyében haladó, elég jelentősen elhanyagolt, néhol dzsungelszerű túraszakaszt. Bózsván mi a Kőbérc panzióban szálltunk meg, ami egyben kemping is, tehát sátrazni is lehet. Én nagy barátja vagyok a sátrazásnak, volt is nálunk sátor. A Kéktúra sok pontján vannak kiváló helyek a sátrazásra, de Bózsván akkora esőt kaptunk a nyakunkba, hogy akkor inkább már a szomszéd panziót választottuk.

 

 

A következő nap kevésbé izgalmas út állt előttünk. Átvágtunk a Hutákon, a három kis falun (Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta) majdnem egészen Rudabányácskáig, ahol egykor aranyat bányásztak (az aranyrudakról a neve). Kishután benéztünk a Kövesemberhez, aki brókerből lett ásványgyűjtő remete és nagyon szép gyűjteménnyel rendelkezik az otthonában. (Bármelyik falusi megmondja, hol lakik.)

 

Rudabányácska alatt a Nagy-nyugodó-nyereg felé kanyarodik a Kéktúra, onnan pedig már csak egy köpés Sátoraljaújhely. Sátoraljaújhelyen először a kilencvenes évek legelején jártam, enyhén szólva sem nyerte el a tetszésemet. A város nagyot fejlődött, amiben biztos szerepe van az itteni kalandparknak, ahol merészen vágnak bele a turistacsalogató fejlesztésekbe. Itt van szerintem az ország legjobb bobpályája, itt épült az első zipline (azaz drótköteles csúszópálya), és még egy csomó minden.

 

 

Sátoraljaújhelyről ismét nyugatnak veszi az irányt a túraösvény. Hosszú erdei menetelés kezdődik a messzi Makkoshotykáig. Útközben, ha szerencsénk van, akkor otthon találjuk a Cirkáló-tanya (pecsételőhely) tulaját, és finom sajtot, tejet vehetünk tőle. Nekünk szerencsénk volt. A mézes-fokhagymás kecskesajt odavágott rendesen.

 

 

Makkoshotykán meghatározó ember Pocsai Ferenc, református lelkész. Sokat beszélgettünk vele. Kemény ember, minket is beparancsolt a templomi padsorba, mint a kisiskolásokat, de szuggesztív egyéniség. Azt is elmondta, honnan a falu furcsa neve, a lenti videóban meghallgatható. Errefelé már egyre gyakrabban találkoztunk a kelet-magyarországi falvak három sorsútjával: kihalás, a cigány lakosság térnyerése, skanzenesedés.

 

Makkoshotykán alaposan fel kell töltekezni vízzel és élelemmel, mert a legközelebbi település, Regéc egy napi járóföldre van (mintegy 25 km-re). Egy tíz kilométer hosszú, 350 méter emelkedővel fűszerezett erdei meneteléssel indul az út az elhagyatott Eszkála erdészházig, ahol elvileg van kút és forrásvíz. (Gyakorlatilag sajnos nem ellenőriztem.)

 

 

Onnan jó 3,5 km a Cserliszka-rét, ahol figyeljünk, mert ott lehet kimenni a kék háromszög jelzésen a Zemplén egyik legparádésabb kilátópontjához, a Kerek-kőhöz. Bűn kihagyni. Mi alkonyatkor értünk oda, káprázatosak voltak a színek.

 

 

A Kerek-kőtől jó 3 kilométerre van a Mlaka-rét, ami több okból is fontos. Itt csatlakozik be a sárga jelzés délről, Háromhuta felől. Aki nem a Kéken akar kanyarogni, hanem egy gyorsabb túrát választ a Zemplén három legszebb kilátópontjához, az erre fog jönni, mint mi Gabival 4 évvel ezelőtt.

 

 

A másik lényeges ok, hogy a rétről ágazik ki a Sólyom-bérchez vezető kék háromszög jelzés, a Sólyom-bérc pedig legalább annyira látványos panorámapont, mint a Kerek-kő, csak az ellenkező irányba, dél és dél-nyugat felé.

 

A Mlaka-rét nevét először a szláv mleko, azaz tej jelentésben sejtettem, hiszen a tehenek a réten legelésznek. De mint a Magyar Nyelvőr egy régebbi számából kiderült, a mlakának van magyar megfelelője is, a maláka, ami régen pocsolyát jelentett (a szláv eredetet jól gondoltam). A Mlaka-rét tehát Pocsolyás-rét.

 

A réttől már csak egy kilométerre van az Istvánkúti turistaház, ami az egyik legvadregényesebb erdei szállás Magyarországon. Tehát ideális alvóhely. Olcsó, de összkomfortot ne sokat keressen senki. Víz van a közeli patakban, melegedésre, főzésre ott a fa, egyéb dolgot intézni meg ki kell menni a budira. Van viszont csönd, nyugalom, és harmónia. Mi is itt aludtunk. 2014-ben is, és két évvel később is.

 

 

Másnap reggel elég szottyos, felhőcafatos idő volt, ezért a turistaházhoz közeli (2 és fél kilométerre van, kell egy minimális kitérőt is tenni) Nagy-Péter-mennykő szuper sziklakilátóján nem sokat láttunk. Korábban, amikor Gabival jártunk erre, akkor viszont jó idő volt, ezért inkább az akkori képet teszem be ide. Jobban visszaadja a hely hangulatát.

 

 

Visszatérve a Kékre egy kilométeren belül jön a Zemplén következő produkciója. Ahogy Rockenbauer Pál mondta a Másfélmillió lépésben: a padosan elváló kőzet, ha megütögetik, pengő hangot ad. Mi megütögettük, a végeredmény a lenti nagy videóban meghallgatható.

 

A legutolsó túrán a pengést nagyjából elnyelte a szél süvítése és a lábunk alatt szorcsogó sár, ugyanis elkezdett esni az eső. A közeli Regéci várat ebben a nem túl szívderítő időben jártuk be.

 

 

Regéc várát 1300 körül építették. Többször állt ostrom alatt, főleg magyar nagyurak harcoltak érte egymásért. Itt töltötte gyermekkorát II. Rákóczi Ferenc, anyja Zrínyi Ilona felügyelete alatt. I. Lipót császár rendelete értelmében Caprara generális a várat 1686-ban leromboltatta, azóta már csak a romjai állnak. Regéc neve egyébként szláv eredetű, és szarvat, földnyelvet jelent.

 

Regéc várától alig egy kilométerre csatlakozik be a Kék útvonala az Arka-patak völgyébe. A völgyet enyhén borongós, nedves időben jártuk meg, de talán így volt a legszebb. Az esőtől erőre kapott növények semmihez sem hasonlító illata, a csobogó patakvíz nehezen felejthető hátteret adott az utolsó kilométerekre a boldogkőváraljai végállomás előtt.

 

 

A posztban tulajdonképpen a két Kéktúra-forgatás történetét mondtam el, a videókat itt:

 

 

és itt lehet megnézni:

 

 

Szállások: Hollóházán a Hollórét Turistaszálláson aludtunk (ágynemű van, törölköző nincs), nem nagy igényűeknek tökéletes. Bózsván a Kőbérc Panzió, Kemping volt a szálláshelyünk, ez már egy csillaggal minimum komfortosabb alvóhely. Sátoraljaújhelyen a Kossuth Turistaházban igazi szakszervezetiüdülő-hangulat várt, korrekt árakkal.

 

A Zemplén mélyén az Istvánkúti turistaház, erős Evildead-fílinggel rendelkezik, de korrektül rendben tartott, rendkívül olcsó szállás (hálózsák jó, ha van). A szállás csak úgy működik, ha mindenki kitakarítva adja vissza, a szemetedet le kell vinni magaddal. Regécen, a Veronika Panzióban lehet magasabb komfortfokozatú szállást találni.

 

 

Ha hétvégén kéktúrázol sajnos gyakran elő fog fordulni, hogy nem lesz szálláshely, mert lefoglalták mások. Ilyenkor működik a sátor. A startponthoz közel van a Drahos-rét, vagy a Bodó-rét, az utóbbinál esőház is van. Bózsván működik a kemping, Sátoraljaújhely közelében a Cserép-tó rétje lehet alkalmas. Istvánkút mellett több rét is megfelel sátorhelynek. Gyakorlatilag egy estére joga van a túrázónak felverni a sátrat az erdőkben. A szemetet viszont nem szabad otthagyni.

 

Kaja: Bózsván a panziónál, meg Sátoraljaújhelyen jót ettünk. A második szakaszra jobb, ha sok szendviccsel készül az ember.


Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...