MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Kilátások nélkül a kísértetek földjén

Már a buszból látszott, hogy a Bükk-fennsíkot felhő üli meg, úgyhogy abbéli reményemről, hogy végigjárom a Kis-fennsík kilátópontjait, hamar le kellett mondanom. A sűrű, tejfehér ködbe burkolózó, sejtelmes erdő látványa viszont nem mindennapi élmény, ráadásul estére kitisztult az idő, és második nap már szikrázó napsütésben szemlélhettem a hegységet, legszebb sziklakilátóit egymás után látogatva.

A Kis-fennsík a Bükk fennsíki részének északi területe, a Garadna völgye választja el terjedelmesebb, magasabb testvérétől, a Nagy-fennsíktól. Azt terveztem, hogy nagy részét végigjárva megnézem végre, de a drága MÁV természetesen közbeszólt (a 6 év alatt 23 évet késett a MÁV című ugye megvolt mindenkinek?), ezért újratervezést követően sajnos ki kellett hagynom az egyik legfőbb látványosságot, a „Dante pokla" nevű szakadékbarlangot.

 

A Kis-fennsík aránylag kicsi, viszont rengeteg izgalmas látványosság színesíti: sziklakilátók, barlangok, kisvasút (a lillafüredi vonal mahócai ága), barlangszállás, pálos kolostor, szurdokvölgyek, és még turistaparkja is van. Az erdők gyönyörűek: errefelé, úgy tűnt, nem jellemzőek a nagy tarvágások.

 

 

Garadnáról, a sárga kereszt jelzésen indultam neki a magasságoknak egyre hevesebben záporozó esőcseppek közepette. Túlzás nélkül nyakig sáros lettem, bőrig áztam, és a felhőbe beérve egyre rémisztőbb lett az erdő. Nem szoktam félni, de a tejfehér ködbe burkolózó, sűrű, öreg erdő és a sziklás ösvény azért nyugtalanító hatással volt rám, minden neszre rémülten kapkodtam a fejem. Pedig tényleg nincs mitől félni, csak ilyen körülmények közt nem olyan könnyű megtartani a komfortérzetet - persze ezért is érdemes nekivágni az erdőknek.

 

 

Az Örvény-kő volt az első tervezett megálló - hát, a nagy fehér semmin kívül most más egyebet nem tartogatott. Egy obeliszk emlékeztet rá, hogy Jókai gyakran látogatta a sziklakilátót, bár gondolom, ilyen időben esze ágában sem volt fölbaktatni.

 

 

Innen a sárga jelzést követve a beszédes nevű Látó-köveket néztem volna meg, ha nem vétem el a jó ösvényt egy elágazásnál. Mivel úgyse láttam volna semmit, az egyre kevésbé vízálló bakancsomból önteni lehetett volna a vizet, nem is bántam, hogy kikeveredtem a szentléleki turistaparkhoz vezető aszfaltútra. Kicsit távolabb érdemes volt a piros jelzésre térni, mert a Csikorgó nevezetű, sziklás-köves útszakasz a már emlegetett látványelemekkel felturbózva olyan hatást keltett, mintha valami magashegységi úton járnék.

 

 

Bánkúton, a síházban terveztem megszállni, az utolsó kilométereken már újra a betont koptatva. Útközben egy brit apuka és kisfia kért segítséget, tájékozódási küzdelmeik kulcsa a térkép hiánya volt, a táj viszont tetszett nekik. Én viszont eljutottam Bánkútra (miközben a Kapu-bérc sziklakilátóját is kihagytam inkább), ahol kivettem egy szobát, majd kiszaladtam a Bálványon álló Petőfi-kilátóba, hiszen hirtelen eltűntek a felhők, és kisütött a nap.

 

 

Lélegzetelállító látvány fogadott, kárpótolva az egész napos sáros-vizes, kilátásmentes megpróbáltatásért! A lemenő Nap fényében, a felszálló párától ködösen hullámzott előttem az egész Északi-középhegység! Minden, a Bükktől nyugatra vagy északra eső tagja tisztán látszott a Visegrádi-hegységtől kezdve egészen az Aggteleki-karsztig. A szlovák oldal láncai is felsorakoztak a távolban, a Mátra legmagasabb csúcsai viszont megfogták a felhőket, és a fennsík 800-900 méteres magaslatai is elkaptak néhány felhőfoszlányt.

 

 

A kilátó viszont ijesztő állapotban van. Legfelső szintjére egy létrán jutunk fel, erről kilépve ért a sokkhatás: először csak egy vészesen meghajlott deszka tűnt fel, gyorsan odébb sasszéztam, ahol is egy leszakadt pallóelem helyén néztem farkasszemet a mélységgel. Lentről szemlélve jól látszott, a deszkák korhadtak, nem valami bizalomgerjesztő a felső szint állapota. Később megtudtam, a Petőfi-kilátó életveszélyes, de rendezetlen tulajdonviszonyai miatt egyelőre senki nem tudja felújítani - elvileg le is zárták, én ennek nem láttam nyomát, pedig ha van valami tábla, biztosan kevésbé lettem volna bátor.

 

 

Másnap reggel a kék jelzést követtem, Bélapátfalva, és az utolsó vonat elérése szerepelt a tervben. A Kéken csodaszép, töbrös rétek váltakoznak sűrű erdőkkel, a leglátványosabb szakasz a Mély-sár-völgy töbörsoros, borókafoltos tisztása.

 

 

Az út a Három-kő tetejére vezet, ez a legkeletebbi a fennsík déli sziklaletörései közül. A 904 m-es magaslat füves tetejéről a Déli-Bükk egésze előttünk-alattunk terpeszkedik, nyugat felé fordulva a Mátra gerince tűnik el a következő sziklakilátó, a Tar-kő fala mögött. Ellentétes irányban, a bükki hegyek mögött felsejlett a Tokaji-hegy, a Zemplén legdélebbi bástyája.

 

 

A kék jelzés ezután a Tar-kőre tart (950 m), ahonnan azonos látványban lehet részünk, és visszanézhetünk a Három-kőre is. Innen látszik legjobban a fennsík déli falának vonala.

 

 

A turistaút egyik legfőbb látványossága ezután az Őserdő, mely az Erdőrezervátum Program részeként fokozottan védett, és több, mint 140 éve erdőgazdálkodástól mentes kis terület. Itt semmilyen emberi beavatkozás nem történik, egyelőre még a jelzés is elkerüli, látogatása engedélyhez kötött. A fák, ha túl nagyra nőnek, és elgyengülnek, saját súlyuk (és olykor egy-egy erős széllökés) áldozatai lesznek. Így megy ez.

 


A soron következő sziklaterasz az egyre vadabb, egyre sziklásabb erdőben a Vörös-kő, melyre a turistaút ugyan nem kanyarodik ki, de jól követhető ösvényen könnyen elérhető kitérő, amit semmiképp sem szabad kihagyni! A füves sziklatetőről pazar kilátás nyílik a mély, meredek falú Vörös-kő-völgyre, és keleti irányban a Tar-kő sziklás oldalára nézhetünk föl.

 


Nem sokkal odébb egyébként újra láthatjuk a völgyet a hegyoldal egy kopár pontjáról, majd ösvényünk hamarosan eléri a Cserepes-kő bokatörő karrmezőjét: a fehér, mohos sziklák végtelen erdejét a mészkövet szénsavtartalmával oldó víz hozza létre. A cserepes-kői, ingyenes barlangszállás az igazán kevés igénnyel érkezőket hivatott kiszolgálni (priccs, asztal, kályha), ugyanakkor izgalmas lehetőség itt, a bükki rengeteg közepén, 800 méter fölött eltölteni 1-2 éjszakát.

 


Mivel a vizem is elfogyott miközben a gyaloglás és futás határán tempóztam, hogy elérjem a vonatot, kifejezetten jól jött a Bélapátfalva határában működő Vince-kút, melynek építői sajátos megoldást alkalmaztak: a slagcsőből előtörő víz egy kőfoglalatra erősített fém mosdótálba folyik, épp csak a csap hiányzik róla. A település legimpozánsabb látványossága amúgy a Bél-kő, a fennsíkot záró, bányászattal meg- és elbontott szikla kopár fala. Az éles hegyoldal talán a Lak-völgyi tó partjáról a legszebb.

 


A nagy rohanás végén természetesen kiderült, hogy rosszul emlékeztem a menetrendre, bő fél órám maradt még a vonatig, ráértem volna. A megtett útvonal hossza egyébként kb. 30 kilométer, ebből második napra 20 jutott, de az első etap szintkülönbségei révén jóval fárasztóbbnak bizonyult.

 

Tájoló túrablog - termjaro.blog.hu

Még több kép a túráról a blog Facebook-oldalán!
 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Nagy Patrícius:
Csillagkapu
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...