MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2018.11.19. 09:31,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: Lubics Szilvia

Lubics Szilvia már a következő sivatagi futóversenyre készül

A chilei Atacama-sivatagban, ahol napközben akár 47 fok is lehet, éjjel viszont fagypont alá süllyed a hőmérséklet, már egy hét puszta lét is megerőltető, hát még akkor, ha ez alatt az egy hét alatt 250 kilométert is le kell futnia az embernek. Nem véletlen, hogy csak nagyon kevesen vállalkoznak erre. Idén Lubics Szilvia is köztük volt.

A dél-amerikai futóverseny sok szempontból új volt Szilvi számára. Ő korábban inkább aszfalton futott, ez azonban egy igazi terepfutó verseny volt, ahol nem voltak segítői, egyedül csak magára számíthatott. Ennek megfelelően a felkészülés is más volt, mint a korábbi versenyeknél. S bár Szilvinek már komoly tapasztalata van az ultrafutásban, számos új dolgot kellett megtanulnia, például azt, hogyan lehet hátizsákkal futni, ugyanis a versenyzőknek mindent magukkal kellett vinniük, amire az egy hét alatt szükségük lehet.

 

Fotó: Lubics Szilvia

Az Atacama-sivatag a Föld egyik legszárazabb helye, ahol a 20. század elején 173 napig egy csepp eső sem esett


Utálta a tesi órákat, a világ egyik legjobb ultrafutója lett


Szilvi 2003 augusztusában, kisfiai mellett kezdett el futni, majd a következő év áprilisában már teljesítette élete első maratonját. Majd abban az évben még hármat, a másodikat négy héttel az első után. Ennek ellenére akkoriban még nem voltak komolyabb tervei a futással, az ultrázás véletlenül jött az életébe. Egy ismerőse hívta el egy 12 órás versenyre, amit aztán párosban meg is nyertek. Akkor már ő is érezte, hogy ez jól megy neki, így újabb és újabb versenyeken próbálta ki magát.


Szilvi fiatalabb korában egyáltalán nem volt a sport megszállottja, sőt. „Nem olyan környezetben nőttem fel, ahol a mozgásnak bármiféle értéke lenne, és aki mozgott, az sem járt elismeréssel. Én a tesi órákon is a legbénább voltam, a jó tanuló, aki a testnevelés órákon állandóan leég, mert nem tudja átugrani a szekrényt, nem tud felmászni a kötélre. A gimis osztálytalálkozókon azóta is jókat röhögünk az osztálytársakkal azon, hogy mégis így alakult az életem.„


„Az ultrához nem tehetség kell, inkább kitartás”


Szilvi azt mondja, az ultrához nem kell különösebb alkati adottság vagy tehetség, inkább az a fontos, hogy nagyon céltudatos legyen az ember.„Bele kell tenni a sok munkát és az éveket, de ezen kívül nagy titka nincs ennek. Nekem nincs semmilyen alapom, nem mozogtam, asztmás vagyok, teljesen átlag, vagy ami a tüdőmet illeti, inkább átlag alatti vagyok, nincs semmiféle extra adottságom, csak csinálom, és belefektetem a szükséges munkát. Az ultrafutáshoz nem tehetség kell, inkább kitartás.”

 

Fotó: Lubics Szilvia

Az Atacama-crossing legmagasabb pontja 3000 méter magasan volt


Szilvi úgy látja, hogy az ultrafutás az utóbbi időben nagyon népszerű lett, de sokan hajlamosak arra, hogy maraton után egyből a 215 km-es Ultrabalatonban gondolkoznak, ami nagy hiba, mert ezzel kihagynak pár évnyi munkát, és ennek általában fizikálisan vagy lelkileg meg lesz a következménye. „Én négy évig csak 100 km-es versenyeket, 12 órákat futottam, eszembe sem jutott volna egy Ultrabalaton, vagy más 200-as verseny. 4-5 év után léptem csak tovább.”


Egy év, három ultra


Szilvi az egyik legismertebb ultrafutó edzővel, Lőrincz Olivérrel dolgozik együtt, akitől hetente kap edzéstervet. Heti hatszor fut, és emellett minimum két erősítő edzése is van. Általában 15 órát mozog egy héten, ami heti 120-160 km-nyi megtett távot jelent. „Inkább reggel futok, elindítom a fiúkat, összedobom gyorsan a házat, és megyek futni, délután pedig rendelek.”

 

Fotó: Lubics Szilvia

 Szilvi évente három nagyobb ultraversenyen vesz részt

 

Szilvi a Nagykanizsától 32 km-re fekvő Hahóton körzeti fogorvos, olykor a rendelőből is futva megy haza. Szilvi férje, Lubics György, háziorvos, Szilvi kísérője a versenyeken, és szintén ultrafutó. Három nagy fia szintén fut, bár nem úgy, ahogy az édesanyjuk. „A nagyfiam, aki 19 éves múlt, tudatosan halad a saját céljai felé, imádja az egyetemet, most épp maratonra készül, de a futás nem központi dolog az életében. A középső fiam középiskolás és abszolút fanatikus, olyan, mint én, csak nem a futásban, hanem a dobolásban, a kicsi pedig folyamatosan mozgásban van, fut, deszkázik, teker.”


Sokan, akik nincsenek benne ebben a sportban, azt mondják, ha valaki ennyire sokat fut, az már nem tesz jót a szervezetnek. Szilvi erre azt mondja, a fotelben ülni sem tesz jót. „Aki sportol, sokkal jobban odafigyel magára. A futással együtt jár az is, hogy az ember megtanul tudatosan étkezni, megfelelően pihenni. Azt gondolom, aki egy ilyen életmódot követ, az sokkal egészségesebb annál, mint aki semmit nem sportol. Sok idős ultrafutót ismerek, semmi bajuk nincs.”

 

Fotó: Lubics Szilvia

Szilvi az aszfaltversenyek helyett most már a terepfutó versenyekre szeretne a hangsúlyt helyezni


Szilvinek sérülése sem volt eddig. „Az ember lefutja a három ultráját egy évben, ebben persze meg kell találni az egyensúlyt, akkor nincsen sérülés, három versenyből szépen lehet regenerálódni.” A táplálkozására különösen kell figyelnie, hisz húsz éve vegetáriánus. „Sokáig nem figyeltem oda a plusz fehérje bevitelre, talán három éve változott ez meg, mert elmentem olyan versenyek felé, ahol az erősítés is nagyobb szerepet kap. Lakto-ovo vega vagyok, vagyis eszem tejtermékeket, tojást, edzések után iszom fehérjeturmixot, és reggelire is fehérjével dúsított zabkását eszem.”


„Minden lépés, amit megteszek, közelebb visz a célhoz”


Ezekre a hosszú versenyekre, nemcsak fizikailag, de mentálisan is fel kell készülni. Szilvi fejben is precízen megtervezi a nagyobb versenyeket. „Bejárom a pályát fejben, eltervezem, hol mi fog történni, mikor kell frissítenem, hol kell pihenni. A Spartathlonnál szokásom volt, hogy a térképre mindig odaírtam egy-egy gondolatot, amit elő lehet venni, amikor nehezebben megy, vagy nem vagyok jó passzban a versenyen. Az egyik legfontosabb gondolat az számomra, hogy minden lépés, amit megteszek, közelebb visz a célhoz.”

 

Fotó: Lubics Szilvia

 Az ultrákra nemcsak fizikailag, de fejben is fel kell készülni. Szilvi nemcsak az útvonalat, de a sok esetben a tervezett időket is megtanulja

 

Szilvi kétszer végzett első helyen az Ultrabalatonon, háromszor megnyerte, háromszor dobogós volt világ egyik legismertebb ultrafutó versenyén, a Spartathlonon, ahol a futóknak Athén és Spárta között 246 km-t kell leküzdeni. Az eddigi leghosszabb táv, amit egyben lefutott a Milán és San Remo közötti 283 kilométer volt, de Szilvi nem ezt tartja a legnehezebb versenyének, hanem a 217 kilométeres Badwatert, amit tavaly nyáron teljesített.

 

Fotó: Lubics Szilvia

Szilvi teljesen beleszeretett az Atacama-sivatagba


A kalifornai Halál-völgy a világ egyik legforróbb helye, ahol a verseny idején napközben 52 fok is volt, és a hőmérséklet éjszaka sem ment 40 fok alá. Szilvi küzdelméről egy film is készült, Halálvölgy címmel. „A verseny első fele jól ment, jó tempót mentem, és a mezőny elején voltam. Nem azzal volt a gond, hogy elfutottam magam, hanem az, hogy nagyon túlmelegedtem. Ilyenkor az ember az általa termelt hőt nem tudja hova leadni, hiába voltam jegezve, vizezve, ez olyan állapot, mint amikor lázas vagy, és a teljesítményed lezuhan. Szívem szerint egyébként visszamennék, hogy megnézzem, mit tudok, de visszatart, hogy nagyon macerás a szervezés.”


Egy hét a sivatagban


Szilvi számára az idei Atacama-crossing eddigi ultarfutó karrierje legnagyobb élménye. Ezen a versenyen a résztvevőknek egy héten át kell a napi etapokat teljesíteni. Este a szervezőktől kapott sátorban aludtak, de egyébként magukra voltak utalva. Erre a versenyre már maga a készülés is nehéz volt, hisz mindennek súlya volt. Nemcsak a hátizsákba rakott holmiknak, de a döntéseknek is. „Itthon estem túl a nehézségeken. »Úristen, jó lesz az a póló, az a kaja, amit elcsomagolok?« Ha nem, akkor sem lesz más helyette. Egy zsákkal mész, és amit beteszel, az lesz veled. Mikor a férjem hazaindult Chiléből a verseny előtt, és ott hagyott a hátizsákommal, az azért ijesztő volt, de aztán szerencsére minden jól alakult.”

 

Fotó: Lubics Szilvia

A hétnapos versenyen a szervezőktől kapott sátrakban aludtak, de minden másról nekik kellett gondoskodni


Szilvi azt mondja, egy ultra versenyen az ember kizökken abból a világból, amiben él. Hiába szenved egy adott helyzetben, de valahol mégiscsak úgy érzi, jó ott lenni, mert egyszerűen más dolgok lesznek fontosak, és a hétköznapi világ kicsit eltávolodik tőle. „Az Atacamában ebből hét napot kaptam, és ez nagyon jó volt. Nem könnyű persze a jéghideg folyóban egy órán keresztül menni, nappal 47 fokban futni. A magaslat is nehéz mindeninek, aki asztmás, mint én, annak még nehezebb. Éjjel olyan hideg volt, hogy majd szétfagytunk, és a hátam is rettentően fájt a zsáktól. Ezek azonban mind eltörpülnek azok mellett az élmények mellett, amiket a verseny adott. Az Atacama maga a csoda! Az is jó volt, hogy nem volt telefon, annyira jó elvoltam abban a kis elzárt világban, és még az is egyfajta élmény volt, hogy megtapasztalhattam, milyen egy hétig ugyanabban a ruhában lenni, nem fürödni. Mert onnantól kezdve jobban értékeled, amikor majd először meg tudsz fürödni, először tudsz olyan ruhát felvenni, ami tiszta.”

 

Fotó: Lubics Szilvia

2019-ben 40 ország 200 versenyzője áll majd rajthoz Chilében


Az ultrafutás életforma


Szilvi annyira jól érezte magát az Atacama-crossing-on, hogy jövő tavasszal a Namib-sivatagi versenyen is elindul. A következő években nagyon szeretné majd teljesíteni a „4 Deserts” sorozat másik két állomását is, a Góbi-sivatagban és az Antarktiszon. De annyira előre nem tekint még, csak az biztos, hogy sok álma van még a futással kapcsolatban, amit szeretne valóra váltani.

 

Fotó: Lubics Szilvia

Szilvi korosztályában az első, abszolútban a negyedik helyen ért célba. Jövőre irány Namíbia!


„Az ultrafutástól nagyon sokat kaptam. Sok jó embert, akiktől tanultam, akikre felnézek, nemcsak futókat, de olyan embereket is, akik hasonló életszemlélettel rendelkeznek. Az ultrafutás nemcsak egy sport, ez egy életforma, ami a gyerekeimnek is sokat ad. Ők ebbe az életbe nőttek bele, látják, hogy ha valamit nagyon szeretnének, azért tenni kell. Az ultrafutásnak köszönhetően lehetőséget kaptam arra is, hogy a  szétnézzek a világban, és úgy tehessem meg mindezt, ahogy azt a legjobban szeretem, futva. És megtanultam azt is, hogy nincs lehetetlen, csak csinálni kell. És ez épp úgy igaz a hétköznapokra is, mint a futásra.”

 

Kapcsolódó cikkek:

Profi tippek kezdő terepfutóknak

Terepfutás télen

Az UTMB belső ösvényein

Doppingolj mozgással és pihenéssel!

Egy hét alatt lefutották az Országos Kéktúrát

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...