MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2016.05.14. 06:25,   Szöveg: Hidvégi Brigi,   Fotó: 123rf.hu, Czeglédi Zsolt/MTI

Nyomot hagyni a természetben

Néhány hete ismeretlen elkövető horogkereszteket festett a Bél-kő szikláira. Az átlagember legelső reakciója ilyenkor nyilvánvalóan a felháborodás, de az eset azért elgondolkodtató is: ki és miért tesz ilyesmit? Honnan jön a késztetés, ami arra sarkall valakit, hogy belerondítson a szép, harmonikus természeti környezetbe? Fontos kérdés az is, hogyan lehetne elkerülni a rongálásokat, ha megelőzhetők egyáltalán. Dr. Dúll Andrea környezetpszichológussal beszélgettünk a téma kapcsán az emberi természetről, a sztereotípiákról és a civilizáció velejáróiról.

Fotó: 123rf.hu

 

 

Mégis kinek jut eszébe ilyesmi?

 

Amikor azt halljuk, hogy utcákon, köztereken vagy akár a természetben felborogatják a kukákat, tönkreteszik a padokat vagy ráfirkálnak egy épület falára, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az elkövetők bizonyára primitív, műveletlen emberek, esetleg lázadó kamaszok, de az igazság az, hogy ez nem feltétlenül van így. Számos más motiváció is szerepet játszhat ilyenkor.


Kezdjük azzal, hogy az emberben alapesetben sokszor felébred a vágy, hogy belerondítson a szépbe, kellemesbe. Mindenki csinált már olyat, hogy például kicsit lekapargatta a tapéta szélét vagy a sörösüveg címkéjét. Az is szervesen a természetünkhöz tartozik, hogy szeretjük ott hagyni a nyomunkat valahol – magyarázza a környezetpszichológus. Ám mindenek előtt le kell szögeznünk: az ember többek között azért is ember, mert ezeket a késztetéseket legyőzi.

 

Fotó: 123rf.hu


Visszatartó erő lehet, ha a hely, ahol járunk, tartozik valakihez, és ennek látható nyomai vannak a közelben, például egy ház, de ha a terület „senkié”, akkor könnyebben kísértésbe esünk. Amikor tüzet rakunk az erdőben, és nem oltjuk el megfelelően, vagy szemetet hagyunk magunk után, az nem írható egyértelműen a lustaság számlájára. Hogy ezekre nem figyelünk, abból is adódik, hogy az adott hely nem tartozik hozzánk. Amíg ott vagyunk, azt érezzük, az erdő mindenkié, így a miénk is, tehát arra az időre „kisajátítjuk”, tüzet gyújtunk, szalonnát sütünk, aztán már megint nem a miénk, amikor hazafelé vesszük az irányt.


Egy horogkereszt rajzolása esetén már kicsit más a belső indíttatás. Itt arról van szó, hogy emberek, csoportok egy számukra fontos jelképet – amivel azonosulnak – elhelyeznek valahol, akár egy különleges, magasztos színtéren – úgy gondolják, ilyen módon méltó helyére kerül az ábra. Természetesen emellett lehet ez egyfajta provokáció is. Előfordul, hogy a cél pontosan a minél erőteljesebb hatás elérése, például zsidó temetővel szemben festenek fel horogkereszteket. A motiváció tehát sokféle lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy intelligenciahiányból fakad.

 

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

 

Uralmunk alatt a természet

 

Dr. Dúll Andrea egyik érdekes története sokat elárul az emberi természetről. Egyszer Kaliforniában ellátogatott a Joshua Tree Nemzeti Parkba, ahol a sziklákon ősi indián rajzokat lehet megfigyelni. A környezetpszichológus meglepetten látta, hogy azok még ennyi idő után is szép színesek maradtak. Amikor erre hangosan is rácsodálkozott, közölték vele: a rajzok sosem voltak színesek, de idejöttek Hollywoodból, és átszínezték őket, mert a filmeken nem látszottak elég jól.


Általánosságban elmondható, hogy a természetet gyönyörködtetőnek találjuk, szívesen tartózkodunk benne, használjuk az előnyeit, élvezzük, szeretjük – de nem védjük igazán. Ezt a viselkedésformát, amit szaknyelven paradox természetattitűdnek neveznek, gyakran a nyugati emberrel társítják – avat be a szakember. A kutatók sokat foglalkoztak a kérdéssel, hogy ezen a téren a keleti és a nyugati kultúra között mi a különbség, és az mire vezethető vissza. Bár számos ellenpéldát lehet hozni, a keleti emberek világlátása és hozzáállása eredendően mégis más. Ők úgy tartják, az egyén a természet része, nem óhajtja uralni azt. Nálunk nincs meg ez a vallásból, spiritualitásból fakadó visszatartó erő.

 

Fotó: 123rf.hu


Lynn T. White (középkori történelemmel foglalkozó professzor) azóta sokat vitatott 1967-es tanulmányában az Ószövetség, illetve a keresztény kultúra természettel való viszonyát vizsgálta. Felvetése szerint a bibliai parancs, amely szerint az ember legyen ura a Földnek, az élővilágnak, megalapozta a nyugati ember azon attitűdjét, hogy a természetet inkább szükségletei kielégítésére használja és tulajdontárgynak tekinti. Persze ez egy igen erős kijelentés, és kissé finomít rajta az az érdekes tény, hogy az eredeti héber szövegben az „uralkodni” szó egyben azt jelenti, hogy gondoskodni is kell arról, ami fölött hatalmat gyakorlunk.

 

Üres szólamok válaszként egy örök problémára

 

A Bél-kőnél történt esetből az a tanulság vonható le, hogy időnként érdemes a hasonló helyszíneket a megelőzés szempontjából is megvizsgálni. Megnézni, hol teremtődik meg annak a lehetősége, hogy a károsítás, rombolás megeshessen (például sokan láthatják-e a helyszínt), és megtenni a szükséges beavatkozásokat annak érdekében, hogy ne forduljon elő.


A kevésbé látványos és egyben nehezebb ügy a nevelés kérdése, hiszen már unalomig ismételgettük a természet védelmére intő frázisokat, kézzel fogható eredményt igazán mégsem értünk el velük. Dr. Dúll Andrea szerencsésnek tartaná, ha az oktatást is jobban áthatná ez a fajta szemlélet, például beiktatnák a kötelező erkölcstanba, így hosszú távon lehetséges, hogy csökkenne a hasonló esetek előfordulásának gyakorisága. Ám a problémát teljesen kiküszöbölni valószínűleg lehetetlen – összegzi a környezetpszichológus. Mindig lesznek emberek, akik rombolni fognak, hiszen az emberi természet motívuma a nyomhagyás, ami bizony néha nagyon durva is lehet. 

 

Dr. Dúll Andrea
A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett pszichológusként, az ő nevéhez köthető a környezetpszichológia meghonosítása hazánkban. Másodéves egyetemista korában kezdett foglalkozni a tudományterülettel, amelyről akkor még semmilyen szakirodalom nem szólt Magyarországon. Később az Egyesült Államokban mélyült el a környezetpszichológiában, majd tudását itthon kamatoztatta. Azóta is folyamatosan nyomon követi, mi történik a világban a tudományág berkein belül, itthon pedig igyekszik kézben tartani a környezetpszichológia sorsát.
 
 

Ha az is érdekel, pszichológiai szempontból milyen folyamatok zajlanak le bennünk a természetben sétálva, mi az a vadonélmény és mi motiválja a hegymászókat, akik nyolcezreseket hódítanak meg, olvasd el erről szóló cikkünket!






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...