Átadták a Galyatető Turistacentrumot és a Galya-kilátót

A közel 500 millió forint uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés nyomán hazánkban egyedülálló ökoturisztikai szolgáltatóközpont született, amely nemcsak korszerű, de környezetbarát is.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
MTSZ (Tassy Márk
Gulyás Attila
Garancsi Kata
Bujnovszky Tamás) VIDEO: Dabis Balázs Silvius
2015. szeptember 19.

A közel 500 millió forint uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés nyomán hazánkban egyedülálló ökoturisztikai szolgáltatóközpont született, amely nemcsak korszerű, de környezetbarát is.


A galyatetői átadó képekben

A szombat délelőtti megnyitó dr. Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatójának beszédével kezdődött, utána Garancsi István, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Beer Miklós katolikus püspök, Hegedűs Béla református püspökhelyettes és Győri Tamás József evangélikus lelkész áldotta meg a turistacentrumot.

Jung László elmondása szerint 2010 óta 2,1 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, amelynek részei a szombaton átadott turistacentrum és a kilátó is. Csak a Mátrában és a Bükkben 1600 kilométernyi turistautat digitalizáltak, illetve újrafestettek az MTSZ-szel közösen, valamint 200 kilométernyi kerékpárutat is kijelöltek. Garancsi István elárulta, hogy a projekt megvalósítása közben időnként úgy érezték magukat, mint Old Shatterhand a Winnetouban, amikor hátrakötött kézzel bedobták a folyóba. „Két és fél éve kötöttségben vagyunk, hiszen aláírtunk egy szerződést az EU-val, amit meg is kellett valósítani. Ebben - az MTSZ-en kívül - részt vett még nagyon sok erdőgazdaság, valamint civil szervezet is, és ilyen mértékű összefogásra eddig még nem volt példa” - mondta a megnyitón a természetjárók elnöke, aki bízik benne, hogy szombaton nemcsak egy házat nyitottak meg, hanem egy új, a komplexum üzemeltetésére vonatkozó modellt is

Orbán Viktor szerint az új turistacentrum olyan színvonalú lett, amely bármely jól fejlett nyugat-európai országban megállná a helyét, akár Svájcban, vagy Ausztriában is. Beszédében A miniszterelnök utalt arra is, hogy most kell a következő évek pénzügyi programját összeállítani a természetjárás területén is, ezért arra kérte a civil szervezeteket, a Magyar Természetjáró Szövetséget , az egyházakat, az erdészeteket, az érintett önkormányzatokat, hogy „illesszék össze, adják össze a gondolataikat, jöjjenek létre azok a tervek, amelyeket a kormányzat be tud illeszteni a következő évek pénzügyi fejlesztési tervei közé”.

A hagyomány és a csúcstechnika találkozása

A turistacentrum épületét azzal a céllal emelték eredetileg 1938-ban, hogy a galyatetői Nagyszálló kialakítása előtt kipróbálhassák, milyen módon célszerű felépíteni a javarészt andezitből álló falakat. A létesítmény számos funkciót töltött be az évek során: volt építési iroda, a hotel személyzetének a szállása, pékség, síkölcsönző, iskola és kocsiszín is, ám az utóbbi időben kihasználatlanul állt. Felújításához a tavalyi évben fogtak hozzá Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron építészek tervei alapján.


Kürtszó nyitotta és zárta az ünnepséget


Az épület földszintjén családias közösségi tér található, és étterem üzemel, valamint itt helyezkedik el az akadálymentesített szoba is. Az első emeleten 5 darab 2-4 ágyas, különálló, fürdőszobával ellátott szobában térhetnek nyugovóra a vendégek, a második szintet pedig a bakancsos szállás uralja. Az egylégterű helyiségben összesen 32-en férnek el a négyesével elszeparált emeletes ágyakon.

A turistacentrum második emeletén található a 32 férőhelyes hálóterem


Kint sátrazni is lehet, az erre alkalmas területen körülbelül 10-15 sátor felverésére van lehetőség. Az épület udvarán találunk zárható szekrényeket, illetve vizesblokkot, a zarándokokat pedig az elmélyülésre alkalmas csendes helyiség várja. Szintén itt helyezkedik el a tesztközpont, ahol a legújabb bakancsok, kerékpárok, túrafelszerelések kipróbálására van lehetőség. A biciklivel érkezőknek tárolóhelyiség, bringamosó és szerviz áll a rendelkezésére.

A Magyar Természetjáró Szövetség és az Egererdő Zrt. közös konzorciuma élesztette újjá a turistaházat és a kilátót

Csodás panoráma közel ezer méter magasból

A Turistacentrum közelében, a Péter-hegyesén álló kilátó eredetileg 17 méter magas tetejére a múltban egy belső, rozsdás csigalépcsőn lehetett feljutni, fent pedig egy kevéssé impozáns vasketrecből nézelődhetett a túrázó. A mintegy 80 millió forintból megvalósult felújítás során - melynek terveit szintén Kovács Csabának és Vass-Eysen Áronnak köszönhetjük - a kilátót 13 méterrel magasították meg, kívülre pedig két lépcsősor került, az egyik a felfelé, a másik a lefelé haladó forgalomnak.

A turistacentrum mellett egy jól kiépített út vezet fel a mintegy 200 méterre fekvő kilátóhoz


A beléptetőkaput elhagyva, 200 forint bedobása után - amit a karbantartásra fordítanak majd - 162 lépcsőfokot kell leküzdenie a látogatóknak. A közel 1000 méteres magasságban lévő tetőteraszról 360°-os panorámában lehet gyönyörködni. A torony azonban nem csak emiatt különleges; a belsejében három hangulatos, színes ablakokkal és kör alakú ajtókkal ellátott szoba várja a bivakolni vágyókat.

Kapcsolódó cikkek:

Lapozzd át virtuálisan a Galyatető különszámunkat!
Nézd meg, hogyan épült a Galyatető Turistacentrum!

A galyatetői átadó képekben




Cikkajánló