MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

2017.08.28. 12:01,   Szöveg: Csengei Ágota,   Fotó: Csengei Ágota

Bakancslistás túra a Triglavon

Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor különféle próbákat eszeltem ki magamnak, amikkel azt akartam bizonyítani, hogy bátor lány vagyok. Akkor még nem gondoltam, hogy 50 fölött egy valódi bátorságpróbán veszek majd részt, ami meghatározó élménnyé válik számomra.

Fotó: Csengei Ágota

 

A nagy kalandra már 3 éve készültünk, azóta, hogy a férjem, Attila, megmászta a szlovének legmagasabb hegyét, a Triglavot, és úgy jött haza onnan, hogy együtt is jó lenne elmennünk. Az idei évben több teljesítménytúra, futás, úszás és evezés állt már a hátunk mögött ahhoz, hogy valóban jó fizikai és mentális állapotba kerüljünk egy ilyen nehéz túrához. Itt persze elsősorban rám kell gondolni, Attilának eddig sem jelentett gondot egy közel 3000 m-es hegy megmászása.

 

Fotó: Csengei Ágota


Szlovénia legmagasabb hegye a 2864 méteres Triglav, a „háromfejű”, mely nevét egy szláv istenségről kapta, aminek három feje a földet, az eget és a föld alatti birodalmat jelképezi. A hatalmas mészkősziklát először 1778-ban hódította meg három szlovén hegymászó. A 19. századtól napjainkig is él az az íratlan törvény, hogy minden szlovénnek egyszer életében illik a mitikus hegy csúcsán állni. Persze mi nem jó szlovének kívántunk lenni, hanem egy nagy kihívást szerettünk volna teljesíteni.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Kedden 5 óra után indultunk el Keszthelyről, este 9 után a Bohinji-tó melletti kempingben vertük fel a sátrunkat. Útközben néhány fotót készítettem a Bledi-tóról. A Bohinji-tavat reggel láttam, 7 óra előtt úsztunk a cseppet sem meleg vízben. Csodás látvány volt a felkelő nappal párosítva.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Reggeli után sátrat bontottunk, és indultunk tovább. Először biztonságosan elhelyeztük a párom kerékpárját, mivel ide térünk vissza 3 nap múlva. Autóval mentünk a kiindulási pontra, ami a 690 m magasságban levő Koca boh.prvo borcev na Vojah volt. Az autónk itt maradt péntekig.

 

Fotó: Csengei Ágota


Nagyon kellemes nyári időben, térképpel a kezünkben indultunk el, és szerintem a kezdeti lelkesedésnek hála sokat tudtunk haladni. Attila viszont úgy gondolta, a fényképezőgép nélkül, ami folyamatosan a nyakamban lógott, sokkal gyorsabban jutottunk volna feljebb.

 

Fotó: Csengei Ágota


„Gyorstalpalón” sajátítottam el a túrabot helyes használatát, de itt még nem értettem, hogy miért kell a kezembe. Gyönyörű virágokkal találkozhattunk végig az út során, az 1200 fotóból, amit készítettem, kb. 300 csak virágokat ábrázol. Rövid kitérőt tettünk egy vízeséshez, majd ezt követően egy kemény kapaszkodón mentünk egyre feljebb a Vojnikov domhoz (1817 m), ahol megebédeltünk, a forrásból pedig feltöltöttük a vizespalackunkat.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

A növényzet változásán is észrevehettük, hogy egyre feljebb vagyunk: lassan eltűntek az erdők és a rétek mellőlünk. Ezen a napon 1800 m szintkülönbséget kellett megtennünk ahhoz, hogy a szállásunkhoz érjünk. Egyre kevesebbet beszélgettünk, és egyre gyakrabban néztem a térképet, hogy milyen messze van még az áhított Triglavki dom (2515 m), a szálláshelyünk. A fáradtságról egy békésen legelésző kőszáli kecske tudta elterelni a figyelmemet.
 

Fotó: Csengei Ágota

 

Este 7 órakor végre megpillantottuk a szállásunkat jelző szélkerekeket, melyre már nagyon vártunk. Attila a nagy szélviharban még megmutatta, hogy másnap hova kellene feljutnunk. A háromfejű hegy ott volt előttem, kopársága, felhőkbe nyúló magassága és a kedvezőtlen időjárás nem sok jóval kecsegtetett.


A szállásunk egy 20 ágyas, ablak nélküli szobában lett volna emeletes ágyon, ahová a tetőtéri kialakítás miatt csak begurulni lehetett, a felüléshez már nem volt hely. A szobában mindenféle nemű és korú emberek aludtak, hortyogtak a fáradtságtól, a levegőben enyhe savanyú szag terjengett. Ennek a látványa jobban megviselt, mint az eddig tartó út.

 

Fotó: Csengei Ágota


Mi egész nyáron szabad ég alatt alszunk otthon, így amikor megláttam a kijelölt ágyunkat, enyhe oxigénhiányos állapotba kerültem. Megpróbáltunk cserélni egy ablakos szobára, de a szigorú szlovén házigazda ezt nem engedélyezte. Így a meleg vacsora után nyugovóra tértünk, mert reggel 7 órakor át kellett adni az ágyat.


Mindenképpen megosztanám tisztálkodási élményeimet: a fürdőnek nem nevezhető helyiség négy csapból állt, ami egy hosszú vályú fölött jött ki a falból, ahol a fogmosáson kívül nem lehetett mást csinálni a 8 fokos vízben, a pottyantós WC 21. századi változatánál pedig alulról is érezhettem a kinti szélfúvást. Az éjszaka leple alatt a hálózsákunkkal együtt átosontunk az ablakos szobába. Nagyon hálás vagyok páromnak, hogy megtette ezt miattam, így volt pár nyugodt óránk a pihenésre. Azaz lett volna, de olyan erős szélvihar volt éjjel, hogy attól féltem, leviszi a hütte tetejét.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Reggel sötét felhőbe burkolózva, esőben magasodott előttünk a Triglav. Szomorúan néztük, hogy ilyen időben nem lehet megmászni. Mire megettük a reggelinket, kezdett kitisztulni az ég, és egyre többen indultak felfelé. Mi is jól felöltöztünk, a beülőket és a csomagokat is magunkra vettük, elmondtunk egy imát a kis kápolnában, aztán elindultunk a hegy meghódítására. Útközben több kisebb csoport haladt el mellettünk, akik vezetővel mentek a csúcsra. Néhány kisebb zápor elkapott bennünket: eső és jégeső felváltva, de ez kevésbé volt zavaró, mint a 70 km/órás szélvihar, ami majdnem felkapott a hegy gerincén, mindez 7-8 fokban.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Csak edzett és nem tériszonyos túrázóknak javasolható ez az útvonal. Haladtunk felfelé, többnyire beakasztva a karabinert, és jobbra-balra több száz méter mély szakadékok és omladékok vettek körül bennünket. Lenyűgöző, és egyben félelmetes is volt a látvány. Nem volt időnk az érzéseinkkel foglalkozni, mert mindig a következő lépésre kellett koncentrálni: lépés, karabiner akasztás-csatolás és így mentünk tovább. Ennél jobb adrenalinbombát nem tudok elképzelni.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

A szálláshely egyre kisebb lett fentről. Innen jól látszott egy helikopter-leszállópálya, amit az élelmiszer-utánpótlás és egyéb felszerelési tárgyak szállításához alakítottak ki. Amikor felértünk a hegy gerincére, azon haladtunk tovább, megküzdve a szélviharral és az esővel.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Két óra alatt értük el a csúcsot jelző kisházat, melyet 1895-ben állítottak fel. Négy magyar fiatallal fotózkodtunk, és örültünk a teljesítményünknek. Nemzeti színű szalagunkat felkötöttük a házikóra.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Szélvédett helyre telepedtünk le bekapni pár falatot. Néhány havasi csóka is csatlakozott, és vidáman eszegették a tenyerünkből is a diákcsemegét.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Tehát nem igaz, hogy erre még a madár sem jár, mint a mellékelt fotók bizonyítják. Félóra ejtőzés után egy másik úton indultunk lefelé a Dolic (2164 m) házhoz, ahol az ebédet terveztük. Nehéz és veszélyes terepen ereszkedtünk lefelé, hatalmas szélviharban, majd eső és jégeső is jött. Egy meleg leves után két órakor továbbindultunk.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Fotó: Csengei Ágota


Én már kezdtem besokallni a sok sziklától és a csupasz hegyek látványától, így igyekeztem mihamarabb zöldbe érni. Erre még pár órát várni kellett, és addig több hegyen átkelve, fel- és lemászva, holdbéli tájakon keresztül meneteltünk az esőben. Kicsi, szépséges virágok dobták fel a hangulatomat: kék harangvirág, fehér len, sárga-fehér pipacs, és még számtalan ismeretlen növényke. Egy mondat jutott eszembe arról, ahogy ezek a kicsi növények kibújtak a kövek repedéseiből, és dacoltak a széllel, esővel, jéggel: az élet él és élni akar.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Egy órája ereszkedtünk lefelé, amikor a számomra legszebb részhez értünk: a Hét-tó völgyéhez. Két napja ezt vártam, üdítő látvány volt a sok kő és kopárság után. Itt nagy volt az élet az eddigiekhez képest. Mormotákat, kőszáli kecskéket, zergéket és madarakat láttunk. Sajnos az időjárás ismét nem kedvezett nekünk, mert a következő házig végig esőben kellett mennünk. A teljes átázástól egy poncsó mentett meg.

 

Fotó: Csengei Ágota


Este 7 órára értünk a hüttéhez, a bakancsunkból kiöntöttük, a zokninkból kicsavartuk a vizet. Ez a szállás a Koca Na Dolicu pod Triglavskih (2151 m) volt, ahová már nagyon sok túrázó behúzódott a rossz idő elől. Egy meleg vacsora után szebben láttam a világot, de ismét egy sokágyas szobában kaptunk helyet, melynek szintén nem volt ablaka, ami hamar elvette a jókedvemet. Az egész úton jól éreztem magam, de ezeken a szállásokon mindig elkapott a légszomj, így csak pár órát tudtam aludni. Mindenki javában horkolt, én még olvastam, írtam, őriztem az álmukat. Hajnalban és reggel is nagy jégeső verte a házat és a környéket.

 

Fotó: Csengei Ágota


Reggeli után, amikor kicsit jobb lett az idő, nekiindultunk az utolsó lefelé vezető szakasznak, a 653 m-en fekvő célig. A kis tavakat csak nagyon rövid ideig tudtuk csodálni, mert az eső ismét elkezdett esni, és egész végig esett a lefelémenet során. Ettől lassabban haladtunk, mert nagyon csúszott a köves út, a vádlink és a combunk pedig már nem volt olyan ruganyos, mint egy nappal korábban.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Rendületlenül mentünk-mendegéltünk, nehéz terepen ereszkedtünk lefelé, sok helyen csak kapaszkodó segítségével haladhattunk. Egy szép vízesésnél fejeztük be a túránkat 1 órakor 1500 m szintkülönbség megtétele után. Egy finom, meleg gombaleves elfogyasztása után Attila kerékpárral elment a 15 km-rel arrébb levő autónkért. Én addig kicsavartam a zoknimból a vizet, megszárítkoztam, és írtam tovább az útinaplómat.

 

Fotó: Csengei Ágota

 

Mi kell egy ilyen túrához?

• Egy jó partner, aki kellő hegymászó-tapasztalattal rendelkezik, minden helyzetben feltalálja magát, és elég türelmes a fotózásért, virágokért és állatokért rajongó párjával.
• Egy részletes, 1:25 000 nagyítású térkép a Triglav Nemzeti Parkról.
• Jó hátizsák, fejlámpa, vízhatlan esőkabát vagy poncsó.
• 2 túrabot, ami a legjobb barátod lesz az úton.
• Kényelmes bakancs, lehetőség szerint olyan, ami nem engedi át a vizet.
• Kevés váltóruha is jól jön, főleg meleg ruha, hálózsák, tisztálkodó felszerelésből minimális, úgyse tudsz hol zuhanyozni.
• Némi hideg elemózsia, evőeszköz, ivóvíz. Konyharuha, hogy komfortosabban érezhessük magunkat. Elázás esetén ezzel itatható fel a bakancsainkból a víz.
• Fényképezőgép, ha szeretné az ember rögzíteni élete nagy kalandját. Nekem a legveszélyesebb helyzetekben is a nyakamban lógott.
• 4 euró a sör a hüttékben, 6 euró a leves és a spagetti, 25 euró a szállás egy ablak nélküli 20 ágyas szobában, emeletes ágyon.
• A csúcs megmászásához: beülő és hegymászó sisak a fejre.


Nálunk volt még Anselm Grün Hétköznapi lelkigyakorlatok című kicsi, de pozitív könyve, és a legfrissebb Turista Magazin. Mindent összeadva Attila hátizsákja 8 kg, az én hátizsákom 3 kg körüli lehetett.

 

A túrának itt még nem volt vége, hiszen várt ránk Bled, a Vintgár szurdok, és két nap rafting a Soca folyón. Utóbbit is nagyon élveztük, főleg, hogy május elején már jártunk erre. Akkor a magyar történelmi emlékhelyeket látogattuk végig, az első világháború magyar vonatkozású emlékeit, temetőit. Más szemmel néztem most ezeket a helyeket, ahol a fiatal magyar férfiak, apák harcoltak és a vérüket ontották egy értelmetlen háborúban.

 

Fotó: Csengei Ágota


A raftingtúrát a csodásan tiszta Soca (Isonzo) folyón egy nagyon jó csapat, a Fröccs szervezi és bonyolítja. Minden csónakban volt egy profi, határozott, de humoros kísérő, aki vigyázott ránk. Valóban vadvíz a Soca, főleg az a szakasz, ahol eveztünk. Előtte ruhát és kiképzést is kaptunk a helyes evezésről, a folyó veszélyeiről és mindenről, amiről itt ebben a helyzetben tudnunk kellett. Egészen idáig nem is izgultam, de az oktatót végighallgatva beköltözött a lelkembe egy kis félelem.

 

A mi csónakunkban négy francia és négy magyar raftingos volt. A vezényszavak magyarul és angolul hangoztak, amiből a franciák nem értettek sokat, így elkezdődött a „most mutasd meg” a csónakban. Több kisebb kajak, kenu és 5 nagyobb csónak indult egyszerre. Nagyon élveztük az egész utat, ami másfél óráig tartott, de a rákészüléssel, kipakolással és minden egyébbel együtt 4-5 órát vett igénybe.

 

Fotó: Csengei Ágota


Ilyen tiszta vízben én még nem úsztam és eveztem, pedig már sok helyen megfordultam. Ez önmagában egy nagy élmény volt nekem! A veszélyes szakaszokon nagyon figyeltünk a vezényszavakra, így megúsztuk borulás nélkül. Azért voltak meleg helyzetek, de nem baj, ezért vadvízi evezés. Boldogan kóstoltam meg az Isonzo vizét, mert ihatóan tiszta volt. A vezetőnk nagyon jól irányította kis csapatunkat, és izgalmas kalandokban is volt részünk. Két helyen leállhatunk pihenni, ahol csúszdázni is lehetett, ezt is nagyon szerettük, bár a víz 14 foknál nem volt a melegebb, jó szolgálatot tett a neoprén ruházat. Másnap hasonló izgalmak vártak ránk, ez is egy „adrenalintúra” volt, másképpen, mint a hegymászás. Számomra mindkettő nagy élményt, igazi kikapcsolódást jelentett.

 

Sok új tapasztalatot szereztem ez alatt az egy hét alatt. Talán a legfontosabb, hogy bízz a társadban és magadban, és nem kell aggódni a korunk miatt, hiszen lelkesedéssel és kitartással minden probléma megoldható.
 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!


Címkék: triglav / szlovénia



HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
1617181920
21
22
23242526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...