A Fogarasi-havasok egyik nehezen megközelíthető részén kihelyezett vadkamera elképesztő felvételeket rögzít a környék élővilágáról.
Percsich Tamás, a Vad Kárpátok Facebook-oldal készítője ismét egy izgalmas felvételt tett közzé az oldalán. A helyszín ezúttal is a Fogarasi-havasok egy rendkívül nehezen megközelíthető része, messze a turistautaktól, ahogy Tamás fogalmazott ezzel kapcsolatban „ide normális ember nem jön”.
A kamerát még júliusban helyezte ki egy öreg fenyő törzsére azzal a céllal, hogy nappali felvételt készítsen medvékről. Szeptemberben sikerült is, ráadásul egészen különleges módon, ugyanis egy fiatal felnőtt medve érkezett kora este a sziklák közötti búvóhelye felől.
A kamera mellett haladt volna el, amikor észrevette a készüléket. Visszalépett, majd bal mancsával addig feszegette, amíg a kamera a földre esett. Ezután a mohás aljzaton többször megforgatta és hempergette, a készülék pedig mindvégig rögzítette az eseményt.
A videó kapcsán Percsich Tamás megjegyezte, hogy nem agresszív viselkedésről volt szó, ugyanis a medve végig nyugodt maradt és nem támadta a kamerát, egyszerűen kíváncsiság vezette. „Hasonló magatartást többször is megfigyeltem már. A barna medvék ösztönösen megvizsgálnak minden környezetükben felbukkanó idegen tárgyat.”
„A kíváncsiság a medvék életében létfontosságú túlélési stratégia. Mindent, ami új vagy ismeretlen, közelről is megvizsgálnak, legyen az szikla alá rejtett ételmaradék, egy hátizsák vagy éppen egy kameracsapda. A kívülálló számára játékos mozdulatoknak tűnhet, amikor egy medve egy kamerát forgat vagy játszik vele. Valójában ez egy biztonsági és tanulási mechanizmus, amely segít felismerni, hogy valami veszélyt, táplálékot vagy új lehetőséget jelent-e – olvasható Percsich Tamás honlapján.











