Mintegy hét kilométer hosszúságú kerékpárút építése kezdődik meg, mely az Által-ér völgyében, Vértesszőlős érintésével köti össze a két települést
Az útvonal nemzetközi madárvédelmi területen halad át, az Által-éren egy új fahídon kelhetnek át a kerékpárosok. Az út később része lehet az EuroVelo 6-os számú útvonalnak, illetve kapcsolódik a Tatabánya és Vértesszőlős között már meglévő, az 1-es út mentén haladó kerékpárúthoz.
A 480 millió forintos költségű beruházáshoz a települési önkormányzatok 444 millió forintos támogatást nyertek el pályázaton. A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége kerékjegyek kibocsátásával egymillió forintot gyűjtött a három település lakosaitól, az összegből a természeti értékekre felhívó táblákat és az új nyomvonalra irányító útjelzőket állítanak fel.
Horváthy Lóránt, Tata alpolgármestere a csütörtöki projektindító sajtótájékoztatón elmondta, hogy megkezdik a Tatabányát, Környét, Kecskédet és Oroszlányt összekötő kerékpárút tervezésének előkészítését is. Az erről szóló szándéknyilatkozatot várhatóan ősszel írják alá a települések.
A kerékpárosok Tata és Vértesszőlős között jelenleg az 1-es számú főutat használják, melyen jelentős a gépjárműforgalom, és a Bécs-Budapest vasútvonal feletti átjárón az úttesten nincs hely a biciklizésre. Az elmúlt években az útvonalon több kerékpáros vesztette életét balesetben.
(Képünk illusztráció)

Meglőttek egy kerecsensólymot a Hortobágyon
Röpképtelen állapotban találtak rá a söréttel meglőtt bolgár gyűrűs madárra. A felháborító eset a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezette LIFE SakerRoads projekt egyik kiemelt területén történt, ahol már évek óta a faj állományának stabilizálását célzó munka folyik.

Vihar csapott le a terepfutókra Romániában, egy ember meghalt
A tragédia Bukovinában történt, egy ultrafutóknak rendezett hegyi terepfutó versenyen. Az áldozat egy 50 éves férfi volt, akire rádőlt egy fa.

Csökkent a zergék száma a Tátrában
Összehasonlítva a tavaly őszi és az idei tavaszi zergeszámlálás adatait, több mint 22%-os csökkenés tapasztalható. Bár a gidák száma növekedett, az eredmények bizonyos változásra utalnak, melyek okait még vizsgálják.

Drasztikusan emelnék a medveetetésért járó bírságot Romániában
Az olasz motoros Transzfogarasi úton történt tragédiája nyomán lépett a minisztérium.

Új kilátót és tanösvényt adtak át Sajóbábonyban
A Méhész-tetőn felépült Bábonyi-kilátóból remek panoráma nyílik a tokaji Kopasz-hegyre, a Sajó-völgyére és a Bükkre, sőt, tiszta időben a Magas-Tátra havas csúcsait is láthatjuk.