Megtisztítják a Belső-Béda holtágat a Duna-Dráva Nemzeti Parkban

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hat horvát természetvédelmi szervezettel együttműködésben megkezdte a „Három folyó = Egy cél” elnevezésű projektjének kivitelezését.

Szerző:
www.ddnp.hu
Fotó:
Shutterstock
2015. április 16.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hat horvát természetvédelmi szervezettel együttműködésben megkezdte a „Három folyó = Egy cél” elnevezésű projektjének kivitelezését.

A három folyó: a Duna, a Dráva és a Mura mentén megvalósuló élőhelyi és tájképi helyreállító munkákat megcélzó projekt az első Magyarország határain átnyúló, UNESCO által elismert bioszférerezervátumot, a Mura-Dráva-Duna Határon átnyúló Bioszféra Rezervátumot létrehozó és működtető természetvédelmi szervezetek együttműködéseként jött létre. Magyarország képviseletében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vesz részt a megvalósításban, feladata a védett természeti területen, Mohács térségében található Belső-Béda holtág élőhelyi és tájképi rehabilitációja és horgászati infrastruktúrájának fejlesztése.

A márciusban megkezdődött kivitelezés során 480 db korábban engedély nélkül épült, elöregedett és használhatatlanná vált stéget bontanak el, amelyek elcsúfították az értékes természeti környezetet és veszélyt jelentettek a horgászok, kirándulók számára. A holtág megtisztítása után a méltán népszerű horgászvízen 65 db új, fából készült, tájba illő kivitelű horgászstég épül a nyáron. Az 1-2 személyes stégek mellett - amelyek közül párat féltetővel látnak el, hogy kényelmesebbé tegyék a horgászatot - néhány nagyobb stéget is felállítanak azok számára, akik a családjukkal vagy kisebb társasággal érkeznek kikapcsolódni.

Mivel tökéletes horgászélmény nem érhető el zsákmány nélkül, ezért a nemzeti parkhoz méltó környezet biztosítása mellett az Igazgatóság gondoskodott a haltelepítésről is a természetvédelmi szempontoknak megfelelően kizárólag őshonos fajok telepítésével. A kiváló minőségű halállomány, a természetes élővilág megőrzése és a terület rekreációs célú hasznosítása szempontjából egyaránt fontos a vízminőség javítása is, amelynek érdekében a projekt keretében a túlszaporodott hínárnövényzet részleges eltávolítására és a víz szervesanyag-tartalmának biológiai úton való csökkentésére is sor kerül.



 

Cikkajánló