MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2015.08.05. 14:00,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: Joó Annamária, Gulyás Attila

Öt hazai turistaház, ahová érdemes betérned - 1. rész

Egy fárasztó túra után nincs is jobb, mint megpihenni egy hangulatos turistaházban, ahol egy finom vacsora mellett átbeszélhetjük az élményeket, felkészülhetünk a másnapi szakaszra, és az erdő közepén, a csillagos eget bámulva, ha csak egy kis időre is, még a stresszes hétköznapokról is megfeledkezhetünk. 

1. Som-hegyi turistaház - Pihenő a szurdoknál

 

 



A Pilisszentkereszt közelében fekvő Som-hegyi turistaház eredetileg erdészeti szolgálati lakásnak épült az 1900-as évek legelején, majd a későbbiekben is erdészházként funkcionált, egészen az 1970-es évek végéig. Mivel vezetékes víz és áram nem volt, az erdészek inkább a faluban kerestek szálláshelyet. 1983-tól turisták használták az Országos Kéktúra közelében lévő épületet.

Az idő a Som-hegyi turistaházon is nyomot hagyott, éppen ezért szükségessé vált a felújítása és korszerűsítése. A Pilisi Parkerdő Zrt. által megvalósított, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és az erdőgazdaság saját forrásaiból finanszírozott beruházás során az épület teljes tetőszerkezetét felújították, kicserélték a nyílászárókat, bevezették az áramot és a vezetékes vizet, valamint gondoskodtak a szennyvízhálózat kialakításáról is. Tavaly volt 125 éve, hogy a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztályának megalakulásával kezdetét vette a szervezett fővárosi turistaság története. E jeles évfordulóra is emlékeztek, amikor 2013. október 29-én átadták a kívül-belül teljesen megújult Som-hegyi turistaházat, amely most már hideg-meleg vizes zuhanyzóval, felújított konyhával, illetve a földszinti szoba mellett két kisebb tetőtéri szobával és matracszállással is várja a kirándulókat.

A télen 13, nyáron 30 fő befogadására alkalmas házban előzetes bejelentkezés alapján lehet szállást foglalni. A vendégek maguk gondoskodhatnak az ellátásukról, a házban ugyanis büfé vagy étterem nem üzemel. A Pilisszentkereszttől 1 km-re lévő turistaházat gyalogszerrel lehet megközelíteni többek között az Országos Kéktúra útvonalán. Kék négyzetjelzés mutatja a házhoz vezető bekötőutat.

2. Fekete-hegyi kulcsosház - „Hegyi mennyországban”

 

 



A Pilisben, Kesztölc és Pilisszentlélek között található Fekete-hegyi turistaházat 1933-ban avatták fel. Az épületet Esztergom városa és az MTE Esztergomi Osztálya közösen építtette. A háborítatlan természeti környezet miatt „Sasfészek” néven is emlegetik, de sokan Berda József kulcsosházként is ismerik a házat. Berda József költőnek, akinek egy emléktáblát is állítottak itt, egyik kedvenc helye volt a Fekete-hegy, amelyet versében csak „hegyi mennyország”-nak nevezett.


A terméskőből készült épület legfelső szintjét eredetileg csak kilátónak használták, ami nem véletlen, hiszen a turistaház teraszáról szinte az egész Dunakanyart belátni, később azonban ide is került egy szoba. A II. világháborúban az épület megsérült, de az akkori kezelők, a dorogi turisták hamar rendbe hozták – pedig nem volt könnyű dolguk, mivel az építőanyagot lovas kocsival és a hátukon kellett felhordani a hegyre. A Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő turistaház idén teljesen megújult. A munkálatok során kicserélték a tetőt, szigetelték a falakat, kialakítottak egy jól felszerelt konyhát, egy vizesblokkot, és egy új cserépkályhát is építettek. Az elektromos áramot napkollektor, illetve egy aggregátor biztosítja, emellett az épület új bútorzatot is kapott. A házat a sárga négyzet- és a sárga keresztjelzésen Kesztölc felől, míg a zöld négyzet- és a zöld keresztjelzésen Pilisszentlélek irányából tudjuk megközelíteni.

3. Büdöskúti vadászház - Feltöltődés a Balatonnál

 

 



A Keszthelyi-hegység déli részén, Balatongyöröktől északra található a Büdöskúti vadászház, amely kulcsosházként is üzemel. Büdöskútpuszta arról a hajdani forrásról kapta nevét, amely a bauxitbányászat miatt sajnos mára már elapadt. A kedvelt kirándulóhelyen a 20. század elején vaddisznótenyészet, majd csikónevelő telep működött. A Büdös-kút felől megközelíthető a hegység egyik legromantikusabb völgye, a Szent Miklós-völgy és a Szent Miklós-forrás, amely egykor bővizű volt, hozama ugyanakkor mára erősen lecsökkent. A forrás fölötti domboldalon állt a Szent Miklósról elnevezett pálos kolostor és templom, a hajdani Vállusszentmiklós. Az 1930-as években az épületek helyén még voltak romok, mára azonban szinte teljesen eltűntek. A környéken több kilátó is található, például a Berzsenyi- vagy a Bél Mátyás-kilátó, melyekből gyönyörű a panoráma. A Büdöskúti vadászházban négy szobában nyolc személy számára van férőhely.

4. Kő-hegyi menedékház - Ahol Petőfi is kirándult 

 

 


A Visegrádi-hegység legdélibb tagján, a Szentendre fölött magasodó Kő-hegyen található turistaházat az MTE Szentendrei Osztálya építette. A munkálatok költségeit nem volt könnyű előteremteni, ezért sokan adományokkal támogatták az építkezést. A Kő-hegy fennsíkjáról a Duna felé kitekintő házat 1933-ban adták át, s Czibulka Jánosról nevezték el. Az osztályalapító volt ugyanis az, aki megálmodta a menedékházat, az átadást azonban már nem érhette meg. Az eredetileg földszintes, 10 ágyas házat úgy tervezték, hogy tetejéről szép kilátás nyíljék, illetve később bővíthető legyen. Az 1940-es években meg is történt a bővítés, és a ház kapott egy emeletet. Az avatáson egy emléktáblát is elhelyeztek, amely Petőfi Sándor 1845-ös kő-hegyi kirándulásának állít emléket.

2014 tavaszán a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésébe tartozó menedékház felújítása is befejeződött. A tetőszerkezet teljesen lecserélték, az emeleti szobák hőszigetelését, a ház elektromos hálózatát, fűtési rendszerét és konyháját is felújították, valamint egy új, biológiai szennyvíztisztítót is kiépítettek. A házban 4 és 8 fekhelyes szobákban, 24 főig tudnak szállást biztosítani. A menedékházban nincs vezetékes víz, ezért a mindenkori esővízkészletekkel kell gazdálkodni. Igény szerint teljes ellátást is kaphatnak a szállóvendégek, de érdemes túra közben is betérni, hisz kő-hegyi kolbászleves, palacsinta vagy zsíros kenyér lila hagymával mindig van.

5. Szalajkaház - Mátra csendje

 

 



A Gyöngyössolymos közelében, Lajosházától 4 km-re, Mátraszentimrétől 3 km-re fekvő Szalajkaház már az 1929-es kiadású mátrai útikalauzban is szerepelt mint régi munkásszálló és erdei lak, amelyet a turistáknak is ajánlottak. A többszöri átalakítás és felújítás után most ismét szükségessé vált az épület teljes körű megújítása. Az Egererdő Zrt. beruházásának köszönhetően fűtésrendszerét korszerűsítették, kicserélték a nyílászárókat, a ház bizonyos részeit új burkolatokkal látták el, felújították a teljes tetőszerkezetet, valamint számos külső átalakítást, tereprendezést is elvégeztek.

A házban igazi erdei hangulat honol, nemcsak a berendezés, de a szobák jelölése miatt is, hiszen madarakról nevezték el azokat. Az épület 30 szállóvendég befogadására alkalmas, de a konferencia- és oktatóterem 40 fős programok megrendezésére is használható. A Szalajkaház a hegységben kanyargó Mátravasút lajosházi vonalának egyik állomása. A vonal Gyöngyösről, a Mátra Múzeum szomszédságából indul, s Lajosháza és Gyöngyössolymos érintésével jut el a Szalajkaházig.

A cikk megjelent a Turista Magazin 2014. júliusi számában. 


Kapcsolódó cikkeink:
Másfélezer szállóvendég a Som-hegyi turistaházban
Turistaünnep a Sasfészeknél
Kettős ünnep egy lobogó alatt

Szalajkaház - Szerelem első látásra


 

 

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. április
Kesztyüs András:
Tűzben
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...