Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2018. július 16.

Piliscsabától Hűvösvölgyig

Reggel időben elindultam otthonról, és pont elértem egy személyvonatot a Nyugatiból, így 9.18-kor már Piliscsabán bélyegeztem. Közben az jutott eszembe, hogy ha a Petőfi Csarnok a PeCsa, akkor mi Piliscsaba?

 

A szép állapotú vasútállomást elhagyva át kellett sétálni a fél falun, érintve egy jópofa, négyosztatú óvodát, egy cégéres táblát, majd a templom háta mögött kellett balra kanyarodni. A Kálvária utcában az első kocsmában ittam egy kávét, megnéztem a jópofa régi táblákat, aztán mentem is tovább. (Kicsit feljebb, az út másik oldalán is van még egy büfé.) A falut elhagyva egy idő után jobbra kellett kitérni a sorompónál, így hamar fák között találtam magam.

 

 

Egy fakapun át a tájvédelmi körzetbe értem. Ez egy gyönyörű erdőszakasz kezdete, több kilométeren át lehet jókora, szépkorú fák árnyékában sétálni. Feljebb egy újabb kerítéshez érve balra megláttam az Erzsébet kutat.

 


Ezután hosszú, egyenes szakasz jött, jókora fák között, amely egy rövid emelkedővel zárul le. Feljebb figyelni kell, a jelzés jobbra letér (egy nagy fán jól jelezve van), majd még feljebb, a kék kereszt jelzés elérésekor ismét jobbra tér. Itt van a fák között egy határkő is. Továbbhaladva balkanyar után emelkedő jön.

 


Az emelkedő tetején szép tisztás nyílik, itt le lehet csücsülni néhány farönkre. A fenyőfán jelezték azt is, hogy a kék itt elkanyarodik. Ezután egy kopár fennsíkon vezetett tovább az ösvény, helyenként kövekre festett jelzéssel. Aztán hegynek fel, nagyon szép kilátás nyílik visszafelé. A sipkára, azaz a hegycsúcsra felérve rengeteg emberrel és fantasztikus körpanorámával találkoztam. Ez a Nagy-Szénás teteje.

 


Szétnézés után lefelé ereszkedett a méretes karókkal (is) kijelölt kék, együtt haladva a pirossal az egykori turistaház romjaihoz. Igazából nem is annyira romokat látni itt, hanem egy emlékfalat, és mellette egy emlékkövet.

 


A piros jelzéstől itt elköszöntem, a kék pedig egy széles, kényelmes ösvényen ereszkedett le lassan az első házakig. Ki lehet térni egy zöld pöttyel jelölt tanösvényre is, én ezt kihagytam. Itt láttam meg az úton egy erdei siklót. Lejjebb, már a sorompó után egy adótorony jelezte, hogy visszatértem a civilizációba. Innen Nagykovácsi tetején visz a jelzés, többnyire úgy, hogy jobb oldalt házak, balra pedig az erdő fái sorakoznak. Egy pici kitérő lehet az egykori homokszállító pálya maradványainak megtekintése. Az állványok tövében padok is vannak, de az ez előtti kereszteződésben működik a szezonban meleg konyhával is rendelkező Fenyveskert nevű hely is.

 


Én is itt tartottam meg az ebédszünetemet. Utána a fehér kavicsokkal gyéren felszórt, széles földúton mentem tovább, itt három jelzés is együtt halad: a kék, a sárga és a zöld. Később egy kereszteződésnél megjelenik a kék háromszög is egy fán. Ha itt kimész a kék háromszögre, egy szép kilátást nyújtó sziklához lehet kijutni úgy 300 méter sétával.

 


Visszatértem a kékre, és lejjebb ereszkedve szinte csak pár lépés volt a Muflon Itató nevű büfé, ami előtt a bélyegző van. Rendesen sorba kellett állni a bélyegzéshez, hát eszméletlen, milyen tömeg van itt hétvégén! A következő szakaszon először a kék és a sárga jelzés halad együtt, aztán egy letérés után egy pár lépésig csak a kék jelzés, majd a balkanyar után a kék és lila Mária út megy együtt. Itt nem volt nagy emelkedő sehol, az ösvény pedig elég széles volt, úgyhogy egészen jó tempóban tudtam haladni.


Az egyenes szakasz végén meredek lejtésbe vált át az út. A lejtés elejénél érdemes balra kinézni, nagyon szép panoráma nyílik innen. A lejtő aljánál pedig el is értem a Remete-szurdok patakjához. Ezen átkelve tettem egy kis kitérőt jobbra. A kék kör és a kék plusz jelzéseken hamar be lehet sétálni Remeteszőlős első házaiig. Itt egy csokorban három dolog is van. Az első a remeteszőlősi zenélő ivókút: ha megnyomod a gombot, nemcsak friss, hűvös vizet tölthetsz a palackodba, de még zenét is hallgathatsz hozzá.

 


A második attrakció egy telefonfülkében rejtőzik. Ebben Örkény István egyperces novellái elevenednek meg afféle telefonba bújtatott hangoskönyv formájában. Emellett pedig egy könyvcserélős polcot építettek (Remeteszőlősi Könyvmegálló), ahová te is hozhatsz egy könyvet, és elvihetsz egyet. Az egész köré még egy kis „mezítlábas park” is épült, ahol a különböző felületeket lehet kipróbálni a kavicságytól a rönkökön át az agyagig. Az egész nagyon jópofa kis hely, érdemes megnézni.

 


Visszasétáltam a kék jelzésig, és onnan már csak pár lépést kellett tenni, hogy a patakon újra átkelve, majd egy jelzetlen ösvényen felhágva a hegyoldalba, elérjem a Remete-barlangot. Ennek pincényi belső tere van - sőt, ha hoztál elemlámpát, akkor belépve balra elöl még egy oldaljáratban is körülnézhetsz. A barlang bejárása után a patak mentén megy tovább az út, így itt ismét kiléphettem.

 

A szurdokban és a környékén a Dunántúli-középhegységre jellemző növényfajok uralkodnak, de színezőelemként egy, az Északi-középhegységben élő virág, a Waldstein-pimpó is megjelenik.
Az ösvény végén levisz az út a házak közé. Innen már ezen a szakaszon nincs több erdő, ehelyett a pesthidegkúti gazdagok utcáin sétálhatunk. Először a Csongor utcába érünk le, innen balra a forgalmas, járda nélküli Ördögárok utcára kell rátérni, ezen felfelé menni. Majd egy kis cikk-cakkozással megérkezünk a máriaremetei kegyhelyhez, az egyik nagy katolikus központhoz.

 


A templom meglátogatása után a Magdolna utcán kell tovább indulni. Aztán érintettem a Dombos utcát, a Labdarózsa utcát, a Csatlós utcát és a Gémes utcát, mire leértem a Zsíroshegyi útra. Ez az út enyhe lejtéssel megy jó hosszan, közben érintve a pici Szeleczky-kápolnát is. Leérve, az alsó végénél van a környékbeliek által jól ismert Náncsi néni vendéglője. Az árak itt elég húzósak, úgyhogy nem ültem be.

 


Innen a Nagyrét utcán mentem tovább. Amikor baloldalt fák következnek, ott be kell menni a tájvédelmi körzet területére. Itt burkolt úton sétálhatunk ki a Nagyrét végébe, amivel tulajdonképpen már nem is a Pilisben, hanem a Budai-hegységben járunk.


Valamikor az illegális kommunista mozgalom találkozóit tartották ezen a réten, így a szocializmusban a réthez vezető út mentén az akkori ideológiának megfelelő műalkotásokkal szórták végig a rét feletti sétányt. Ma már csak két maradványa van ennek: az egyik egy alig kibetűzhető kő emlékoszlop a rét és a sétány találkozásánál, a másik pedig a „Sej, te bunkócska, te drága” kottája kőbe vésve. A sétány fenti végénél, a sínek alatti alagúton átbújva érkezünk meg Hűvösvölgybe. Jobbra a vasútállomás, itt söröző és pizzéria fogadja a vendégeket. Az épület fenti végében van egy alagút, benne jópofa falfestésekkel. Ha itt felmegyünk a lépcsőn, a lépcső tetején megtaláljuk a bélyegzőt.

 


Ezzel eljutottam az Írott-kőtől már egészen Budapestig. Ez volt az egyetlen szakasz, amelynek a végén nem kellett se buszozni, se vonatozni, se megszállni. Egyszerűen hazamentem villamossal.

 

Szöveg és fotók: Papp Géza - kektura.blog.hu

 

Az előző szakaszról itt olvashatsz.

 

Kerkakutastól Zalalövőig

Kerkakutastól Zalalövőig

2022.05.30.

Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.

→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig

Velemértől Kerkakutasig

2022.05.25.

Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.

→ Tovább