Hosszúlépés

Élmények az országon innen és túl - a Turista Magazin szerkesztőségi blogja

Szöveg és fotó:
2025. október 1.

Az én kékem, avagy elmélyülés a Bakony csendjében

Az Országos Kéktúra Városlőd és Bakonybél között húzódó szakaszát jártam le, amely a bakonyi táj leginkább hegyvidéki jellegű részére kalauzol. Errefelé a kék út zömében zárt erdőtáj bükköseiben, nem túl meredek, de hosszan tartó emelkedőkkel kanyarog a hegység csendes, központi része felé. Korábban már végigmentem ezen a szakaszon, de most új apropója volt az élményszerzésnek.

Szerkesztőtársaimmal már javában benne vagyunk a kéktúratartalmak készítésében: napi szakaszolású túraajánlókat készítünk a Természetjáró és Kéktúra.hu felületeinkre. Ez annyit tesz, hogy felosztottuk magunk között az 1183 km hosszú távot, és bizonyos időközönként – más bokros teendőink mellett – bevesszük magunkat egy tájegységbe, ahol az adott kéktúraszakaszokat bejárjuk, végig fotózzuk, és a főbb látnivalóiról leírásokat is készítünk. Legutóbb a Bakony volt terítéken, ahol nekem egy eseménytelennek mondható, kevés érdekességet tartogató szakasz jutott, amit egyébként cseppet sem bántam.

Ez a Városlőd és Bakonybél között húzódó 20 km-es szakasz nem volt számomra ismeretlen, mert bő tíz éve már jártam erre, amikor egy 45 napig tartó vándorlással bejártam a Kéktúrát. Ugyanakkor kíváncsi is voltam, mert nem sok emléket tudtam felidézni erről a részről. Csupán egy hangulatkép élt bennem a zárt bükkösök szentélyt idéző oszlopcsarnokáról, és az itt tapasztalt csendről.

Ez az egy nap alatt kényelmesen bejárható szakasz kiemelt figyelmet érdemlő természeti látnivalót valóban nem érint, ugyanakkor megtapasztalhatjuk a hamisítatlan bakonyi rengeteg lélekmelengető hangulatát. Kulturális értékekben sem bővelkedik az útvonal, csupán a bakonybéli cél tartogat attrakciókat, köztük a nagymúltú bencés Szent Mauríciusz Monostort és a világűrt közelebb hozó Pannon Csillagdát emelhetnénk ki. Lelkesedésemen ez mit sem változtatott, már csak azért sem, mert számomra ez a túra múltidézés is volt.

Elindultam Városlődről. A Hölgykő utcán haladva átkellve a 8-as út alatt, majd kisvártatva már nyílt, legelőkkel szegélyezett országúton trappoltam a Csehbányára vezető aszfalton. Felhős idő jelezte, hogy akár esős menet is lehet a dologból, de mivel számomra poncsó alatt is meghitten tudnak telni a kilométerek, egyáltalán nem aggódtam emiatt.

Elhagyva a monoton aszfaltozást, jött a várva várt erdei rész, de ezt nem sokáig élvezhettem, mert hamarosan villanypásztor-folyosóban, illetve szedressel szorongatott csapáson vezetett a kék. Régen biztosan nem így jöttem erre, így máris új impulzusokat szereztem a szakaszról. Szerencsére nem tartott sokáig a kényszerű nyomvonal, következett a Torna-patak völgye, ami már sokkal inkább idézte a bakonyi vadont.

A sűrűn benőtt völgyben hidak és gázlók teszik lehetővé a patakátkelést. Átváltva a Vámos-patak völgyébe, az út a Töredék-árok mentén, kissé eltávolodva a medertől kísér a vízfolyást. Kedvenc, emlékeket idéző részem következett. Ezen a szakaszon bárki számára feltűnhet az útvonal mérnöki szabályossága, ami nem véletlen: egykoron erre közlekedett a Franciavágás-Királykapu-Városlőd kisvasút. A fakitermeléshez használt vasút fénykorában 36 km hosszú nyomvonallal bírt, és a ’60-as években egy rövid ideig még személyszállítás is folyt rajta. Az évtized végén felszámolták a pályát, ma csupán a töltés árulkodik emlékéről. A rengetegben kanyargó nyomvonala nem csak a látványt teszi festőivé. Jóformán észrevétlen emelkedésben, kényelmes, haladós menetben szemlélhetjük a minket körülvevő csendes környezetet.

A Töredék-árok felett sűrű gyertyános-bükkös erdő idézte fel bennem a múltat és a Bakony iránti érzelmeimet. Elmerengve, komfortos síkon érkeztem meg a Szénpajta esőházas tisztásához, amely a térképen is jelzett bauxitszállító út kereszteződésében fekszik. Ez a kiváló táborhely számomra nem csak új felfedezés volt, de jókor jött menedék is. Éppen pár falatot akartam bekapni, amikor leszakadt az ég, a tető alatt pedig lényegesen kényelmesebb volt a frissítés.

Az erdei éjszakázásra is tökéletes helyszínről már poncsó alá bújva folytattam az utat, ami a lényegesen jobb haladást ígérő erdészeti út helyett a vele párhuzamosan haladó, kissé benőtt ösvényen vezet.

Surlódó ágak és kapucnimon kopogó esőcseppek neszeivel telt a trappolós idő. A nedvességgel átitatott erdő mozdulatlan és csendes volt. Az erdő lakói elbújtak. Én is megálltam egy percre, hogy mozgásommal ne törjem meg a statikus hangulat végtelennek ható pillanatát. Számomra ez olyan meghitt varázs, ami a folyton változó dolgok mögött az állandóság létezését sejtetti.

Elhagyva az ösvényt, ismét a murvás erdészeti út kényelmét élvezhettem, ekkor éppen esőszünettel. A dús növényzetű Jáger-réttel kísérve érkeztem meg Németbánya határába, ahol kis kitérővel ellenőriztem a túrabélyegzőt. Jelentem, a pecsét a helyén van!

Visszatérve a kékre nekivágtam a Szállás-tető oldalának. Ez talán a Bakonybélig tartó út legmeredekebb része, amely szép bükkösben kapaszkodik fölfelé, majd fentebb ismét a régi vasút nyomvonalán halad hangulatos kanyargással. Cseppet sem zavart, hogy újra eleredt az eső. Kapucnim alatt ettől csak fokozódott bennem az erdei menedékélmény.

Bakonybél felé, a Pápavár hegy déli lábánál becsatlakozik a Közép-dunántúli Pirostúra. Egy pillanatra elgondolkodtam: csak részleteiben ismerem ezt az utat, jó lenne ezt is egyben végigjárni, mint anno a kéket. Aztán azon töprengtem, lehet csak a vándorélményem nosztalgiája fűti bennem a vágyat? Arra jutottam, olyasmit keresek, ami már elmúlt, és talán sose lesz már olyan, mint régen.

A piros út pecsételőpontjától nem messze, egy tisztáson szabályosan elrendezett kőtömbökre lettem figyelmes. Ez is új volt számomra, így közelebb mentem. Tábla hirdette, hogy a Napköveket 2021-ben állították azzal a céllal, hogy az itt megpihenő erdőjárók relaxációs gyakorlattal megtapasztalhassák a természet harmóniáját. Az esőben nem volt kedvem kiterülni a kör középső „oltárára”, ahogy ezt ajánlották, így számomra az erdő most csupán tocsogós meneteléssel szolgálhatott idillel.

Félig megkerülve a Pápavár meredek hegykúpját továbbra is széles, murvás úton haladtam Bakonybél felé. Nem emlékeztem erre a szakaszra. Abban sem voltam biztos, hogy régen erre vezetett-e a kék. Elbizonytalanodtam. Csalódottság fogott el a memóriámmal kapcsolatban, mert vagy azt nem tudom felidézni, hogy már jártam erre, vagy az útvonalváltozás tényét, amiről hivatalból általában értesülök. Amíg a térképet nézegetve ezen morfondíroztam, kényelmet és idővel lejtést biztosító úton, gyors léptekkel haladtam aznapi célom irányába. Nem volt már messze Bakonybél. A táj magával ragadó hangulatát még mindig a sűrű erdők egybefüggő tömege alkotta, később szép tisztások is rámázták az utat.

Már közel jártam a szakasz végállomásához, amikor az út mellett különleges kis épületet pillanthattam meg. Egy helyreállított mészégető kemence volt az, amely a hegység ipartörténetének egy fontos emléke.

A padokkal ellátott helytől pár lépésre a domboldal tisztása kínál kitekintést a környékre. Ezen az esős napon csak részleges páholyt engedett az esőfüggöny, azonban számomra így is tetszetős volt a látvány. A félig felhőben úszó panorámában Bakonybél kis hegyközi medencéjére láttam rá, valamint a hegység központi vonulatára a Parajos-tetővel és a Kőris-heggyel.

A Gerence-fogadót megkerülve szép ligetben, a Gerence-patakon átkelve érkeztem meg Bakonybélbe, ekkor már mondhatni ítéletidőben. Mint említettem, szeretem az esőt, de az egész napos terepezés után már nekem is jól esik egy másfajta menedék, mint csupán az esőkabát. Takaros szállásom mindezt biztosította. Megszárítkozva várhattam kollégámat, aki hozzám hasonló módon Nagyvázsonytól Városlődig járta a kéket, és aki szintén alig várta már, hogy egy közös vacsorával és egy-két sörrel pontot tegyünk egy jól sikerült túranapra.

Kerékpártúra a Dunajec-áttöréshez

Kerékpártúra a Dunajec-áttöréshez

2025.09.19.

Közepesen nehéz kerékpártúra a romantikus, alig látogatott Szepesi-Magurán át a pazar Dunajec-áttöréshez, majd átkelés vissza a Pienineken. Végül megfutamodás egy komolyabb kihívás elől, és öreguras karikázás a már megismert toporci országúton.

→ Tovább