Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2015. december 1.

Potyautassal a Kéken - Hollókőtől Nógrádsipekig

A hetem piszok rosszul indult. Ezer éve megbeszéltem hétfőre egy alkalmi túratárssal, hogy megcsináljuk a Pilisszentlászló-Visegrád távot, majd utolsó pillanatban lemondta, mert talált más túratársat, egy rövidebb távra, ahol én már jártam. Úgy éreztem magam, mint egy kalitkába zárt madár, akinek megígérték, hogy kiengedik, de végül nem tették. Kínomban minden lehetséges fórumon keresgéltem más túratársat, de nem találtam. Az idő gyönyörű szép volt, nagyon fájt a szívem, mert már 2 hete nem voltunk erdőben.

Aztán legnagyobb meglepetésemre egy barátnőm bejelentkezett, akit még tavasszal ismertem meg babás túrázások alkalmával, de a kéken már nem tartott velünk, a nyarat-őszt nélküle túráztuk végig. Azért is lepett meg a dolog, mert egyrészt ő mostanában kevesebbet hordozza a másfél éves kislányát, másrészt nemrég osztotta meg velem az örömhírt, hogy testvérke érkezik a „nagy” mellé. Bevállalósnak éreztem, és a vasárnap éjjeli csalódás mellé nem éltem magam bele túlzottan. De azért hétfőn megbeszéltük, hogy kedd reggel nem keltjük a gyerekeket, indulunk, amikor indulunk, és majd a túra végén buszozunk vissza az autóhoz.

Végül reggel minden flottul ment, igaz az indulást nem kapkodtuk el, mert Eszter is jó alvó, és mostanában Nimródka is fél 9, 9 óra körül kel csak. 10 körüli indulással vígan autóztunk Hollókő irányába. Szárnyalni tudtam volna, igen, megint túrázni megyünk! A terep ismerős volt, szeptember végén is erre autóztunk, mikor Tónit kísértük Hollókőtől Mátraverebélyig. Ismerős volt a kanyar a Bableves csárdánál. És a táj is, csak most annyiban különbözött, hogy legnagyobb meglepetésünkre a csárda melletti erdőrész fehérbe öltözött. Még egy pillanatra elgondolkodtam, hogy megálljunk-e pár havas képet lőni, de inkább mentünk tovább. Amit jól is tettünk, mert hóból nem csak ez a kis ízelítő jutott aznapra.

  


   
Hollókőn szépen leparkoltunk. Újabb meglepetés: november 16-tól nem kell fizetni a parkolásért a téli időszakra való tekintettel. Hurrá! A táj szép fehér, tényleg kár lett volna a csárdánál megállni. A parkolóban találkoztunk pár emberrel, akikkel szóba elegyedtünk. Említettük, hogy a kocsmába készülünk etetni-pelusozni-kávézni, majd mondták, hogy nyugodtan bemehetünk a parkolónál levő épületekbe, amelyek majd valami látogatóközpontként üzemelnek, bár még nem működnek, de van mosdó, nyugodtan használhatjuk.

Azt is mondták, hogy a kocsmával szemben van egy kávézó, az talán jobb a babákkal, mint a kocsma. És milyen jó tipp volt! Be is mentünk, megkávéztunk, feltöltöttük a gyerekeket és magunkat is. Vígan elbeszélgettünk volna itt még pár órát, no de nem ezért autóztunk már megint egy csomót. Azért azt megtudtuk, hogy igen, a vadászat nem játék, elég gyakori a környéken hétvégente, de most nem kell félnünk (tudtam is, hogy legközelebb 27-én lenne esély arra, hogy fenékbe lőnek). Illetve azt is mondta a pultos srác, hogy Nógrádsipek elég sötét hely, a helyünkben nem tartózkodna ott túl sokat, főleg sötétedés után… (ebben viszont nem lett igaza). Felpakoltunk, megkerestük az új pecsétet, és nekiláttunk a távnak.

 

 

Hollókő most is csodás volt, a szép kis parasztházaival, a festői templommal, mindez a talpunk alatt ropogó hóval. Fotóztunk is ezerrel. Felmerült bennem, hogy egy laza séta után mehetnénk is haza, annyi szépet láttunk már ma. De tényleg nem ezért jöttünk!

 

 
Gyorsan átrobogtunk a falun, majd lankás emelkedőn értük el a várdomb alját, ahonnan leereszkedtünk egy völgybe. A várdomb napsütötte volt, így barnás színekben pompázott, míg a völgy árnyékos volt, tiszta fehér. Innen már inkább utóbbi látványban gyönyörködhettünk az út során. Gyönyörű volt a behavazott erdő. A levegőt harapni lehetett, a babák hamar kidőltek, szuszogtak szépen a hátunkon. Andi jól bírta a gyűrődést, 9 hetes pocaklakóval és másfél éves kiscsajjal a hátán. De valahogy mégis lassan haladtunk. Sokat gyönyörködtünk a tájban, irtó sok volt az emelkedő, sokszor meg-megálltunk. A várra még jó pár helyről vissza tudtunk kukkantani az erdő fái közül. Kaptató, kaptató hátán, pedig a pecsételőfüzet szerint a kevésbé szintes irányból csináltuk a távot. És ahogy kapaszkodtunk egyre feljebb, egyre gyönyörűbb lett a táj, egyre vastagabb hótakaróval, egyre több hóval borított fával-bokorral.

 


 
Az ösvény sok helyen keskeny volt, összehajló, tüskés bokrokkal, ahol hajolgattunk, megálltunk, fennakadtunk. Nem volt kellően monoton, gyors a séta a hosszú alváshoz, így mindkét baba hamar felébredt. 4 km után. És ekkor még 7,5 volt hátra… Kicsit aggódtam, hogy mi lesz így, ha ilyen lassan haladunk, hó van, még le sem tudjuk tenni őket. De ők türelmesek voltak! A táv második felében ugyan énekelnem kellett, de énekszóért cserébe csendes nézelődéssel utazott Nimródka a hátamon. Szerencsére itt már a lejtő dominált, szép lankás, ahol sokat még csúszkálni sem kellett.

 

 


Az útvonal nagyon szépen fel volt festve, és minden kereszteződésben tábla is jelezte, merre menjünk, honnan jöttünk, mennyi van még a következő pontig. Ezek szerint (is) nagyon lassan fogytak a kilométerek, és a 16:02-es buszt el akartuk érni, hogy ne kelljen egy órát dekkolni a „sötét” faluban. Illetve a napnyugta is motivált minket, hogy világosban még érdemes lenne kikeveredni az erdőből (bár én a biztonság kedvéért még egy fejlámpát is eltettem, ha bármi gond lenne).

 

 
Az utolsó tábla, amit láttunk, 3,5 km-re jelölte Nógrádsipeket, azaz 1 órára. Ekkor volt 15:03. Andi is turbó fokozatra kapcsolt, el akartuk érni a buszt, ami visszavitt Hollókőre a kocsihoz. Szépen haladtunk, közben Andi is, és én is jó híreket kaptunk telefonon. Aztán egyszer csak megláttunk egy traktort, majd szépen a házak is megjelentek, és egy tábla, amelyen hunyorogva, de azt láttam: Nógrádsipek. Ennyire falunak nem tudom, mikor örültem. És az idő: 15:25. Most szárnyakat kaptunk, vagy az utolsó tábla tartalmazott téves infót, nem tudom, de a lényeg, hogy bőven időben beértünk a faluba. Ami teljesen jól nézett ki. Putrisort vártunk, de nem volt. Szép, rendezett házak, rendezett kerttel, egy-egy kutyával. Mindjárt a falu végén volt a buszforduló, itt a menetrend is ki volt írva, meggyőződtünk róla, hogy az internet nem tévedett, a papíromon is a 16:02-es busz szerepelt. Így nyugiban elindultunk megkeresni a pecsétet. Jobbra egy utca, majd balra egy keresztutca, ott egy kocsma. Sajnos zárva, de a pecsét kint, a szokásos új, szürke dobozban. Benyomtam, majd mentünk a következő buszmegállóhoz. Legeltettük a gyerekeket, és örültünk annak, hogy nem később futottunk be a faluba, mert itt bizony minden zárva volt, esélyünk nem lett volna melegedni valahol.

 

 
A gyerekek jól bírták, kicsit sétálgattak, mielőtt a várva várt busz befutott. Lelkesen felszálltunk rá, elrepített minket Szécsénybe, ahol 10 percet vártunk a hollókői csatlakozásra. Nagyon szép kisváros ez a Szécsény, várral, kastéllyal, boltokkal, haranglábbal, impozáns autóbusz-állomással, ahol még fűtött váróterem is van. A gyerekek a buszon ettek-ittak, játszogattunk, énekeltünk, mondókáztunk. Sokan ránk mosolyogtak, segítettek, hol szálljunk le. Hollókőn bementünk még a kocsmába, újabb pelusozós-etetős körre. A pultos lány tisztára odáig volt a gyerekek miatt, a kocsma közönsége szintén. Nimródka két embert különösen szimpatikusnak talált, még az ölükbe is felkéretőzött.

 

 
Csupa pozitív élménnyel zártuk a napot! A hazaút is kellemesen telt, sokat jelentett ez a kirándulás nekem. Ja, és közben egy másik tavaszi túratárs anyuka is bejelentkezett, hogy a visegrádi távra jönne velem, így kitaláltuk, hogy álljon össze újra a nagy csapat, azaz mi négyen, akik tavasszal Facebook-on ismertük meg egymást, és kezdtük el a babákkal a hétköznap való túrázást.



Szöveg és fotók: Nábrádi Judit
 

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

OKT Bányahegyi-erdészház – Pusztamarót egy körre felfűzve

2024.03.21.

Március 15. mindig tálcán kínálja magát arra, hogy túrázzunk egy jót. Hiszen szabadnap, a gyerekeknek is és nekünk is, végre kopogtat a tavasz, megjelennek az erdőben a jó idő első hírnökei, és még a nap is egyre melegebben süt. Régen jártunk a kéken, pláne családostul. És még a medvehagyma is kibújt a föld alól, így azon törpöltem, hova kellene menni, ami kék is és medvehagyma is van. A Bakonynak a hagymás-erdős részét már a korábbi években bejártuk az önjáró gyerekekkel is, így magától értetődött a Gerecse.

→ Tovább
Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

Kéktúrázás potyautasokkal és forgatással a Visegrádi-hegységben

2023.11.29.

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy megkeresett az ultrafutó, filmrendező és podcaster Simonyi Balázs, hogy a készülő Kékkör filmsorozatához szívesen forgatna velünk. Természetesen boldogan elfogadtuk a felkérést, már „csak” azt kellett egyeztetni, mikor és hol kerül sor a közös túránkra.

→ Tovább
Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

Székelyföldön a Potyutasokkal – 1. rész

2023.10.22.

A férjem régóta szeretett volna eljutni Székelyföldre, így egy családi nyaralás keretében idén augusztusban erre végre sort kerítettünk. A szokásos túrázós programok mellett most kicsit több idő jutott a városnézésre is.

→ Tovább