MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Római fürdő a Gaja-szurdokban

A Keleti-Bakony egyik legszebb helyének tartják a Bakonynána közelében található Római fürdő néven ismert vízesést. Ha van néhány szabad napod, megéri ide ellátogatni, jó túra és kikapcsolódás lehet az egész család számára. Mi bevállaltuk, és elámultunk.

Mit adtak nekünk a rómaiak? – kérdezhetnénk a Brian élete című filmklasszikus után szabadon. Ezt a fürdőt biztos nem. Adhatták volna, de mégsem, mivel a Római-fürdő elnevezésnek semmi bizonyítható köze nincs a rómaiakhoz, és nyilvános fürdő sem működött itt. Egyszerűen valakik, valamilyen okból így nevezték el a Gaja patak sziklák közé préselt vízesését. Hát, nem ebből a cikkből fog kiderülni, hogy miért hívják Római fürdőnek, mint ahogy az sem, hogy valóban errefelé bujdosott-e Savanyú Jóska híres bakonyi betyár, akiről a vízesés közelében lévő barlang a nevét kapta.

 

Fotó: Somogyvári D. György

Bakonynána, útirányjelző tábla


Ami viszont megkérdőjelezhetetlen, hogy a Bakonynánáról induló, végig a Gaja patak mellett és/vagy közelében vezető turistaútnak valóban festői hátteret nyújt a szurdokvölgy. Már ahogy a falut elhagyjuk, és ráfordulunk a kék sáv jelzésre, azonnal szembejön a dzsungelélmény. Az elmúlt napok heves esőzései miatt felázott keskeny ösvényen szinte beborít bennünket a zöld növényzet, miközben jobbra alattunk a Gaja patak tajtékozva fut árkában.

 

Fotó: Fotó: Somogyvári D. György 

Aztán jönnek a „Látvány-fák”, amelyeknek hatalmas gyökerei kitüremkednek a völgyoldalból, már-már a fejünk fölött kígyóznak, s úgy hálózzák be, fonják át keresztül-kasul a talajt, mintha az örökös szorításban sosem akarnák elengedni egymást. A monumentális gyökérkompozíció hívogató, megéri közelebbről szemügyre venni. Hamarosan tágulnak a fák közti terek, és az Erdész-emlékműnél egy padokkal, asztalokkal, tűzrakó hellyel ellátott hangulatos erdei pihenőhöz érünk.

 

Fotó: Somogyvári D. György


Innen egyre vadregényesebbé válik a völgymeredély. Az út mentén kétoldalt mohás sziklafalak meredeznek az ég felé, és a szurdok hirtelen árnyékban fürdő, tágas árokká szélesedik, amelyben – a nagy esőzéseknek köszönhetően – még nyár derekán is látványosan hömpölyög a Gaja. Majd egy újabb tisztás következik újabb pihenőhellyel, ahonnan magas vízálláskor akár hallhatjuk is a lezúduló vízesés morajlását. Mintegy 200 méter, és eláll a lélegzetünk, amikor megpillantjuk a zöld mohás szikláktól ölelt áttörést. A patak két függőleges sziklafal alkotta szurdokba ontja vízáradatát.

 

Fotó: Joó Annamária / TM  Fotó: Somogyvári D. György

 

 

Fotó: Joó Annamária / TM


A párás, esős idő miatt minden csillog: a simára csiszolódott, púpos kőtömbök, még a szurdok meztelen oldala is. A Gaja sárosan, agyagosan zúdul a sziklafalak között az árnyas medencébe. Magas vízállásnál kalandos vállalkozás lemászni a sziklákhoz, mert ilyenkor csúsznak a kövek. Javallott a fokozott odafigyelés, és a kevésbé bevállalósak válasszák inkább a turistaösvény felső szakaszát, onnan is fantasztikus a rálátás a lezúduló víztömegre.

 

Fotó: Somogyvári D. György


A vízesés látványa mellett egy geológiai érdekesség is megbújik a Római fürdő mellett. Közel 100 méterre a völgyoldalban nyílik a Savanyó Jóska-barlang bejárata, amelyhez a kék barlangjelzés vezet fel. Aki erre jár, ne hagyja ki a Vadalmás- vagy Szerelem-forrást sem. Egyrészt, mert csak alig 500 méterre van a vízeséstől, másrészt kiváló szomjoltó helyszín, hiszen azon kevés források egyike a közelben, amelynek vize iható. Kipróbáltuk, tényleg finom. Körülötte öreg fákkal körülvett, szépen kialakított pihenő található híddal, padokkal, esőbeállókkal, kiváló hely erdei piknikre.

 

Fotó: Joó Annamária / TM


A Vadalmás-forrásnál eldönthetjük, hogy vagy visszamegyünk azon az úton, ahol jöttünk Bakonynánára, vagy a Gaja patak másik oldalán, a kék kereszt jelzésen haladunk, és a műútra rátérve érünk be a településre. Mindkettő jó választás, mert a völgy szépségével aligha lehet betelni. A Bakonynána – Római fürdő – Bakonynána körtúrán kb. 10 kilométerrel számoljunk, a szintkülönbség elenyésző. Ugyanakkor van benne kihívás, főleg nagy mennyiségben lezúduló csapadék után, amikor a patak megduzzad, ilyenkor kifejezetten élvezetes kirándulás kerekedhet ki belőle. A friss levegőről, a félhomályba burkolózó erdőről, a látványos Gaja-szurdokról és vízeséséről nem is beszélve.

 

Írta: Joó Annamária

Fotók: Joó Annamária, Somogyvári D. György

 


 





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
26
2728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...