MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Tapolcától Badacsonyig

Tapolca után az Országos Kéktúra egyik legszebb ágát jártuk be, a Szent György-hegy bazaltoszlopaitól és csodás fehérboraitól a szigligeti várból nyíló csodás panorámáig. A Balaton felett is van élet, ha arra jársz, ne hagyd ki!

Tapolcát az előző nap délutánján már bejártuk, így másnap reggel a szállás elhagyása előtt már csak a szomszédos katolikus templomba ugrottam be egy-két fotóra a Malom-tó felett.

 

 

Tipp: a tó partján a kifolyók valamelyikéből még töltsük meg palackjainkat! A tó végében, a malomkeréknél van a tó kijárata, az innen induló patak mentén szépen rendezett sétányt alakítottak ki. Ezen sétáltunk le, amíg az aljánál ki nem értünk egy minden történelmi nyavalyánk emlékére kialakított parkhoz. A kéktúra valamiért egy utcával beljebb halad, nem értem, hogy miért, érdemes lenne erre a kis tisztásra elhozni, innen egy kis piszkos utcácska úgyis visszavisz.

Egy nagyobb kereszteződésben átkeltünk a 77-es főúton (vigyázzunk, nagy a forgalom!), és elhagytuk a várost. Délnek tartottunk egy kis forgalmú autóút mentén. Úgy egy kilométer után elértük a vasúti síneket, majd hamarosan jobbra egy mezőgazdasági telep (Paptelep) tűnt fel. Ezt elhagyva, a vicces nevű „Tapolca, Ürgelyuk” buszmegállónál kell jobbra letérni az autóútról. Szőlők közé értünk, ahol pár lépés után Y alakban kettévált az út. Válasszuk a jobb oldali ágát, amely enyhe emelkedéssel indul. Idővel az út balra rákanyarodik a Szent György-hegyre. A meredekebb részen már lépcsőket is beiktattak itt-ott, de főleg egy régen leaszfaltozott úton kell felmenni – egy idő után a K mellé a P jelzés is becsatlakozik. Érdemes egy-egy nyiladéknál visszanézni, felfelé haladva egyre szebb a kilátás Tapolca felé. Forrást is érintettünk a hegyen, a Bogdán-kutat, de ottjártunkkor ebből egy csepp víz sem folyt, kiapadt a kútház is.

 


A kút felett hamarosan elértünk az egykori kulcsosházhoz – úgy tűnik, jelenleg nincs használatban, ottjártunkkor legalábbis minden zárva volt. Az egyik ablakban van a bélyegző, ne hagyjuk ki a bélyegzést! Hátul van egy jópofa, kőből faragott ülőhely, a verandáról pedig egy ponton még van egy kis kilátás. (Ne aggódjunk, feljebb lesz még ennél sokkal jobb kilátópont is.) Itt érdemes leülni egy 10 perces pihenőre.


Ezután meredeken emelkedik tovább az út, itt érjük el a hegy bazaltsziklás rétegét. Szerencsére a meredekebb részeken lépcsőket vájtak a sziklába, így nem olyan durva a felkapaszkodás. Hatalmas sziklatömbök közé érünk fel, tényleg nagyon szép és érdekes ez a szakasz.

 

 

Fentebb nyílik egy keskeny ösvény jobbra, amely egy összeköttetés a kék és a piros jelzés között. Ezt a rövidke kitérőt – amelyet a térkép is jelez, de nincs jelöléssel ellátva – mindenképpen tegyük meg, mert csak 50–100 métert kell megtenni, hogy kiérjünk a bazaltoszlopok tetejéhez, ahol a kopár fennsíkról fantasztikus panoráma tárul elénk! Balra visszanézhetjük, merről is jöttünk el idáig Tapolcáról. A távolban az Y házakról könnyen beazonosítható a város. Közelebb a Papmajor telepe látszik, és persze alattunk a hegy tövében a sok szőlőskert, amelyek között felkaptattunk idáig.

 

Jobbra nézve a bazaltorgonák teteje látszik, távolabb Kisapáti házainak sora.

 

 Kilátás Tapolca irányába

 

Kilátás kelet felé, előttünk Kisapáti

 

A kitérő után visszatértünk a K jelzésre, majd kicsivel feljebb, a csodálatos nevű építmény, a Kasza Béla-esőbeálló következett. Ha ezt Tarlós István meglátja, az összes budapesti buszmegállót egyenként átnevezteti. Itt ismét letértünk a jelzésünkről, hogy a kék háromszögön felmenjünk a hegy legtetejére. Először pár padhoz érkeztünk, de innen jobbra tovább emelkedik az út a kopár hegytetőn. A legmagasabb pontról fantasztikus panoráma mutatja meg, hogy mi áll még előttünk a következő szakaszon.

 

 Balra Nemesgulács, felette a Gulács (393 m), jobbra Badacsony hegye (438 m), amelynek tövében jobbra lent Badacsonytördemic házai láthatók. Az OKT mindkét hegyet érinti majd egy következő szakaszon

 

Kicsit jobbra pedig a nyárfasorral kijelölt út mentén kell majd továbbmenni Szigliget vára felé – utóbbi innen már sokkal jobban kivehető.

 

 Kilátás a Szent György-hegy csúcsáról a szigligeti vár irányába

 

Ha a hegycsúcson már eleget nézelődtünk, és fotóztunk pillangókat is, ereszkedjünk vissza, az esőbeállónál visszaérve a K jelzésre. Az út először meredekebben, majd a szőlők közé érve már finomabban lejt. Ez a rész egészen jól van jelölve, nem tévedtünk el egyszer sem. Csak ott kell egy kicsit figyelni, ahol egy kereszteződésben először balra, majd jobbra fordul az út – innen már a sárga jelzés is becsatlakozik. A napsütötte déli oldal a Balaton felett olyan jó fekvésű, hogy még a füge is simán megterem.

 

 

A K, a P és a S jelzés együtt éri el az Oroszlánfejű-kutat, amely – ki nem találnád – arról kapta a nevét, hogy a kifolyója egy oroszlán fejét formázza. Itt végre találtunk friss vizet, nagyon jólesett már.

 

 

Alig száz méterrel sétáltunk arrébb, és elértünk a következő állomáshoz. Csodálkozva néztem fel – most vagyunk a térképünk borítóján! A 2016-os Cartographia „Kéktúra II.” című térképén ugyanis ez a hely, a Lengyel-kápolna látható. Azóta annyi változott, hogy egy kiszáradt fát kivágtak.

 

 

A kápolna a nemesgulácsi plébánia területéhez tartozik, az illetékes személy az ottani plébános [Nemesgulács, József Attila utca 54., Tel.: (87) 433-274, (20) 344-5309]. A kápolna talán már nem lesz sokáig látható, két és fél évszázados, fából készült berendezését ugyanis soha nem újították fel érdemben, manapság pedig rovarok pusztítják...

 

Továbbereszkedve a hegyről a barátom lelkes telefonálásokba bonyolódott egy ismerősével, hogy mit ajánl a hegyen, hol érdemes borkóstolót tartani. Ezen ajánlás szerint kötöttünk ki a Szászi-birtok borvendéglőjében. A Lengyel-kápolna után autóval is járható úton vezet a K és a P jelzés együtt, majd egy helyen elhagyja az utat, és lefelé kanyarodik. Itt kell kb. 20 métert továbbmenni, elhagyva a jelzést, és már ott is vagyunk. A fedett teraszon lehet normális áron étkezni is, és persze ha már a Szent György-hegyen voltunk, egy-két fröccsöt meg is ittunk. Én fotóztam a teraszról nyíló kilátást is a borospoháron keresztül, ettem valami padlizsános izét. A szomszédos épületben van egy hangulatos kis borszaküzletük is, itt egy palackkal vettem is a borukból, de azt nem tudom megmondani, hogy milyen az a bor, mert itthon apukám megitta. A kaja mellé kapott bor viszont nagyon kellemes volt.

 

 

Jó is volt, hogy rákészültünk, mert ezután egy tűző napon sétálós szakasz következett. A hegyről leérve, egy kereszttől kezdve, az autóút mentén kell kutyagolni, majd a 71-es balatoni főútvonalat elérve átkelni az úton, és a kerékpárúton jobbra kanyarodni. A piros jelzés itt elhagy minket, mi pedig menjünk a kerékpárúton Szigliget felé. Még viszonylag fiatal a fasor a kerékpárút és a 71-es út között, úgyhogy kaptunk a napsütésből bőven itt is. Amikor már majdnem elérjük a Ciframajor és a paprikáról elnevezett vendéglátóipari egység épületeit, egy faoszlopnál kiérünk ahhoz a kereszteződéshez, ahol balra (hegynek fel) kell indulni. Nem is kell sokat emelkedni, hogy elérjük Szigliget legelejét, majd ismét balra kanyarodva egy felfelé vivő, elég gyatra minőségű út visz tovább a vár felé. Felérve autóparkoló lesz jobbra, balra pedig felsétálhatunk egy kis templom elé. A templom előtti teraszos placcon van egy információs tábla, ezen találjuk a bélyegzőt – ne felejtsünk el bélyegezni! A szomszédos régi házban van étterem is, de mi ezt kihagytuk.

 

Innen hamarosan elérünk a vár bejáratához. (Annyira ne örüljünk még, majd meglátjuk, hogy a váron belül mennyit kell még felfelé menni.) Az első, lenti placcon szabadtéri színpadot tákoltak, mögötte egy kis kiállítást rendeztek be. Odabent egy kicsit hűvösebb van, egy pár lépcsőn felmászva pedig csodálatos panoráma nyílik a Szent György-hegyre.

 

 Kilátás a szigligeti vár aljából a 71-es út és a Szent György-hegy irányába

 

A vár felfedezése innen teraszról teraszra, szintről szintre felfelé történik. A tóti Lengyel-kapu a tóti Lengyel családnak állít emléket, amelynek tagjai 1526-ban királyi adományként kapták meg a várat, és megszakításokkal ugyan, de lényegében végig a vár urai maradtak. A kapu fölött 1638-ban elhelyezett családi címer ma a falu kúriájának kapujába van beépítve.

 

 A Martonfalvay-rondellát az 1530-as években építették kisebb ágyúk elhelyezésére. Építőmestere Martonfalvay Imre deák, Török Bálint várnagya volt

 

 Ez a faltömb a vár egyik legrégebbi tornyának maradványa. A tornyot lőpor és fegyverek tárolására használták. Feltételezik, hogy villámcsapás miatt robbant fel, valamikor 1690 és 1700 között. Ezzel indult meg a vár lassú végromlása

 

Feltételezések szerint itt lehetett a vár kápolnája, amelyet a bencések építettek 1260 és 1262 között. 2010-ben, a vár alapításának 750. évfordulóján, a birtokot adományozó IV. Béla királynak és a pannonhalmi bencéseknek állítottak itt emléket

 

A vár tetejére felérve remek kilátás nyílik Szigliget és a Balaton irányába, valamint Badacsony felé is, amerre a kéktúra is folytatódik. Itt már megint jól kitikkadtunk a tűző napon, így hamarosan elindultunk lefelé. A belépőjegyen is jól látható, hogy az emelkedős rész közepénél indul egy lépcsősor lefelé, ami sok lépcsőn, de közvetlen levágással levisz a bejárati kapuhoz, így a szabadtéri színpad felé már nem kellett kerülni. Így gyorsabban tudtuk elhagyni a várat. Lementünk a hegyről, és a zegzugos utcácskákon át leértünk ahhoz a kereszteződéshez, ahol több út is összefut a jelenleg bezárt arborétum bejáratának közelében. Itt fagyiztunk, sütiztünk egyet, a nagy pohár tejeskávé új életet lehelt belém.

 

Még beültünk egy kicsit az Esterházy-pincébe is. Itt egy akkora pincerendszert találunk, hogy simán fogadnak százfős csoportokat is. Jólesett a pince hűvösében inni egy fröccsöt, de itt már nem időztünk sokat – a korábban kinézett vonatot már így is lekéstük. Szigliget alsó végénél érdemes volt még egy rövid kitérőt tenni, egy pár lépésre van csak ugyanis az avasi rom.

 

 

 

Avasi rom

„Az avasi rom a Szigligettől különvált Újfalu egykori plébániatemploma. Feltehetően az Atyusz nemzetség, esetleg a pannonhalmi bencések építhették a 13. században. Titulusa (védőszentje) ismeretlen. Középkori írott említését nem ismerjük. 1544 és 1550 között pusztították el a törökök. Római kori kőépület alapfalainak felhasználásával épült, egyetlen hajóval, egyenes szentélyzáródással. A 13. század végén nyugati oldalán kőgúlás, alul négyzetes, feljebb többszögletű toronnyal, a 14–15. században északi oldalán kápolnával és csontházzal (ossarium) bővítették. Belsejébe és köréje temetkezett a falu népe. Kutatását és helyreállítását 1958–59-ben az Országos Műemléki Felügyelőség végezte el (Kozák Károly régész, Sedlmayr János és Koppány Tibor építészmérnökök).” (Az idézet a romnál kihelyezett információs tábláról származik.)

 

 

Ezután már az autóutak mentén kanyarog a K jelzés is, nehéz eltéveszteni az utat. Ahogy haladtunk előre, egyre nőtt előttünk a következő megmásznivaló, a Badacsony tömege. Az út végén már meg is pillantjuk a szép hosszú nevű Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomás tábláját, majd balra az épületét is. Az állomáson nem működött pénztár ottjártunkkor, de bent, a pénztárcsarnokban van a bélyegző. Ne felejtsünk el bélyegezni! Innen vonattal indultunk haza, de már csak 6 óra után, így aztán éjfél után kerültem ágyba. Fáradtan, de mosolyogva aludtam el – csodálatos látványokkal lettem két nap alatt gazdagabb.

 

 

Képek és szöveg: Papp Géza – kektura.blog.hu

 

Az előző szakaszról itt olvashatsz.

 

 

  





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. október
Garai Szilvia Ilona:
Szúnyogcsípés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...