MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Vállustól Tapolcáig

Fantasztikus kilátás a Balatonra, fosókaszilvázás, egy rózsaszín csillámpóni és egy korláton ülő királykisasszony – szürrealista szépségideál képe rajzolódott ki előttünk a Vállus-Tapolca szakaszon. És még Tapolcát is megnéztük, barlanggal és Y-házakkal.

Mint az előző poszt végén említettem, a jobb térdem fájni kezdett a múltkori kirándulás végén, így meg kellett szakítanom a túrát Vállus faluban. Innen folytatódott a menet egy pihenő után. Ezúttal egy barátom is elkísért, így ketten sétáltuk végig ezt a szakaszt és a következőt is.

 

Tapolcáról egy reggeli busszal mentünk át Vállusra, ahol a csinos kis buszmegállót már ismerősként köszönthettem. Innen a falu kis utcáin át indult a jelzés. Az utolsó házak után, a temető mellett még egy szántóföld jött, aztán hamarosan bevettük magunkat az erdőbe. Itt figyelni kell a jelzést, mert vannak elágazások! Az erdő végén kiérünk egy hétvégi házas, pincés, szőlős területre. Az autóút keresztezésénél balra pillantva a megyehatár tábláját pillanthatjuk meg, jobbra annak a busznak az egyik megállója található, amelyikkel reggel átjöttünk Tapolcáról. Később találtunk egy hatalmas bokrot utunk mentén. Én ezt a gyümölcsöt úgy ismerem, hogy „fosókaszilva”.

 

Fotó: Papp Géza

 

Még pár száz méter emelkedés, és már fel is értünk a dombtetőre, ahol érdemes a fák között egy pár lépést kitérni jobbra. Itt egy nemzeti színűre festett, és elég lehetetlenre szabott padon leülhetünk enni-inni, miközben a környék fantasztikus panorámája tárul elénk. Balra a Szent György-hegy, tőle jobbra Szigliget emelkedői, a háttérben a Balaton tűnik fel.

 

Fotó: Papp Géza

 

Balra nézve a Csákány-tető dombja (285 m), tövében a sárga falú Mária-kápolna látszik. A mögötte húzódó falu Lesenceistvánd, tőle jobbra Lesencetomaj látszik. A háttérben Tapolca városa bukkan fel. A panoráma jobb oldalán, a Balaton felé a Szent György-hegy a legnagyobb, tőle jobbra a második „dudor” tetején a szigligeti vár egy része vehető ki a távolban. A kisebb domboktól jobbra a Balatonra nyílik remek kilátás.

 

Fotó: Papp Géza

 

Innen lefelé folytatódik az út, a szőlőhegyen, sok házikó, pince között. Idővel előttünk egy új kéktúrás tábla jelzi a jobbkanyart, előre a piros jelzés indul. Pár száz méterrel később balra egy diófán kék háromszög jel bukkan fel. Itt felmásztunk, de csak sűrű gaz van feljebb, az út már járhatatlan és megtalálhatatlan, nem érdemes felmenni. Inkább menjünk tovább a szőlők között. Az út egy része kővel szórt, egy része aszfaltozott. Egy jobbkanyar után bal kéz felől felbukkan a Máté-kút, feljebb a kútházzal, paddal, lentebb egy fedett kút oldalában kifolyóval.

 

Itt kb. 270 méterrel vagyunk a tengerszint felett. A viszonylag magas elhelyezkedés mutatja, hogy errefelé felszálló jellegű vízerekkel sűrűn átszőtt a hegyoldal. Bár vízhozama csupán 1,8-2 liter/perc (néhány évtizede még sokkal több volt), vize iható és tiszta.

 

Itt érdemes vizet vételezni a túra hátralevő részére, mert kell még aszfalton sétálni.

 

Ezután már hamar leérünk Lesenceistvándra, közben néhány keresztet érintve. A faluba beérve csodáljuk meg ennek a kerítésnek a csodálatos, négy színnel gazdagított festését, majd egy nagyobb kereszteződéshez érve megtekinthetjük az egyik újabb kéktúrás tablót is. Megtalálod rajta a hibát?

 

Ebben a kereszteződésben találjuk a sarki kocsmát is, a homlokzatra kitett, kis, kéktúrás jelvényt formázó tábla jelzi, hogy itt tudunk bélyegezni a füzetbe. A kihelyezett tábla szerint borzasztó össze-vissza vannak nyitva (H: 6-8, majd 11-23, K: 6-14, majd 16-23, Sze-Cs-P: 6-8, majd 11-23, Szo: 7-15, V: 7-22 óráig), ezért ha zárva találod őket, próbáld meg elérni Tar-Lukács Mariannát a (30) 603-1640-es számon, ez a szám van kiírva a nyitvatartás tábláján. Érdemes megnézni a bélyegző környezetét is. Figyeljük meg a műantik telefon, a művirág és a rózsaszín csillámpóni-figura alkotta ensemble esztétikáját! Kaja itt nem nagyon van, de a sör és az üdítő hideg.

 

Fotó: Papp Géza

 

A falu elején ránk köszönt egy fickó, és megkérdezte, hogy vonattal jöttünk-e tegnap. Mondtuk, hogy igen. Erre ő: „Én voltam a kalauzuk!” Kiderült, hogy ő is kéktúrázik, már csak 15 napi túrázás van hátra neki. Kicsi a világ, gondoltuk. Azt is elmesélte, hogy azért kell Tapolca előtt az autóút mentén gyalogolni, mert tőle északra katonai lőtér és laktanya volt, délre meg ma is ott van a kis reptér, így aztán csak az út mentén engedték elvezetni a túra útvonalát. De mostanában már agyalnak rajta, hogy hogyan lehetne északra feljebb vinni a jelzést, szóval itt talán lesz valami ésszerű módosítás a jövőben.

 

Lesenceistvándon még nézzük meg a templom melletti keresztet – ilyen piros szájú Jézus tán az országban sincs több.

 

A falu után rögvest át is érünk Lesencetomajra. Ezt a jelzés éppen csak érinti, mi itt tettünk egy kis kitérőt, és betértünk a faluba a főutcán. Eddig a házig érdemes elsétálni.

 

Fotó: Papp Géza

 

Nemcsak a homlokzata érdekes az 1830-ra datált háznak, de a kútháza is, amelyen ott virít az „1913 Kalligáró A. Czementgyára Tapolcza” felirat. Mi még mentünk beljebb is, de az egykori kastély sajnos már egyáltalán nem látogatható, úgyhogy csak a jó magasra felszökő kerítésen át csináltam egy fotót, aztán mentünk is vissza a K jelzésre.

 

Lesencetomajt elhagyva hamarosan egy nagy kereszteződéshez érünk, itt egyenesen átkelünk (óvatosan, nagy a forgalom!). Ezután érdemes legalább arra a pár száz métert nem az aszfaltúton, hanem a vele párhuzamosan futó kis úton menni a házak előtt. Aztán úgyis visszatérünk az aszfaltútra, és így kutyagolunk tovább. Balra némi víz is csörgedezik, és egy kis kereszteződés is jön utána buszmegállóval. Még tovább sétálva már feltűnnek a lőtér építményei, majd a vasút keresztezése után ipari táj jön, elég lepusztult állapotban. A korábban erősebb katonai jelenlét mementója a honvéd művelődési ház előtti katonaszobor is. Innen már legalább van egy kerékpárút, amin beljebb mehetünk Tapolcára. A városba beérve térjünk ki jobbra a vasútállomás felé, ott van a bélyegző. A vasútállomás előtti körforgalomból a centrum felé menjünk tovább – a temető a bal kezünk felé esik így, utána pedig van egy étterem, a La Pergola pizzéria (Árpád út 1.), ahol a kerthelyiségben leülhetünk enni-inni egy jót.

 

Fotó: Papp Géza

 

Mivel elég jó időben visszaértünk a városba, még volt időnk városnézésre is. A főutcán, nem messze a Malom-tóhoz vezető átjárótól, egy korláton ülő királylányszobor tűnik fel. Ha a budapestieknek erős déjà vu érzése támad, az nem a véletlen műve. Marton László 1990-es „Kiskirálylány” szobra ugyanis a Vigadó téren is megjelenik. A szobrász saját kislányáról formázta meg az alakot. A tapolcai másodpéldányról még sokan tudnak, arról azonban már nagyon kevesen, hogy még egy harmadik példányt is felállítottak belőle – Marton japán „turnéja” alkalmából Tokióban, az Ikebukuro Metropolitan Art Space Centerben. (Az eredeti kisplasztika, amiből később a szobor készült, a Nemzeti Galériában található.)

 

Fotó: Papp Géza

Kattints a képre a nagyításért!

 

Hűvösebb helyre vágytunk, így elmentünk a barlangba csónakázni. Tapolca talán legismertebb látnivalója, a tavasbarlang, egy kiterjedt barlangrendszer egyik eleme csupán. A Malom-tónál forrásokat találunk, ez a víz összeköttetésben áll a tavasbarlanggal, az a barlang pedig egy rendszert alkot a Kórház-barlanggal és a Berger Károly-barlanggal. A tavasbarlangot szabadon lehet látogatni, ma már komoly látogatóközpont is csatlakozik hozzá. Hétvégén különösen sok a vendég, de viszonylag jól felkészültek erre. Csak az elején kellett várni, a túra indulásáig, utána már meglehetősen tempósan végigkergették a csoportot a kiállítási anyagon, ami a földtani múlttól a barlangrendszer ismertetésén át tart, és egy 3D-s vetítéssel végződik. Ezután már egyénileg lehet továbbsétálni.


A lépcsőn leérve a barlang néhány száraz termét nézhetjük meg, majd rövid sorban állás után be is ülhetünk egy evezős fémbilibe, és irány a barlang. Evezés közben inkább figyeljük a környezetet, ne fotózzunk. Egyrészt úgysem lesznek használhatóak a képek, másrészt a fotózásra figyelve lemaradsz a program lényegéről, harmadrészt legalább tizenötször fogod bevágni egy-egy sziklába a fejed. Szóval: csak nézz és evezz!

 

Fotó: Papp Géza

 

A barlangrendszert egyébként ma is kutatják, 2010-ben fedezték fel itt az ország legnagyobb barlangi tavait, megdöntve a korábbi csúcstartó Molnár János-barlang méretet. Utóbbi Budán, a Lukács-fürdővel szemben található.

 

Fotó: Papp Géza

 

Mivel kifejezetten érdekel a második világháború utáni építészet, kikönyörögtem, hogy ha már itt vagyunk pár száz méterre, menjünk már ki az Y-házakhoz is. A város szélén felépült lakótelep valamikor a házak alakjairól volt országosan ismert. A hivatalosan Bauxittelepi lakótelepnek hívott területen 9 ilyen házat építettek fel 1972 és 1986 között a zala megyei ÁÉV kivitelezésében. A 3 × 36 lakásos épületek tanulmány- és programterveit Kiss Tamás készítette. Mindegyik épületnek három ága van, a közlekedő mag pedig a középső csomópontban kapott helyet. Felfelé egyre keskenyednek a házak, így bizonyos emeleteken a szélső lakások mellett jókora teraszok találhatók. Ezek kihasználatlansága ugyanúgy csalódást keltő, mint a lakók „mi mind egyéniségek vagyunk” stílusú barmolásai az egyetlen lakásra korlátozódó homlokzati vakolások, nyílászárócserék kapcsán. Egy alapos felújítás során a teraszokat be lehetne lakni, a folyosó üvegtábláit növények felfuttatására alkalmas rácsokra cserélni, a falakat hőszigetelni, a nyílászárókat egységesen cserélni – és akkor egy ország járhatna a csodájára a házaknak. Az eredeti épületek kifejezetten izgalmasak lakótelep kategóriában, csak az állapotuk és ezek a belebarmolások ne lennének. Zöldfelületből sincs hiány, és egy ekkora méretű településen a városközpont is pár perc alatt elérhető biciklivel.

 

Fotó: Papp Géza

 

Az Y-házaktól délnek tartva hamar kiérhetünk ahhoz a területhez, ahol egy blokkban van Tesco, Aldi, benzinkút, itt be tudunk vásárolni a további túrázáshoz. A főtéren és a Malom-tó körül is van egy csomó vendéglátóhely, ezekből is lehet válogatni. A szállásunk a Varjú Fogadó volt. A hely maga szuperjó volt, a személyzet tündéri, a szobák tiszták, az étkező kifejezetten elegáns, a tévé hatalmas, a Malom-tó egy köpésre van. Egyetlen hátránya, hogy nagyon közel fekszik a katolikus templomhoz, így ha tetszik, ha nem, a harangozást egészen közelről fogod hallgatni.

 

Fotó: Papp Géza

 

A Malom-tó partján még este is nagy az élet, sokan járnak le ide a helyiek közül is fagyizni, sörözni, és esküvői partik is vannak. Mi a képen szemben látható stégen ültünk le megkóstolni a környék fehérborait. Aztán másnap a malomkeréknél induló patak mentén, a néhány éve nagyon klasszul kiépített sétányon át hagytuk el Tapolcát – de ez már a következő nap története...

 

 

Képek és szöveg: Papp Géza – kektura.blog.hu

 

Az előző szakaszról itt olvashatsz.




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
1516171819
20
21
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...