MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Teljesítménytúra tanúhegyről tanúhegyre

Jubileumi, tizedik eseményére készült a Tanúhegyek TT-t rendező egyesület. A népszerű teljesítménytúrát igyekeztek különlegessé, emlékezetessé tenni, ami többünk szerint maximálisan sikerült is. Profi szervezés és lebonyolítás, sok-sok táv variációja, „bónuszhegyek”, pazar jelvény és kiváló ellátás jellemezte az idei alkalmat. Mindezt még az égiek is megáldották pompás ősz végi időjárással.

Apa, ez nehéz túra lesz? – Igen, kicsi lányom. Képzelj el hét kisebb-nagyobb vakondtúrást egy sík gyepen: na, azokat mind meg kell másznunk. És – hogy izgalmasabb legyen – fordított bejárási irányban, azaz mindet a meredekebb oldala felől. Ráadásul így a legnagyobb marad utoljára. Mindehhez még tegyük hozzá, hogy sérülten indulok, tudod, a múlt heti lábfájásom még nem múlt el.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Hozzávetőleg így, ezekkel az érzésekkel indultam el a Tanúhegyek felé, két öcsém társaságában. Laci idén is a 20A távot választotta, Zoli pedig (csak pénteken este vált véglegessé, hogy nélkülözni tudják a munkahelyén) elkísért a fordított irányú és kibővített negyvenesen. Ami így kényelmesen 45 kilométer fölé kúszott, mert természetesen beterveztük a „bónusz” Óvár-kilátót is Szigligeten. Jól ismertük már mind a hat hegyet, negyedszerre mentünk erre az őszi túrára, és megjártuk már őket többször a tavaszin is. Emiatt azonban azt is tudtuk, hogy a fent említett legnagyobb hegyet, a Badacsonyt a végére hagyni alighanem merész ötlet lesz. Múlt szombaton lesérült lábammal pedig úgy voltam, hogy „ami nem öl meg, az megerősít” – azaz, meglátjuk, de ide muszáj eljönni, és kész.


A suli aulájában hatalmas tömeg, holott még hét sincs, de aztán amint megindul a regisztrálás, hamar sorra kerülünk. Ahogy számítottam is rá, sok-sok ismerőst látok és köszönthetek, a hangulat egészen kiváló. Elköszönünk Lacitól – ő igencsak ráér még – és megkezdjük a túrát. Jobbra, nem balra; a Bazalttemplom most az első méterek helyett a végére marad, a hosszú kivezető aszfalt jön. Ami – nem is gondoltuk volna – emelkedik. Aha, hát ezért lehetett a korábbi években olyan jó kis kocogásokkal befutni! Közben párapamacsok vagy kisebb felhők kerülgetik-takargatják a szemközti Gulácsot, remek látvány. Azért mégis a tiszta csúcsért szurkolunk Viktorral, mivelhogy most éppen oda tartunk, fent lesz az első ellenőrzőpont.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Pamacs ide vagy oda, így is örülünk, mert idefelé egész úton elég nagy ködben jöttünk, amihez képest ezek a picike párafoltok egészen vállalhatók. És emlékeinkben jól megmaradt pár tejfölsűrűségű ködös tanúhegyek-túra is. Fohászunk meghallgatásra talál, sőt, még a nap is kisüt! Ami aztán pompás színeket varázsol a még mindig őszi, színes lombra vagy a vastag avarszőnyegre. Egészen csodálatos környezetben szuszogunk tehát felfelé, mert ez itt már nem séta. Főleg később, amikor elhagyjuk az utolsó szőlőket is, és az erdő talaja egyre sziklásabb, technikásabb lesz.


Itt már a Kéken haladunk, amitől aztán mindjárt rövid búcsút veszünk, és a kék háromszögön folytatjuk. Bejárjuk annak teljes távját, oda-vissza, csigavonalban – persze csak pár száz méterről beszélünk. Na de milyen párszáz?! Komoly bazaltdarabokkal az alsóbb régióban, szűk, „egyemberes” ösvénnyel fentebb. Ami ráadásul meredek lejtő már egy lépéssel a gyalogúttól is. Nem is olyan egyszerű tehát egymás kerülgetése, pedig itt ez gyakori, az előbb emlegetett oda-vissza csigavonal miatt. Futók és korábban rajtolók érkeznek szemből, utána meg majd mi, visszafelé, hasonló formában. Közben persze fel is jutunk, több helyen is megcsodálva a kitárulkozó panorámát. Ez főleg a Szt. György-hegy felé érvényes. A Badacsonyból most nem sokat látunk, és Szigliget is inkább csak sziluett. Öcsém érdeklődik fájós lábamról. Hihetetlen, de semmit, semmi fájdalmat nem érzek!

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Sok a szembejövő lefelé is, de mégis élmény ez is. Mindenki udvarias, jókedélyű, így nem is adódik semmi gond. És máris újra OKT, igen hamar felbukkan a műút is, szemközti oldalán a következő csúccsal, a Tótival. 04 Szívem csücske ez a hegy, nagyon-nagyon kedvelem (és még a formája is csücsök, tényleg). Közben azonban frissítőpont, ahol „csak” ellátás van, pecsét nincs. Sőt, pecsét egész nap nem lesz, kizárólag a színes matricák, amik – két sorban – pompás panorámaképként a hat tanúhegyet fogják ábrázolni. Ez így volt a korábbi években is, de újdonság, hogy ezek most mindig önkiszolgálós megoldásúak.


Nem is csodálom, szélbe, huzatba kiállítani embereket egész napra igen erős kívánság lenne. Mert ugye (a kétirányú bejárás miatt) ma szinte egész nap jövés-menés lesz a csúcsokon. A személyzetet azonban így sem kell hiányolnunk, hiszen jó néhány – korábban nem létező – frissítőpont lesz, ahol ők fogadnak. Mint ahogy itt is: nem is akárhogy! A forralt bor még nincs készen, sajnos, de kárpótol a sok-sok finom házi süti, jut szörp és víz is.


Zöld sáv, majd megint egy háromszög a csúcsra, oda-vissza (ezúttal az is zöld). Szia, Tóti! Egyre jobban összemegy ez a hegy, régen valahogy sokkal magasabbnak tűnt, állapítjuk meg az öcsémmel.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Közben hatalmas zsákkal igyekvő csizmás párost előzünk, furcsállva nézzük őket. Visszafelé aztán ez is értelmet nyer, amikor látjuk, hogy nagy tekercs kötelet iparkodnak kifeszíteni, akárcsak a korábbi években. Leérkezünk, nagyon figyelünk a kék háromszög felbukkanására, mert ez afféle eltévedős szakasz nekünk. Hát a letérés most rendben megvan meg a jelzés is, de aztán megint rossz helyen találjuk magunkat. Igaz, megyünk szépen mások után, talán az is közrejátszik… Rövid szakasz, de bosszant azért. Aztán újra jelzésen vagyunk, és már látjuk Káptalantótit, majd be is érkezünk a faluba.


Jobb kanyar a hídnál, és máris itt van a Horváth-kert. OKT-pecsételőhelyként igazolja, hogy igen, megint a kéken járunk. Ha már itt vagyunk, be is térünk, különösen, mert ez is újabb frissítőpont. Péterék fogadnak különféle sós és édes finomságokkal, a pultnál meg felhasználjuk az első kuponunkat, ami kedvezmény bármiféle italra. Balaton-felvidék (és késő ősz) lévén ez a választott nedű nekünk természetesen egy deci borocska.


Mehetünk tovább, át a falun, ismerős szakasz megint, kis aszfaltozás ki az országútig, a kőkeresztig. Ott aztán hamarosan bal kanyar, északnak a Csobánc felé. Csodaszép formája már régóta felismerhető volt, és már a vár romja is kivehető, amihez folyamatosan közeledünk. Ott lesz a következő EP. Ennek megfelelően a terep folyamatosan emelkedik, hogy aztán – a szőlők közé érkezve – mind meredekebbre váltson. Visszatekinteni is érdemes, remek rálátás nyílik az imént bejárt tájra, meg a két meghódított csúcsra is.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Aztán jöhet az utolsó szakasz, ami igen emlékezetes maradt az idei tavaszi Tanúhegyek 100 TT-ről. Akkor viharos szélben, szakadó esőben és éjszaka volt szerencsénk feljutni – most kellemesen süt a nap, és az ösvény kifogástalanul járható. Ettől még a meredeksége nem csökken, az utolsó pár száz méter megdolgoztat. Ilyen a keleti oldal, ismerjük, így szeretjük. Amihez persze hozzátartozik a pompázatos kilátás is a szomszédos Káli-medencére.


Jóleső érzés felfedezni az ottani szép emlékeket, és közben fel is jutunk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Megkerüljük a várromot, gyönyörködünk a kilátásban, van mit nézni. Alattunk a Tapolcai-medence, falvak és erdők-mezők, körös-körül pedig a lenyűgöző tanúhegyek. Tesóm fotóz, amíg felbiggyesztem az alsó sor utolsó matricáját. Kész az első panorámakép, mehetünk.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Az ereszkedés sokkal könnyedebb, kényelmesebb, igen hamar a Rossztemplom felett járunk, tovább haladunk, majd letérés. Most nincs itt matrica, mint a korábbi években, így csak elköszönünk a kéktől, és a zöld kíséri utunkat be Gyulakeszire. Az oda vezető ösvényen is megemlegetjük a viharos tavaszi éjszakát; hiába, na, maradandó élmény. A faluban újabb ismeretlen frissítőpont jön, a helyi kocsma. Igen finom rizlinget kapunk, meglepően gyors kiszolgálással.


Sokan vagyunk ugyanis, itt már egyre gyakrabban találkozunk szembejövőkkel. Érkeznek a „normál” negyvenesek és a 20B távot teljesítők, futva vagy gyalog, egyenként vagy csoportosan. Láthatólag mindenki remekül érzi magát ezen a ragyogó őszvégi napon. A focipálya, majd egy sík, lapos rész jön, ami szinte mindig saras, dagonyás. Most is. Nem vészes, de örülünk, hogy túl vagyunk rajta, pedig jó beszélgetős, pihentető szakasz. Izgalmat leginkább a Pelikán-híd ad, ami valójában egy megerősített palló. Kissé imbolyog, de száraz lábbal való átkelést biztosít a meglepően tiszta és sebes Eger-víz felett. Vasút, majd műút jön, itt az Ürgelyuk, Tapolca felől megérkezik a kék.

 

Fotó: Gombos Kálmán


Erre térünk hát rá az eddigi szalagozott szakaszról. A folytatást az újoncnak sem nehéz kitalálni, hiszen ott magasodik előttünk: igen, a Szent György-hegy. Közben az ég is beborul, ami talán jobban is illik a hegy északi oldalának hangulatához. A Bazaltorgonák jönnek ugyanis, ennek a vidéknek egyik igen jellegzetes motívumaként. Sok-sok csodálójuk közé számítom magamat is.


Arrafelé vezet utunk, de előbb megállásra késztet a Kaán Károly kulcsosház. A többféle finom kenyér és a forró tea vagy forralt bor mellett ugyan ki menne tovább? Úgy látom, senki, igen kellemes kis tömeg falatozik, iszik, pihen és beszélget. Mi is elvegyülünk, és örömmel fedezünk fel ismerősöket.


Egy-egy pecsenyezsíros és kolbászkrémes finomság után megtöltöttem a kis kulacsomat is forralt borral. Még egy gyors regisztráció Máténál, és jöhet a lépcsősor! Szerencsére jól járható, és közben a látvány is magával ragadó. A felettünk tornyosuló monumentális kőoszlopok tövében kis pontnak érzem magam. Döbbenetes, micsoda erő alakította ki ezeket a hihetetlen formákat. Haladunk felfelé a lépcsőn, sziklákon, és nem győzök hálát adni a meggyógyult lábamért: semmi, tényleg semmi baja.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Ide kellett jönni, a hegyek és a természet gyógyítja meg, nem pedig az irodai székem, amiben még tegnap is fájt. Közben jönnek, csak jönnek szemből, de elférünk, senkivel semmilyen fennakadás nincs. Kijutunk a piros sáv kilátópontjára, majd fel a tetőre. Káprázatos kilátás, igen, megunhatatlan és felejthetetlen, pedig minden reggel ezt látom, amikor bekapcsolom a laptopom.

 

Fotó: Gombos Kálmán


A negyedik matrica is pipa, zúgás lefelé, kicsit még kocogunk is, aztán esőház, jobbos kanyar és tovább. Laci öcsénk érkezik mosolyogva. Neki már csak másfél kilométer, könnyen mosolyog, de örül is, sokat fényképezhetett, kiválóan érzi magát, és az idővel is jól áll.


Ereszkedés továbbra is, a kék-piros-sárga sávon (mindezt egyszerre). A panoráma – még így ellenfényben is – borzongató. Szigliget vonzza a tekintetet, és úgy érzem, engem is. 18 Muszáj kortyolni az Oroszlánfejű-kút friss, hűs vizéből, aztán ereszkedés tovább, közben meg visszatekintgetés az imént bejárt csúcs felé. Jellegzetes, meleg hangulatot sugárzó présházak, beleértve a Tarányi barokk épületét is 19. Vele szemben meg a Lengyel-kápolna: huh, de gyorsan leérkeztünk! Pedig még van egy kis ereszkedés, de ez már igen laza. Letérés a jelzésről, egy kis szalagozás – és a Horváth-pince – kedvéért.


Szőlőket mellőzünk, öcsém tőkéket böngészget, nem is eredmény nélkül. Pár szem csak, de milyen mézédes, csodálkozok. A pincénél aztán remek (majdhogynem zajos) a hangulat. Mi is beváltjuk az említett kupont, hogy egy-egy pohárnyi szent györgy-hegyi „anyatejjel” koccinthassunk (hogy Fekete Istvánt idézzem).

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Még pár szem aszalt füge meg egy-egy alma is jut, hogy aztán tényleg feltöltekezve indulhassunk tovább. Kőkereszt, balos kanyar, és jó sok aszfalt. Most elég hamar túl vagyunk rajta, átvágunk a 71-es úton, és bicikliút, Szigligetig. Fent magasodik a vár, de mégis inkább ezt nézem, nem azt a hatalmas bazalttömböt ott kissé balra. Azt majd utána, a végére hagyva. Fel is ballagunk a hegyre előbb a köves úton, majd a várhoz vezető lépcsőkön. Ott is tovább, a legvégéig, nem csalódtam Katában. Sejtettem, hogy nem aprózza el, hanem tényleg a legtetejére, a legtávolabbi helyre rakja ki a következő matricát.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


És milyen jól is tette. Elképesztő panoráma nyílik innen, tegye fel a kezét, aki szerint nem így van! Fényképezünk, ahogy mások is, megcsodáljuk, ahogy illik, igazi feltöltekezés ez. Aztán ereszkedés le, Várkávézó. Nagy-nagy kedvencünk. Mégsem kapucsínó lesz a dologból, pedig jó előre elterveztem. Öcsém választása, a forró bodza elcsábít, ilyet nem mindig ihatok. Eddig legalábbis nem próbáltam, és most nem bánom meg. Letérés, eltérés jön.


Fizikai és lelkiállapotunktól tettük előzetesen függővé, bevállaljuk-e majd itt a hetedik, „bónusz” csúcsot is. Most meg sem kérdezzük egymást. Nekivágunk a piros sávnak, amit január elsején volt szerencsénk már bejárni, teljes családi körben (a BTHE „Fel a szigligeti várba!”-túráján). Most persze jóval gyorsabbak vagyunk, meg hát már az út is ismerős. Felszuszogunk a Királyné szoknyájára (vagyis hát a falépcsők során), ez bizony meredek, most is. A jutalom azonban most sem marad el, gyönyörködhetünk a különleges kilátó remek panorámájában (és egy matricát is ragaszthatunk).

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Óvár után ereszkedés, majd újra egy kis emelkedő: katonai hősi emlékmű, kis kápolna, szemből meg újra ott vigyorog az a hatalmas bazalttömb. Na, akkor gyerünk, menjünk! Kanyargunk folyamatosan a Rókarántó dűlőn, pompás házikók között, megérkezünk az Avasi romhoz is, elhagyjuk a falut, de mintha mindig inkább csak távolodnánk a Hatalmas Bazalttól. Na, aztán egy jobbos derékszög, és ott van, igen, felfedi magát teljes egészében: széle-hossza egy.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Fotó: Gombos Kálmán


Gyorsan Tördemicen vagyunk, az utca is bazalt, hát persze. Átkapcsolom az agyam, nem, nincs itt semmiféle befutó, semmiféle polgármesteri hivatal. A hegy van, ott fent, szemben. Fogynak a méterek, közeledik őméltósága, emelkedünk, megyünk. Még csak szürkül, de november van, nincsenek illúzióink. Aztán elfogynak a szőlők, kiskertek, minden elmarad mögöttünk, és már tényleg csak a hegy marad.


Üdvözöllek, Badacsony! Üdvözletem, Bujdosók lépcsője! Még csak friss lábbal volt hozzád szerencsém, most negyvenvalahány kilométer után érkezek. Hát nem mindegy. Aligha korszakalkotó felfedezés, és jósnak sem állok be. De megdolgoz rendesen, sőt, meg is pihentet (bár tényleg fényképezünk, nem csak magyarázkodás). Nahát! Hogy itt mekkora sziklák vannak! Aztán csak elfogy. Elfogy a 464 fok, fent vagyunk, szusszanunk, megvan!


Kilátások jobbról, még mindig látjuk, örülünk. Ranolder-kereszt, hullámzó hegytető, de hát ez a Badacsony. Sziklák, kövek, gyökerek. És szürkület.

 

Fotó: Gombos Kálmán

 

Egry-kilátó, Hertelendy-emlék, és még mindig tud emelkedni. Aztán a kilátó, igen; hát ez tényleg a legteteje! A fenéket. Majd annak is a tetején… merthogy persze megint ott a matrica. Mennyit csuklik ma Kata? De ez már az utolsó matrica, kész a második panorámakép is. Sajnos ezzel együtt az utolsó panoráma is, de még ez is gyönyörű. Másként, mint eddig, másként, mint a többi. Még soha nem láthattam innen a kivilágított Balatont, alattunk Tomajt, meg a távolabbi falvakat. Elképesztően szép!


Ereszkedés, nem kockáztatok tovább (mint a tesóm), fejlámpa kerül elő. Előttünk a Kőkapu, és az… nem aszfalt, na. Most a rajta lévő avar miatt pláne kiszámíthatatlan. Óvatosan, de szerencsésen ezt is elhagyjuk, sárga sáv jön, kék meg el. A Klastrom-kút csobog, de víz már nem kell, már semmi nem kell, csak leérkezni. Keresztező utak, aztán a falu fényei, lassanként magasabban, mint mi. Leérkezés, a kivilágított bazalttemplom még egy utolsó szép látványként megmarad, aztán itt az iskola. Beérkeztünk, sikerült, megvan! Tanúhegyek, csodálatosak voltatok, és most már mögöttünk van mind.


Bent nyüzsgés, forgatag, sok mosolygó arc, elégedett tekintetek. Fantasztikus a kapott jelvény, remek a paprikás krumpli kint az udvaron. Hozzá jóféle forralt bor, és az este meglepetése: 3-4 perccel később rázendít az eső. Tíz órán belül beérkeztünk, holott ez most tényleg nem volt cél. Ami volt, mind sikerült, és még meg is gyógyultam! Hát mit is várhattam volna ennél többet? Várni itt már csak egyet lehet: a következőt.

 


Szöveg és fotók: Gombos Kálmán


Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. június
Majoros Ildikó:
Kéken is az égig
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...