Újjávarázsolják a Szinyei Merse-kastélyt is

A cserkeszőlői épület pont úgy fog kinézni, mint fénykorában, mert felújításánál a korabeli felvételeket veszik majd alapul. A kastélyban a térség borkultúráját és Szinyei Merse Pál, valamint családja életét fogják bemutatni.

Szerző:
MTI
Fotó:
rovart.com
2017. október 20.

A cserkeszőlői épület pont úgy fog kinézni, mint fénykorában, mert felújításánál a korabeli felvételeket veszik majd alapul. A kastélyban a térség borkultúráját és Szinyei Merse Pál, valamint családja életét fogják bemutatni.

A kastély jelenleg üresen áll, mellette egy felújított borospince található. Az önkormányzat az épület körül megvásárolt egy 12 hektáros területet, ahol szeretnének majd képzőművészeti tábort, és - a festő ismert Majális című festménye nyomán - országos, sőt akár nemzetközi hírű majálist is rendezni. A terveik között szerepel egy farm létesítése is gyermekeknek, ahol őshonos állatokat és kihalófélben levő szakmákat mutatnának be.

 


A kiállítás kialakításához a cserkeszőlői önkormányzat felvette a kapcsolatot a Szinyei Merse család tagjaival, továbbá a település testvérvárosi kapcsolatot ápol a szlovákiai Jernyével, ahol Szinyei Merse Pál élt. A tervezett programok megszervezésében a Magyar Nemzeti Múzeum segítségére is számíthat a falu.

 

A műemlékvédelem alatt álló épület felújítására 200 millió pályázati forrást nyert az önkormányzat.

 

Kapcsolódó cikkeink:

A kastély, ahol Mágnás Elza szelleme kísért

Ybl Miklós egyik legszebb munkája - Szabadkígyós

Festői kastélykerttel vár Doba

Inasszobától a grófi szalonig - A gyulai kastély titkai

Cikkajánló