Veszett rókát találtak Bekecsen

A rendellenesen viselkedő rókában veszettség vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

 

Szerző:
MTI
Fotó:
123rf.hu
2017. március 6.

A rendellenesen viselkedő rókában veszettség vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

 

A Nébih közleménye szerint a Szerencs melletti Bekecsen (Borsod megye) talált rókán látható volt, hogy nem egészséges: imbolygó volt a mozgása, sérültnek tűnt a lába, hagyta magát néhány lépésre megközelíteni.

 


Az eset mintegy öt kilométerre történt attól a helytől, ahol tavaly februárban találták meg egy róka tetemét, amelyből a laboratóriumi vizsgálat szintén kimutatta a vírust. Az érintett térségben kilencvennapos ebzárlatot rendel el az illetékes állategészségügyi hatóság.


Mint írták, a veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyekből Magyarországon mintegy 70 ezer egyed él. A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed, és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Veszett róka Szerencsen

A veszettségre hívja fel a figyelmet a Nébih

Cikkajánló