Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2014. február 6.

Igaz történetek a Kékről (Lóránt és a KÉK )

Új sorozatot indítunk honlapunkon. Olyan természetjárókat mutatunk be olvasóinknak, akik most teszik meg első lépéseiket az Országos Kéktúrán. Elsőként Kovács Lóránttal ismerkedhettek meg.

A kezdő kéktúrázók történetét igyekszünk az első lépésektől egész a jelvényszerzésig bemutatni nektek. Olyan emberekkel ismerkedhettek meg, akik a természetjárók népes táborához tartoznak, így akár Te is lehetnél kedves olvasó, vagy egy közeli barátod. “Hétköznapi”, de mégis különleges hölgyek és férfiak ők, akikben a közös pont az, hogy mindannyian nagyon szeretik a természetet, a testmozgást és nemrég határozták el, hogy elindulnak az OKT-n. Sorsukat, történeteiket folyamatosan megosztjuk veletek a turistamagazin.hu oldalain. Egyfajta valóságshowként, de mindenképpen szeretnénk az igazságot láttatni veletek: nemcsak az örömöket és a sikereket, hanem az olykor-olykor megtapasztalható nehézségeket is.

 

Lóránt és a KÉK

Lóránttal az MTSZ nyílt napján ismerkedtünk meg. Harmincas éveiben járó, remek egészségi állapotban lévő fiatalember. Felelősségteljes beosztásának köszönhetően azonban minden nap komoly kihívásoknak, feladatoknak kell megfelelnie, ami stresszel és kevés szabadidővel jár. Viszont a túrázás pont jó ilyen helyzetekre: aktív kikapcsolódást nyújt, ráadásul segít vigyázni az egészségére és arra, hogy mindig fitt maradjon. Ezért választotta a Kéket.

 

Hogyan lettél természetjáró? Szerinted milyen feltételeknek kell teljesülni ahhoz, hogy valakiből igazi természetjáró legyen?
Még nem nevezném magam természetjárónak. Azért, mert egy online marketinggel és kommunikációval foglalkozó cég vezetőjeként alig jut szabadidőm arra, hogy a természetben kapcsolódjak ki. A jövőben ezen szeretnék változtatni és sokkal több időt tölteni a szabadban.


Főként általános-, és középiskolás koromban nagyon sokat kirándultunk, valamint telente kiegészítő edzésként a Hármashatár-hegyen futok, így nem áll messze tőlem a túrázás.

 

Eddig milyen túrákon vettél részt?
Gyalogtúrák közül inkább az egy-egy napos túrák voltak a jellemzők, de voltam többnapos csillagtúrákon is. Az elmúlt időszakban részint biciklivel faltam a kilométereket. Vác-Párizs, Vác-Róma, Torino-Triest utakon is részt vettem. 

 

 

Emlékszel-e arra, amikor először hallottál a Kéktúráról? Hogyan érlelődött benned a gondolat, hogy megszerzed Te is a jelvényt?
Először a fákon figyeltem fel rá :) Utána ismerőseimtől hallottam - és láttam a facebookon a túráikat. Megtetszett a hangulata.

 

Szerintem az OKT egy „megugorható” kihívás, de dolgozni kell rajta, és ez motivál. Ráadásul egy aktív kikapcsolódás, amire szükségem van a munkám mellett. Magamért és az élményért szeretném megcsinálni, a jelvény csak ráadás.

 

Milyen nehézségekkel nézel most szembe? Kapsz-e segítséget tapasztalt kéktúrázóktól?
Legnagyobb nehézség az időhiány. Segítséget még nem kértem, de eddigi tapasztalataim alapján segítőkészek és közvetlenek a természetjárók, így nem félek.

 

 

Hogyan fogod végigjárni és mikorra tervezed az OKT befejezését?
Először fel kell gyógyulnom egy térdszalag szakadásból (már rehabilitációs szakaszban vagyok), utána indulhat a túrázás. Nem akarok rohanni, de elhúzni sem szeretném. Szerintem reálisan havonta 1-2 szakaszt tudok majd megtenni, így nagyjából 2015 végére tervezem a megérkezést Hollóházára.

 

Ha zsebedben a jelvény, merre indulsz majd tovább?
El Camino, Alpannonia és a Mária út is tervben van. A pontos sorrendet és az időt még nem tudom.

 

 

 

 

 

 

Kerkakutastól Zalalövőig

Kerkakutastól Zalalövőig

2022.05.30.

Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.

→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig

Velemértől Kerkakutasig

2022.05.25.

Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.

→ Tovább