Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2014. február 12.

Igaz történetek a Kékről (KATI és a KÉK )

Egy húszas évei vége felé járó lányról szól sorozatunk következő epizódja. Diplomájának megszerzése után a számítógép előtt ülő munkásember mindennapjait kezdte élni. Majd egy súlyos betegség támadta meg.

Megkértük Katalint, hogy mondja el ő saját szavaival, hogyan sikerült az első probatétel, mert bár minden kezdet nehéz, a legnehezebb talán az, amikor rászánjuk magunkat egy nagyszabású terv véghezvitelére. Végigjárni az Országos Kéktúrát nem csekély vállalkozás, nemcsak a fizikai igénybevétel miatt, hanem a szabadidőt is jól kell tervezni, hogy a család és munka mellett sikerüljön elérnünk a kitűzött célt. Kati már megtette az első lépéseket a kék sávval jelzett turistaúton.

 

Nem vagyok kifejezetten sportos bár fal-, és sziklamszászással korábban már foglalkoztam. A közelmúltban egy hosszú, a világtól elzárkózást követelő, veszélyes betegség, a leukémia sajnos közbeszólt a békés hétköznapjaimba. Hosszú kórházi tartózkodás után hazakerülve steril, majd félsteril környezetben kellett lennem, nehogy bármilyen fertőzést elkapjak. Látogatók is ritkán jöhettek. Nagyon mozgás- és ingerszegény volt a környezet. Nagy társadalmi összefogásban sokan segítettek, hogy  megkaphassam a gyógyulásomhoz szükséges őssejteket. Sokan ismerték akkor a történetemet. Azóta lassan-lassan épülök fel ebből a betegségből, hála a körülöttem lévőknek és  mindazoknak, akik segítettek.


Mindig igyekeztem valami reális célt kitűzni, dolgozni, tanulgatni, amit megnehezített egy memóriavesztéssel járó fertőzés. Az emlékezőtehetségem még mindig nem az igazi. Nagyon lassan teltek a hónapok a bezártságban. Aztán lassan-lassan kinyílt újra a világ! Nagy lépés volt például, mikor kicsit több mint 1 éve újra tömegközlekedési eszközre szállhattam, majd visszamehettem dolgozni! Azóta egyre több lehetőségem van megmérettetni magam a munkában és a magánéletben egyaránt.

 

 

Sok lépcső, különböző foktávokkal vezetett el idáig, ahol most vagyok. Még gyógyszereket kell szednem, de már szinte az egészséges emberek életét élhetem! Még sokat kell erősödnöm testileg és fejben is.

Szerencsés vagyok, mert a barátom (sí)túravezető és sziklamászás oktató, így gyönyörű helyekre visz magával. Ezek az utazások többnyire a környező országok távolabbi tájaira vezetnek.

 

Ezért is tűztem ki célul, hogy szeretném megismerni Magyarországot, felfedezni a saját hazámat, a falvakat, a természetet. Ne csak jól begyakorolt földrajz órai versikéből menjen: Északi-középhegység részei: Börzsöny-Cserhát-Mátra-Bükk… Tényleg lássam meg saját szememmel, érezzem a saját bőrömön milyen a tél a Naszály csúcsán, ahogy azt már megtapasztalhattam első túrámon, és milyen lesz a tavasz mondjuk a Mátrában vagy a nyár a Balaton-felvidéken.

 

Ha Magyarországot meg akarja valaki ismerni, a Kéktúra nagyon jó választás, mert átmegy a legszebb helyeken, a legfőbb tájegységeken az ország északi felén.

 

Nekivágtam hát a szervezésnek. Kérdezgettem a barátokat, de mindenki nagyon elfoglalt volt. Többen már családot alapítottak vagy külföldre költöztek a korábbi túratársak közül. Ritkán elérhetőek. Így az internethez fordultam. Jól gondoltam, hogy ez sok embert megmozgató kezdeményezés, így fogok találni társat a túrákhoz. A túratárs.hu oldalon találtam rá végül Zola Kéktúra kiírásra. Addig-addig gondolkoztam, bele merjek-e vágni, míg a szervező fiú kitette a honlapon a megtelt táblát. Szomorúan írtam neki, hogy látom túl sokáig morfondíroztam az ügyön, de hátha van még hely? Szerencsére a válasz hamar érkezett, az elérhetőségeivel és a találkozó időpontjával válaszolt egy sorban ennyit: gyere! :)

 

Nagyon örültem, hogy megvan az első, nekivághatok! Megírtam neki, csak akkor vigyen, ha nem baj, hogy lassú vagyok néha a kaptatókon. A Kéktúra igazoló füzetet anyukám szerezte be nekem a Magyar Természetjáró Szövetségtől, így ezzel nem is volt gondom.

 

Így jutottam el a történelmi pillanatig és érkeztem meg 2014. január 18-án, az elsők között a Nyugati pályaudvar vágányainak végére.

 

Érdekes izgalom munkál ilyenkor az emberben, milyen lesz a csapat? Egyáltalán honnan ismerem meg őket, hiszen sosem találkoztunk! Remélhetőleg nem túl sok túrázónak öltözött ember kémlel majd feltűnően körbe a környéken. Rendben meg is találtuk egymást. Jó kis társaság verődött össze minden nemű és korú emberrel. Végül 10-en indultunk el.

 

Vácig mentünk vonattal, ahol még ketten csatlakoztak, utána Ősagárdig busszal. A buszmegállótól nem messze megtaláltuk az italboltot, ahol megkaptam életem első Kéktúra pecsétjét!

 

 

A pecsételő pont előtti kötelező csapatképet egy kedves turistával végeztettük el - nyolc géppel kellett megcsinálnia.

 

A jelzésre hamar rátaláltunk a faluban, így indultunk útnak a túrára! Az idő kicsit nedves, ködös volt, leginkább a pár napja lesett eső utáni sár tartogatott kihívásokat. A felkészültebb túratársak túrabottal érkeztek, de a korábbi erdő tisztításból ott maradt levágott ágakból én is hamar találtam egy testhez álló darabot. Ez elkísért a túrámon és segített, hogy ne essek el lépésenként - mert bizony csúszós tud ám lenni egy-egy kocsi dűlő vagy kijárt ösvény ilyenkor. Többször tanácsosabb volt a susnyában ágat és bokrot ugrani, mint az ösvényen visszacsúszni.

 

 

Párszor - mintegy csapatépítésként - kénytelen voltam nálam ügyesebb túratársaim kezébe kapaszkodni mikor nem tapadt a bakancsom a sáros föld egy meredekebb részén. A falu után kis keresgéléssel megtaláltuk a helyes utat, a kettős távvezeték alatt kell átmenni. Kereszteztünk egy földalatti gázvezetéket, majd beértünk az erdőbe. Az út emelkedni kezdett és egyre merdekebb lett. Itt kicsit lemaradtam, de később beértem a csapatot. A Kopasz-tetőre érve kérdezgetni kezdtük a túravezetőnket; ez már a csúcs? Messze vagyunk még? A kilátóig még 125 méter szintemelkedés várt ránk, a már fáradó, de eltökélt vándorokra. Kis szendvicses pihenő után neki is vágtunk.

 

 

Már láttuk magunk előtt a kilátót, pontosan geodéziai mérőtornyot a bokrok mögött, de addig még várt ránk egy kis táv. Utunk mellett jelzés mutatta, hogy kis kitérővel eljuthatunk a közeli a Násznép-barlangba. Pár elszántabb csapattárssal lecsúszkáltunk a barlang bejáratáig. Kár lett volna kihagyni! Elviccelődtünk azon, vajon honnan is eredhet ez az elnevezés. Mit csinálhat a násznép a barlangban? Vagy esetleg a menyasszony bújt itt el annak idején?

 

Így értünk fel a 652 m magasan fekvő Naszály csúcsra. Az utolsó szakasz egész laposan futott. A Naszály-tetőn lévő toronyra ráférne a felújítás, de azért hősiesen felkapaszkodtunk a sáros létrafokokon. A kilátást a párás idő kicsit gátolta, mégis szemünk elé tárultak a környező csúcsok a kék és szürke legkülönbözőbb gyönyörű színeiben. Még a Duna kanyarulatát is láttuk.

 

 

Kis pihenő és a „csúcs csoki” elfogyasztása után Elindultunk egy meredek részen lefelé. Útközben hóvirágokat találtunk, január 18-án! Korán kezdik idén, gondolom még lesz második nekifutásuk is. Nehéz szakasz következett; kijáratlan ösvényen oldalaztunk elég hosszan. A bot igen jól jött! Elhatároztam, hogy legközelebb kamáslit is fogok hozni ilyen sáros túrákra. A Bik-kút mellett folytatódott utunk. Szép szabályos építmény ez a kút, bár víz nem sok folyik benne. Bik mint bükk? A levél forma legalábbis arra utal.

 

 

Ezután a megváltozott Kéktúra útvonalon értük el a függőhidat, amin nekibátorodva hintázattuk egymást jobbra-balra. Lefelé egy tanösvényen jöttünk, úgyhogy különböző táblákról tájékozódhattunk a környék szépségeiről, állat- és növényvilágáról. Olvasgatásra azonban nem sok időt fecséreltünk, túravezetőnk jó tempót diktált. Le akartunk érni sötétedésig a célhoz.

 

Útközben közös kézvirág és bakancsvirág vagy inkább bakancslista is készült, még jobb hangulatot adva a társaságnak. A fotókat elnézegetve ezek a virágok idézik fel a legkedvesebb emlékeket, a társaság jókedvét!

 

 

A kéktúra cserháti szakaszán jól láthatóak és rendesen felfestettek voltak a jelzések, talán csak egyszer bizonytalanodtunk el, merre tovább. De inkább a nagy jelsűrűség volt jellemző. Ez nem minden Kéktúra szakasznál van így sajnos, úgy hallottam.

 

A tanösvény végén nagy táblák fogadtak hívogatóan. Le is fotózkodtam a névtáblával, ha már ugyanaz a nevünk a pusztával. Tökéletes időzítéssel pont sötétedésre értünk el az út végét. A látogatóközpont már zárva volt ahol a szakasz-záró pecsétet kellett volna begyűjteni.

 

A pecsétet nem találtunk máshol sem, a régi helyén a kocsmában sem volt már. Szerencsére a Kéktúra kiírás szerint: felismerhető - a pontot és személyt együtt ábrázoló - fotók ugyancsak igazolásul szolgálhatnak egy-egy szakasz kezdő vagy végpontjának igazolására. Vagy a következő innen induló szakasznál is begyűjthetem majd az igazoló pecsétet.

 

Itt az igazolás:

 

 

A Rockenbauer Pál emlékére állított kopjafát már nem tudtuk meglátogatni a megérkező este miatt. Ő az a híres tévés természetjáró aki „Másfélmillió lépés Magyarországon” című, az Országos Kéktúrát bejáró filmsorozatot készítette. Legközelebb mindenképp tiszteletemet teszem ott.

 

A buszra várva még egy meglepetés ért minket, egy lovas vágtatott el mellettünk meglepő sebességgel. Még fotó sem készülhetett róla, oly gyorsan elsuhant. Búcsút vettem lassan a támaszt nyújtó túrabotomtól, és Katalinpusztától majd buszra szálltunk.

 

Hazafelé Vácott még volt időnk megpihenni, a vonatok gyakran járnak. Egy hamburgerezőben zártuk a napot, ahol nem is néztek nagyon furcsán a sáros, megfáradt vándorokra. Ízletes, tartalmas burgerrel enyhíthettük éhségünk, adva a helyi gasztronómia felfedezésének. Nem mellékes hozománya a túrázásnak a helyi ízek megismerése! Persze a burger nem tipikusan hungarikum vagy váci nevezetesség, bár mindenhol kicsit

máshogy csinálják, mást értenek alatta, így ilyen szempontból is érdekes lehet. A hátizsákban is maradt egy-két száradásnak indult szendvics, úgy látszik kicsit túlpakoltam a zsákom elemózsiával. Jobb többet cipelni, mint éhesnek lenni!

 

 

Budapestre a szép, halk, hévszerű InterPicivel utaztunk. Ilyen járgányon sem ültem még, nagyon nyugat-európai érzés volt.

 

<object width="680" height="383"><param name="movie" value="//www.youtube.com/v/U1uxqU2rFAI?version=3&hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="//www.youtube.com/v/U1uxqU2rFAI?version=3&hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" width="680" height="383" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>

 

Hát így teljesítettem az Országos Kéktúra 183. szakaszát Ősagárd és Katalinpuszta között. 13,7 km, kb. 600 m szinttel. Egy lila folt a lábujjamon még napokkal később is állandó jelként emlékeztet a túrára. Talán többek számára ismerős az ilyen pici sérülés, amikor az ember lába előre csúszik a cipőben.
 

Azt hiszem mind teljesítményben, mind a társaság miatt egy nagyon jól sikerült kezdésen vagyok túl! Szívesen csatlakozom ehhez a csapathoz a későbbiekben is. Sikerült egy olyan túravezetőre szert tennem, aki elhivatott, figyel mindenkire és havi rendszerességgel szervez Kéktúrát és hozzá kapcsolódó összejöveteleket. Még hírlevele is van a témában! Ami pedig nem mellékes, hogy jó fotógépe és fejkamerája is van.

 

A barátaimat - akár a távolabbiakat is - szeretném rávenni, hogy csatlakozzanak a túrához. Mint kiderült a legjobb mászós barátnőm tőlem teljesen függetlenül színén most vette meg a Kéktúra igazoló füzetet.  Remélem több szakaszon ő is túratársam lesz majd ezen az izgalmas Magyarország felderítésen!

 

 

Hasznos információk

 

 

Füzértől Hollóházáig

Füzértől Hollóházáig

2021.06.07.

A Kéktúra legutolsó szakaszán a leginkább rekonstruált vártól egy egészen különleges templomig vezet az országhatár mentén is haladó út, egy szuper kilátós hegyet is közbeiktatva.

→ Tovább
Kishutától Füzérig

Kishutától Füzérig

2021.05.06.

Az egykor üveghuta köré kiépült kis faluból indulva, a hajdani kisvasút vonalán haladva vezet az út a szinte teljesen visszaépített füzéri várig.

→ Tovább
Sátoraljaújhelytől Kishutáig

Sátoraljaújhelytől Kishutáig

2021.04.16.

Libegőztünk és kilátóztunk a Magas-hegyen, majd a -huta nevű falvak régi, szép házai és patakok völgyei mentén vitt utunk a Nagy-Nyugodótól Kishutáig a Zemplénben.

→ Tovább