A gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválnak ma már rangja van

Az idei gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál más volt, mint a korábbiak. Nemcsak a rendezvény neve változott meg, a járvány miatt a szokásosnál kevesebb látogató vehetett részt az eseményen, viszont idén rekordszámú nevezés érkezett.

Szerző:
TM
2020. szeptember 29.

Az idei gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál más volt, mint a korábbiak. Nemcsak a rendezvény neve változott meg, a járvány miatt a szokásosnál kevesebb látogató vehetett részt az eseményen, viszont idén rekordszámú nevezés érkezett.

Az esemény mostantól Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválként működik tovább, nevében is utalva arra, hogy a filmeken túl még számos más program is várja az idelátogatókat.

Ahogy idén mindenre, úgy a fesztiválra is rányomta a bélyegét a koronavírus- járvány. „Valóban más volt az idei fesztivál, a járvány miatt kisebb volumenben, kisebb helyszínen, kevesebb résztvevővel – egyszerre csak 500 fő jelenlétével – tudtuk megrendezni azt. Ennek ellenére nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, mert kifejezetten a természet- és a környezetvédelem iránt érdeklődő közönség vett részt a vetítéseken és a többi programunkon” – mondja az esemény kommunikációjáért felelős Doró Viktória.

Két filmszemle, több mint kétezer film

„Idén rekordszámú, közel 2200 nevezés érkezett, a világ 114 országából, és a nagy szám ellenére az alkotások színvonala is magas volt. A fesztivál rövid idő, mindössze hat év alatt nemzetközi szinten is ismertté vált, rangja lett, amit a nevezések magas száma és minősége is igazol" – mondja Doró Viktória.

A fesztiválon két filmszemle zajlik párhuzamosan, a Kárpát-medencei és a Nemzetközi, két különböző zsűrivel.

Mindezt jelzi az is, hogy olyan alkotók, alkotócsoportok küldik be a filmjeiket, akik valóban a legnagyobbak közé tartoznak, például az osztrák Terra Mater stúdió, akik rendszeresen együtt dolgoznak David Attenborrough-val is.

Doró Viktória szerint az elmúlt évek tapasztalata az volt, hogy a magyar filmesek elvétve neveztek a nemzetközi mezőnybe. Ez idén megváltozott, voltak, akik mindkét szemlére küldtek filmet, és a remélt siker sem maradt el. Ifj. Kollányi Ágoston filmje, a Kalandjaim a parányok világában mindkét filmszemlén dobogós helyezést ért el, míg Radisics Milán elsőfilmes fotóművész alkotása, A szennyezés művészete első helyezést ért el a nemzetközi mezőnyben, a dokumentumfilmek – etűd filmek kategóriában.

Tűz és víz

A fesztivál két fődíját is magyar alkotások vitték el. A Kárpát-medencei filmek szemléjének zsűrije a Kék szalag díjat Mohi Sándornak ítélte az Ott legbelül dal van…című filmjéért.

Idén először adták át a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által alapított, “szakmai fődíjat”. Ezt a díjat 2020-ban megosztva kapta két film.

Mindkét alkotás az emberről szól, de a két végletet mutatja be, ha úgy tetszik, a két film a tűz és a víz.

– mondja Krakkó Ákos a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kommunikációs igazgatója.

"Radisics Milán filmjében az ember, mint személy nem jelenik meg, viszont megjelenik az emberi kéz munkája és az általa okozott pusztulás. Ez a film a tűz, a másik győztes pedig a víz. Tóth Zsolt Marcell Akcióban az természet őrzői című filmje szintén az emberről szól, ő azonban azokról a természetvédelmi őrökről mesél, akik arra vállalkoztak, hogy megőrizzék és megvédjék a természetet. A két végletet bemutató alkotás volt szerintünk a mezőnyben a legjobb” – mondja Krakkó Ákos a két díjazott filmről.

A kép erejével a természetért

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány nemcsak a szakmai fődíj alapítója, de a rendezvény fővédnöke is, idén 85 millió forinttal támogatták a fesztivált. „A gödöllői filmfesztivál mára a nemzetközi jelzőre is nagyon komolyan rászolgált, hisz Európában a legrangosabb természetfilmes filmfesztiválok között tartják számon. Mint ilyen, hatalmas lehetőség arra, hogy a természet nagyszerűségeire és a környezet pusztulására felhívja az emberek figyelmét " – mondja Krakkó Ákos.

"Ez pontosan egybevág a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szakmai küldetésével. A mi feladatunk az, hogy támogassuk és partnerei legyünk minden olyan kezdeményezésnek, amely e két dologra felhívja a figyelmet. A gödöllői filmfesztivál erre tökéletesen alkalmas. A film egy olyan művészeti ág, amellyel a 21. században a legtöbb emberhez lehet eljutni. Nagy és hosszú tanulmányokat kevesen olvasnak el, ezek a filmek viszont a kép erejével bármit be tudnak mutatni.”


Cikkajánló