Október 11-én Tatán a helyi önkormányzati hivatal, a Tatabányai Volán SE, a KEM SZÖSZ Természetbarát és Szabadidősport Szövetség közösen rendezte meg a XVI. Gyalogló Világnap és IVV-túrát.
Tata, a vizek városa"
Tata varázsa továbbra is ide csábítja a gyalogolni, túrázni kedvelőket, hiszen a gyönyörű őszi napsütésben 304-en(!) választhattak a 2, 4 és a 10 km-es távok között a Cseke-tó és az Öreg-tó partjain, hogy aztán közben vagy utána a helyi látnivalókban is gyönyörködjenek. (Ez a létszám az októberi túrák sorában rekordnak számít!).


Rekordszámú résztvevő indult útnak a napfényes hétvégén
A tatai edzőtábor kulturált környezetet biztosított a rajt és a cél helyszínének. A rendezők külön serleggel jutalmazták a legnagyobb létszámban érkező Szeghalom túracsapatát (38 fő) és a tatai Kőkúti Általános Iskola 5. c osztályát. A Tatabányai Volán SE 28 fővel, mint rendező, szintén szépen kitett magáért. A 10 km-es táv teljesítőit a hagyomány szerint a tófarokban zsíroskenyér-parti várta (igaz, volt lekváros kenyér is).


A rendezők külön serleggel jutalmazták a legnagyobb létszámban érkező csapatokat
A megyei természetbarát-szövetség elnöke, Horváth Zoltán, teljesítményjelvényeket is adott át a célban: a soproni Mascher Jenőnek, aki négyszázadik alkalommal teljesített IVV-túrát, a tatabányai Farkas Zoltánnak, aki kétszázadik alkalommal vett részt IVV-túrán, és 3500 km-t teljesített, de édesanyja, Farkas Ferencné is a kétszázadik IVV-túráért kapott jelvényt. A tatai Nitti Tamás és Nitti Gábor 1000 km-ért vehetett át elismerő jelvényt a megyei elnöktől.


Ellenőrzőpont a kertvárosban
A Magyar Szabadidősport Szövetség Gyalogló Világnap-logós pólóját közel ötvenen kapták meg, elsősorban gyerekek, családok és az ellenőrző pontokon lévő önkéntesek.
A Gyalogló Világnap túráin ingyenes volt a részvétel, nevezési díjat csupán a kupás és az IVV-s gyaloglóknak kellett fizetni. Mindenki megkapta a túra színes kitűzőjét a célban.
A szeghalmiak túracsapata búcsúzóul úgy köszönt el a rendezőktől, hogy jövő tavasszal a márciusi túrára már két busszal fognak jönni.