Magyar Szürkék Útja – új tematikus útvonal Hajdú-Biharban

A nyolc települést érintő fejlesztés célja a korabeli állattenyésztés, és azon belül is hangsúlyosan a szürkemarha-tenyésztés, valamint a hozzá kapcsolódó pásztorélet, kézművesség egy-egy meghatározó és különleges helyszínének bemutatása.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Magyar Szürkék Útja - Oxenweg
Forrás:
hbmo.hu
2023. október 30.

A nyolc települést érintő fejlesztés célja a korabeli állattenyésztés, és azon belül is hangsúlyosan a szürkemarha-tenyésztés, valamint a hozzá kapcsolódó pásztorélet, kézművesség egy-egy meghatározó és különleges helyszínének bemutatása.

A Hajdú-Bihar vármegye területén húzódó tematikus útvonal érinti Debrecent, Hajdúböszörményt, Hajdúnánást, Balmazújvárost, Nagyhegyest, Hortobágyot, Nádudvart és Hajdúszoboszlót – számolt be róla a vármegye hírportálja.

A tematikus útvonal elsősorban a magyarszürke-tenyésztéséhez és kereskedelméhez kapcsolódó kultúrtörténeti örökséget igyekszik bemutatni, de emellett más őshonos állatokat is bemutat, mint a mangalica, racka, házi bivaly, nóniusz vagy a pásztorkutyák.

A tematikus út megvalósult fejlesztései településenként:

  • Hajdúböszörmény: Magyar Szürke Emlékház és Kézművesudvar, kocsiszín.
  • Hajdúnánás: Portékaház felépítése Kendereskertben. Tanösvény a tájgazdálkodás átalakulásának bemutatásával. Városi makett a belvárosban a régi településszerkezetről.
  • Balmazújváros: Látványraktár a Semsey-kastély pince részén a néprajzi gyűjtemény bemutatására. Veress Péter Emléktér, mint rendezvényhelyszín fejlesztése. Kézművesház.
  • Hortobágy: Szabadtéri színpad és lelátó felújítása és átalakítása.
  • Nagyhegyes: Elep településrészen meglévő épület felújítása, bemutató- és fogadótér kialakítása gyermekbarát funkciókkal, kapcsolódó játszó- és pihenőhely Nagyhegyesi Ökoturisztikai Látogatóközpont néven. Tanösvény kialakítása. Kilátó (lehetőség szürkemarha-tartás és daruvonulás közvetlen megtekintésére).
  • Nádudvar: Kiállító- és fogadótér kialakítása Nádudvari Látogatóközpont néven a régi polgármesteri hivatal neoklasszicista épületében, ahol látható a pásztorélet és a hajtóutak történetiségét bemutató térképkiállítás. Kézművesárusító-hely és ajándékbolt kialakítása.
  • Hajdúszoboszló: Bocskai Múzeum látogatóbarát felújítása, bővítése (pásztorfejedelmek kiállítás interaktív fejlesztése). Fejedelmi Kincstár létrehozása. Hajdú őrségváltás.
  • Debrecen – Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata: interaktív turisztikai információs terminál beszerzése, kitelepítése minden helyszínre. Applikáció fejlesztése. Rendezvénytechnikai eszközök beszerzése.

A projekt célja, hogy a helyi turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített és természeti örökséget hasznosítsák a turisztika területén, és így a helyi gazdaságot is élénkítsék. A beruházás európai uniós támogatásból valósult meg.

Cikkajánló