Hírek

NÉMETH CSABA MEGVÉDTE CÍMÉT A MOZART100 VERSENYEN SALZBURGBAN

Németh Csaba csúcsformában van, hisz az idén is megnyerte a Mozart100-at, pedig az idei verseny nehezebbnek bizonyult a tavalyinál. Írásunkból azt is megtudhatod, hogy miért.

Szerző:
Szatmári Zoltán
Fotó:
Mozart100
2014. június 21.

Németh Csaba csúcsformában van, hisz az idén is megnyerte a Mozart100-at, pedig az idei verseny nehezebbnek bizonyult a tavalyinál. Írásunkból azt is megtudhatod, hogy miért.

A 100 kilométeres verseny Salzburgból, Mozart városából indult. A rendezők idén a sazlburgiak egyik kedvenc hegyét, a Kapuziner-hegyet is a 100 kilométeres táv részévé tették, ezzel próbálták nehezíteni a versenyt. De Csabán a táv, a hegy, és  a táv végén a 350 lépcsőfok kétszeri „megmászása” sem fogott ki.

csaba03.jpg


A magyar terepfutó kiválóan felkészült az idei megmérettetésre, ennek köszönhetően sikerülhetett a címvédés. Csabát Salzburgban értük utol telefonon, és elmondta, hogy a verseny kellemes időben és kiváló hangulatban zajlott.

„Örülök, hogy sikerült a címvédés ” - nyilatkozta Csaba - „mert ilyenkor szinte dupla a tét, hisz mindenki a tavalyi győztest szeretné legyőzni” - tette hozzá a magyar kiválóság.

Csaba megemlítette azt is, hogy a táv elején szépen haladt az élbolyban, majd 60 kilométernél átvette a vezetést, és onnan fokozatosan növelte előnyét. 8 óra 30 perces idővel a háta mögé utasított mindenkit.

 

csaba02.jpg


A versenyen többszáz induló képviselte magát 33 országból. A címvédő mögött a második helyezett egy osztrák versenyző lett, a dobogó harmadik fokára pedig egy kiváló jordán futó állhatott fel.

Szívből gratulálunk Németh Csaba teljesítményéhez és címvédéséhez!

 

Kapcsolódó anyagok:

MOZART VARÁZSLATOS SALZBURGJÁTÓL A DOLOMITOK HAVAS SZIKLAVILÁGÁIG…

Cikkajánló