Hírek

Nyolc kilométer a Fürtös bodza útja

Az Európai Együttműködés Napján adják át az új tanösvényt Asztalfő és Ágfalva között.

 

Szerző:
forrás:ferto-hansag.hu
Fotó:
Varga Dániel
Gulyás Attila
2013. szeptember 16.

Az Európai Együttműködés Napján adják át az új tanösvényt Asztalfő és Ágfalva között.

 

Az új tanösvény 10 állomáson mutatja be a Soproni-hegység növény és állatvilágát, geológiáját, vízrajzát és erdeit. A tanösvény kialakítása a „PaNaNet Pannonian Nature Network - Burgenlandi és nyugat-dunántúli természetvédelmi területek hálózata” című projektben, az AusztriaMagyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg. A tanösvény az osztrák-magyar határtérség nemzeti és natúrparkjainak-, valamint a Soproni Parkerdő közjóléti kínálatát gazdagítja.

 

 

Az ünnepélyes átadóra 2013.09.21-én délelőtt 9 órakor gyülekeznek a a NYME főbejáratánál (Sopron, Bajcsy Zs. u. 4.), ahonnét buszok szállítják majd az érdeklődőket Asztalfőre. A helyszín megközelítése csak a buszokkal lehetséges, az erdészeti útra gépjárművel behajtani tilos. A tanösvény átadásra, túrára rossz idő esetén is sor kerül.

 

A szervezők kérik, hogy akik szeretnének az elsők között végigsétálni az új tanösvényen feltétlenül regisztráljanak e-mailben. További információkat Vissi Andrástól kérhetnek a 30 / 22 93 777-es telefonszámon.

Cikkajánló