Sötétedés után tilos túrázni a Lengyel-Tátrában

A korábbi évekhez hasonlóan idén március 1. és november 30. között is napnyugtától pirkadatig tilos közlekedni a lengyel Tátrai Nemzeti Park (TPN) területén. A szabályozás az állatvilágot hivatott óvni.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
Forrás:
magas-tatra.info.hu
2024. március 11.

A korábbi évekhez hasonlóan idén március 1. és november 30. között is napnyugtától pirkadatig tilos közlekedni a lengyel Tátrai Nemzeti Park (TPN) területén. A szabályozás az állatvilágot hivatott óvni.

A lengyel nemzeti park kiemelten fontos feladata, hogy a vadon élő állatok számára a lehető legteljesebb védelmet nyújtsa – olvasható a magas-tatra.infón. Kora tavasszal még fontosabb az állatok éjszakai védelme az őket zavaró emberektől, mivel sok fajnak ilyenkor van a párzási időszaka (illetve a nyírfajd és a siketfajd dürgése), a vemhes nőstények pedig ilyenkor hozzák világra utódaikat.

A korlátozás lehetővé teszi a vadon élő állatok, pl. a hiúz, a farkas, a medve és a róka zavartalan éjszakai mozgását. Az éjszakai túrázás tilalma egyben a kirándulók védelmét is szolgálja az odúikat már elhagyott medvékkel való találkozás esetleges következményei ellen. Az állatok éjszaka hajlamosak agresszívabbá válni: egy meglepett és megijedt ragadozó akár veszélyes is lehet.

Az általános tiltás mellett a nyírfajd párzási időszakához kapcsolódóan az alábbi turistautak május 15-ig még tovább, alkonyattól egészen reggel 8-ig nem használhatók:

  • Chochołowi-tisztás (Polana Chochołowska) – Bobróci-vályú (Bobrowiecki Żleb) – Rét-hegy (Grześ) – sárga jelzés
  • Bobróci-nyereg (Bobrowiecka Przełęcz) – Bobróci-vályú (Bobrowiecki Żleb) – sárga jelzés elérése – Rét-hegy (Grześ) – kék jelzés
  • Rét-hegy (Grześ) – Hosszú-hát (Długi Upłaz) – Rákony (Rakoń) – kék jelzés.
Cikkajánló