A Jászai Mari tér platánja lett az Év Fája

A hat héten át tartó szavazásra közel 18 ezer szavazat érkezett, melyen az Ökotárs Alapítvány kereste az Év Fája kitüntetettjét. A győztes a Jászai Mari tér legszebb platánja lett. 

Szerző:
evfaja.okotars.hu/TM
Fotó:
Ökotárs
2016. november 4.

A hat héten át tartó szavazásra közel 18 ezer szavazat érkezett, melyen az Ökotárs Alapítvány kereste az Év Fája kitüntetettjét. A győztes a Jászai Mari tér legszebb platánja lett. 

A versenyen idén mintegy 40 jelölt indult, melyek közül a szakmai zsűri választott ki 12 döntős fát. A finalistákból pedig a közönség online szavazáson dönthette el, melyik lesz az Év Fája. A nyertes végül a Jászai Mari tér legszebb platánja lett, 3545 szavazattal. A Hős Fa címet „A Városliget hős platánja” vitte el, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a ragályi Öreg tölgy kapta.

 

A idei Hős Fa


Az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát, melynek érdekes története van. Most először győzött fővárosi fa a mindent eldöntő közönségszavazáson. A jelölteket ezen a honlapon nézheted meg.

 

A Jászai Mari téri platán


A 2016-os év győztesét, a Jászai Mari téri platánt 1936-38 körül ültették el a téren, melyet eredetileg 1903-ban parkosítottak, és sokáig a Rudolf tér nevet viselte. 1950-ben kapta a terület a Jászai Mari tér nevet, az egyik legnagyobb magyar tragika emlékére, a színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából. Az itt álló faóriás az ország egyik leglátogatottabb faegyede, amelynek képét számtalan családi album őrzi az alatta megpihenő családtagok képmásaival. Radnóti Miklós özvegye, Fifi néni, a XIII. kerület díszpolgára évtizedeken keresztül figyelte lakásának ablakából a platánfa sorsát.

 

Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa

 
Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa az OEE ajándékcsomagját kapta. A hazai győztes részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen eddig háromszor nyert magyar fa - legutóbb tavaly a bátaszéki molyhos tölgy -, két alkalommal pedig második helyezést értünk el.

 

 

A 2016-os hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben
- A Jászai Mari tér legszebb platánja - 3545 szavazat
- A vándorló fák - 3107 szavazat
- A mi kedvencünk a kéttörzsű korai juharfa - 3058 szavazat
- A Városliget hős platánja - 1818 szavazat
- Hajdúszoboszlói millenniumi tölgy - 1557 szavazat
- Arany János kőrisfa - 1497 szavazat
- A zalaszentgróti Batthyány kastély Három testőre - 963 szavazat
- Ragályi Öreg tölgy - 774 szavazat
- Gerlai galagonyafa - 528 szavazat
- Vörös tölgy az Árnyaskert Óvodában - 491 szavazat
- Balaton idős hársa - a Szerelmesek fája - 302 szavazat
- A kunbaracsi tölgy - 269 szavazat
 

 

Kapcsolódó cikkeink:

A három testőrre és a vándorló fákra is lehet szavazni

Bátaszék több száz éves oltalmazója győzőtt 

Még több hír az Év Fájairól 

Cikkajánló