MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2014.09.03. 08:09,   Szöveg: Hidvégi Brigi,   Fotó: Peter Stehlik, Gulyás Attila

Ahol megelevenedik a történelem – A Sümegi vár

Egyenesen a középkorba csöppen, aki hazánk egyik leghíresebb erődítményét, a Sümegi várat és környékét látogatja meg. A várbirtok látnivalói és rendezvényei mellett, a barokk házikók és több száz éves vadgesztenyefák között igazi történelmi és kulturális kavalkád várja az érdeklődőket.

Sümeg várának sziluettje már messziről kibontakozik előttünk, ahogy közeledünk a 276 méter magas mészkőhegy felé. A középkori épülethez szerpentinúton juthatunk fel, gyalogosan vagy a vártaxi igénybevételével. Tövében Oláh Sándor alkotása, Sárkányölő Szent György lovasszobra fogadja a látogatókat. A középkori erőd egy külső, illetve belső részből, valamint a fellegvárból áll. Építésének megkezdésével kapcsolatban több elméletet tartanak számon: egyes vélekedések szerint 1210 körül rakták le a vár alapjait, mások 1260-70 környékére datálják az eseményt. Egy biztos: első írásos említése 1318-ból származik.

 

 

Sümeg várának sziluettje már messziről kibontakozik előttünk, ahogy közeledünk a 276 méter magas mészkőhegy felé


A 14. és a 15. század folyamán többször bővítették és javították az építményt, az 1500-as években pedig a Dunántúl végvárrendszerének tagja lett. Püspöki székhellyé Széchenyi György (1648-1658) avatta. Utoljára Széchenyi Pál érsek (1687-1710) épített hozzá. A Rákóczi szabadságharcot követően felgyújtották és részben lerombolták, ezután csaknem két és fél évszázadig üresen és lepusztultan állt. Helyreállítására csak 1957-től kezdve került sor; a művelet hét évig tartott. A vár 1989-ben magánkézbe került, azóta folyamatosan karbantartják, tatarozzák.

 

A birtokon állandó rendezvények és látnivalók tömkelege idézi meg a középkort; megtekinthető a régészeti, a borászati és a makett-kiállítás, de a fegyvermúzeum, a kínzókamra, valamint a várkapitányi szoba, a várkápolna és a műhelyek is várják a látogatókat. Nemrégiben nyitották meg a püspöki lakószobát és a tanácstermet, illetve a korabeli konyhát és az éléskamrát. A Hotel Kapitány Wellness, a Várcsárda és a Nagy Lovagterem, valamint a Lovagi Aréna közös közreműködésében további színes programokra van lehetőség Sümegen, ilyen a lovaskocsizás, a hintózás, az állatsimogató és a mintagazdaság megtekintése, de a látogatók részt vehetnek egy valódi középkori többfogásos lakomán, kipróbálhatják a korabeli hajítófegyvereket, megízlelhetik a Püspöki Palota borospincéjének nedűit, vadászhatnak és horgászhatnak is a környéken.

 

 

A vár udvara


Ha erre járunk, ne hagyjuk ki a Közép-Dunántúli régió első Történelmi Élményparkját sem, amely egy élő történelemóra ígéretével kecsegtet. A korabeli harcok, fegyverek, és a várélet bemutatásán keresztül betekintést nyerhetünk a középkor mindennapjaiba. A gyerekek számára egy nem mindennapi játszóparkot is berendeztek a helyszínen. A város arról is nevezetes, hogy Magyarországon az újkorban elsőként itt került sor jelmezzel és zenével megspékelt történelmi lovasjátékok megrendezésére.

 

 

Nyáron havonta többször is megrendezett jelmezzel és zenével megspékelt történelmi lovasjátékok


Sümegre azonban nemcsak a vár miatt érdemes ellátogatni. A város egyik legszebb műemléke a barokk Püspöki Palota, amely a 18. században épült. Itt áll továbbá Kisfaludy Sándor szülőháza is, amely ma múzeumként üzemel, és többek között geológiai és egyházművészeti gyűjteménynek ad otthont. A Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) festő által díszített Plébánia templom nemzetközi hírű, Sümeg határában, Mogyorósdombon pedig újkőkori, illetve rézkori tűzkőbánya telephely nyomait tekinthetjük meg.


Sümeg felé egyébiránt túrázni is érdemes: erre vezet az Országos Kéktúra útvonala. És ha már a környéken járunk, meglátogathatjuk a Tapolcai-tavasbarlangot, csobbanhatunk a Hévízi-tóban, vagy átruccanhatunk Szigligetre is.

 

A Sümegi Vár nyitva tartásáról és az árakról az alábbi honlapon tájékozódhatsz: http://www.sumegvar.hu/hu/a_sumegi_var/nyitvatartas_arak

 

További várakról szóló cikkeinket itt találod.






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. október
Ángyán Krisztián:
Vintgar-szurdok
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...