Egy hét a Himalája sűrűjében

A Himalája rejtélyes országa, Nepál a magashegyi túrázók paradicsoma, hiszen könnyen elérhető és hétköznapi emberek által is teljesíthető túrák tucatjait kínálja. A legtöbb túraútvonalon az évről évre fejlődő turisztikai infrastruktúra hatására jól kiépült menedékház-hálózat, karbantartott turistautak és megannyi helyi túraszervező cég várja az idényenként akár több tízezer főnyi túrázót.

Amennyire felemelő és izgalmas érzés egy nepáli utazás megkezdése, pont ugyanennyi bizonytalanság is párosul ehhez egy többnapos túra előtt.

Bár a trekking túrákat leginkább két főidényben, október és november, illetve március és április között szervezik, még ilyenkor is bármikor előfordulhat egy-egy csapadékosabb időszak.

A hirtelen lezúduló csapadék több galibát is okozhat a túrázóknak: repülőgépkésések, lezárt repterek, földcsuszamlások által blokkolt főutak, járhatatlan hegyi utak, a hegyekben megáradt folyók, a magasban pedig lavinák nehezíthetik meg a gyalogtúrákra indulók dolgát.

Pokhara, ahol minden kezdődik

Mostani túránk előtt viszont biztatóak az előjelek, így a néhány napos katmandui kulturális akklimatizáció után minden gond nélkül tesszük meg a nagyjából 10 órás buszutat Katmandu és Pokhara között. Aki hirtelen arra gondolna, hogy milyen messze van egymástól a két város, jobb, ha megnézi a térképen: csupán 200 km a távolság, a 20-25 km/órás átlagtempó viszont teljesen átlagosnak számít az országban. Pokhara egyébként Nepál második legnagyobb városa, és a nagyvárosok közül talán ez a leginkább kedveltebb az utazók körében.

A város Phewa-tó partján fekvő része ugyanis könnyen fogyasztható a turistáknak is, a városközponti káosz helyett itt ugyanis kis forgalmú utakat, csalogató és minőségi termékeket árusító boltokat, hangulatos éttermeket, klasszikus pubokat, sőt még tóparti sétányt is találunk. Érdemes tehát néhány napot eltölteni itt a tervezett túra előtt, megnézni egy-két napfelkeltét a szállásunk tetőteraszáról, kiülni egy avokádódzsússzal vagy Everest sörrel a tópartra, feltúrázni a tó túlpartján magasodó világbéke sztúpához, vagy épp csónakkal evezni egyet a Phewa-tavon.

Kölesföldeken és lépcsőkön át

Amikor elérkezik a túra első napja, az indulás előtt két órával már mindenki talpon van. Amíg segítőink már a csomagokat pakolják a busz tetőcsomagtartójára, társaságunk tagjai már izgatottan várják, hogy végre megtegyük az első métereket az Annapurna-alaptáborba tartó túránkon. Miután buszunkkal egy jó két órát utazunk Nayapul településére, egy rövid logisztikai szünet után viszonylag jó állapotú indiai terepjárók repítenek minket újabb 10 km-en keresztül egy poros és meglehetősen rázós szakaszon.

Jó néhány évvel ezelőtt még ezt a részt is gyalog tettük meg, ám az egyre növekvő busz- és terepjáró-forgalom miatt az útszakasz túlzsúfolttá vált, gyalogolni nincs sok értelme. Egy gyanútlan lépcső előtt állunk meg, majd gyors pakolás után helyi vezetőnk kellemesen lassú tempójában indulunk el egyhetes vándorlásunkra.

Az aratás előtt álló kölesföldek között meredek lépcsőkön haladunk előre, miközben apró gyermekek helyi dalokat énekelve várnak egy kis aprópénzt az épp arra járó turistáktól. Dashain fesztivál van ugyanis, a nepáliak egyik legfontosabb és egyben leghosszabb ünnepe, amikor az ország nagy része útra kel, hogy legalább az évben egyszer mindenki otthon töltsön öt-hat napot a családtagokkal. A Dashain fesztivál időpontja egyébként a holdjáráshoz igazítva évről évre változik, ha valaki ezt figyelembe véve időzítené a nepáli utazását, érdemes előre megbizonyosodni az adott évi dátumokról.

Hátunkon félig megpakolt hátizsákok vannak csak, csoportos út révén csomagjaink nagy részét ugyanis teherhordók viszik. Fejenként 10-12 kg-ot tudunk rájuk bízni, ők ezt egybepakolják, hátukra rakják, és a homlokukra történő felfüggesztés után a saját, minimális felszereléseikkel is kiegészítve, 25-30 kg-nyi csomaggal, villám léptekkel indulnak el kicsivel utánunk. Fárasztó és sokszor veszélyes munkájukért fejenként nagyjából 10 dollárnyi fizetés jár nekik, melyet a hasonló mennyiségű borravaló egészít majd ki utunk legvégén.

Dal Bhat power, 24 hours!

Első napi túránk inkább csak egy bemelegítés, se a távval, se a szintkülönbséggel, se a magassággal nincs gondja senkinek, így még bőven naplemente előtt beérünk szálláshelyünkre, Ghandrukba. A csodálatos panorámát kínáló, pontosan 2000 méteren fekvő menedékházban ekkor már javában zajlik az élet: egy német csoport teázgatva beszéli át az előttük álló kihívásokat, teherhordók, szakácsok és helyi túravezetők sürögnek-forognak, hogy kiszolgálják az egy házban gyakran 20-30 fősre rugó turistacsoportok éhes seregét. Aznapi vacsoránk nagyon hasonló a többi turistaház menüjéhez, hiszen tésztákból, rizsfélékből, krumpliból, pizzákból és egy-két helyi fogásból válogathatunk nagyjából mindenhol.

A helyi ételek közül ár-érték arányban és sokszor ízben is kiemelkedik a dal bhat, melynek tálalása egy nagy fémtálcán zajlik, középen egy adag rizzsel, kiegészítve apró edényekkel, melyekben legtöbbször lencse, currys zöldség, és egyéb indiai jellegű fogások vannak. Mivel az ételt legalább egyszer mindig utántöltik, nem véletlen a helyiek által kitalált becenév: Dal Bhat power, 24 hours!

Ghandruk és Chhomrong között

A következő reggelen mindenki korán kikel az ágyból, hogy a csípős hideg ellenére a tetőről csodálja meg első himalájai napfelkelténket. Az előttünk magasodó Annapurna South és a nepáliak szent helye, a Machapuchare magasztosan várja a keletről felbukkanó napsugarakat, mi pedig itt érezzük át talán először, hogy Földünk egyik legmonumentálisabb hegycsoportja, a Himalája több millió éves hegylánca vesz minket körül.

Reggelink után a szokásos tempóban indulunk el második napi szakaszunkra, amelynek kétségkívül legnehezebb része, hogy a folyamatos emelkedés ellenére át kell kelnünk egy mély folyóvölgyön, elveszítve ezzel 600 méter szintkülönbséget. A természeti akadályokat persze máshogy nem tudnánk legyőzni, csak úgy, mint a környéken élők, akik több száz év óta róják a hegyvidéki utak meredek lépcsőit. Akár állatokat terelve, akár csak iskolába tartva vagy épp a szomszéd faluban élő ismerősükhöz átugorva, de biztos, hogy legalább másfél-két óra kemény lépcsőzés vár a helyiekre bármerre is induljanak.

Napunk végén jólesően elfáradva érkezünk be Chhomrongba, a régió legnagyobb városába, 2200 méter körüli magasságban. A kilátást ugyan a délután felé rendszeresen felbukkanó felhők eltakarják, ám azzal a tudattal hajtjuk le fejünket vendégházunkban, hogy a másnap reggel újabb emlékezetes panoráma vár majd ránk.

Ahol a Modi Khola völgye összeszűkül

A harmadik napunk úgy indul, ahogy azt legtöbben megálmodtuk: a 7000 méter feletti hegycsúcsok már csak egy karnyújtásnyira vannak, miközben az alattunk 700 méterrel lentebb kanyargó Modi Khola mélyen bevágott folyóvölgyében már látjuk utunk további részét és a következő napok előttünk álló kihívásait.

Amint az első napsugarak elérik Chhomrong települését, a szorgos nepáliak mellett a turisták is életre kelnek, és egyszerre nagyjából 100-150 ember indul el az aznapi szakaszra. A szám persze erősen változó szezononként, hiszen az őszi és tavaszi időszakot leszámítva ennél jóval kevesebb túrázó járja végig a poros turistautakat.

A faluból kikanyarodva ezúttal is lefelé indul a túra, hiszen először a Chhomrong Khola vadvízi folyóján kell átkelni egy kisebb függőhídon, mielőtt újabb 400 méter szintkülönbség után visszakapaszkodunk első nagyobb megállónk helyszínére, Sinuwa településre. A túra jellege innen aztán jelentősen megváltozik, hiszen az eddig megszokott széles völgyek és fel-felbukkanó panorámák helyett immáron a Modi Khola gyorsan szűkülő folyóvölgye vezet minket egyre mélyebbre a Himalája sűrűjébe.

3000 méter felé közeledve, majd végül egészen 3700 méterig feltúrázva harmadik és negyedik napunk a már-már szokásos mederben zajlik:

A megállók alatt megiszunk egy-egy gyömbérteát, végigpróbáljuk a menedékházak által kínált szinte összes fogást. Fázunk a hajnalokon, melegünk van napközben, majd megint fázunk a naplementék után. Elfáradunk, megyünk tovább, ámulunk, nézünk, fotózunk, írunk, mindenki máshogy próbálja elraktározni az egymás utáni napok által futószalagon szállított élményeket. Talán sokszor azon is elgondolkodtunk, hogy mit keresünk mi itt, miért lépünk ki a komfortzónánkból nap mint nap.

Hegyvidéki komfort a nepáli menedékházakban

Apropó menedékházak, hogyan kell elképzelni egy turisták számára fenntartott hegyvidéki házat Nepálban? Semmi esetre sem úgy, mint egy osztrák hüttét, pedig funkcióiban a helyi házak is tudják szinte ugyanazt. Az alvás 2-3 ágyas, végtelenül egyszerű szobákban történik, fűtés sehol sincs a hálószobákban, így a meleg, 0 fok körüli komfortfokozatú hálózsák erősen javasolt.

A fürdőszobák közösek, a pottyantós WC-ket az évek alatt egy-két helyen már felváltotta az angol verzió, és megjelentek a jelképes összegért igénybe vehető, gázmelegítős zuhanyzók is. A menedékházakban az élet leginkább az étkezőkben, az egyetlen közös helyiségben zajlik, ahol valami ütött-kopott kályhával általában begyújtanak, így még hűvös estéken is kényelmesen, egy-egy pulcsiban el lehet üldögélni, társasági életet élni.

Bár jó tíz éve, az első nepáli hegyi túrás emlékeim során a házakban leginkább offline zajlott az élet, azóta az okostelefonok használata került az előtérbe, lévén, hogy napelemről szinte már minden kütyüt fel tudunk tölteni, néhány ezer forintnyi nepáli rúpia ellenében pedig különböző nagyságú internet csomagokat is lehet vásárolni akár már az utolsó magashegyi településen is.

Persze ettől függetlenül érdemes nem a telefonokat nyomkodni, hiszen rengeteg élmény érhet minket, ha beszélgetünk más országok túrázóival, faggatjuk a segítőinket, hallgatjuk nepáli túravezetőink sztorijait és a nepáli slágerek legjavát, kérdezünk, érdeklődünk, nevetünk, együttérzünk másokkal.

Annapurna-szentély, 4130 méteren

Hajnali 4 óra 30 perc van. Kicsit korai az ébredés, ám mivel az előző este legkésőbb 8 órakor már mindenki ágyban volt, ezért kipihenve, igaz jól átfázva indulunk el az utolsó, alig másfél órás kaptatóra. Az ötödik nap reggelén járunk 3750 méter magasan, a Machapuchare-alaptáborban, ám alig két óra múlva már a szentély közepén állunk egy jól kiemelkedő sziklán, amikor az első napsugarak megsütik a 8091 méteres Annapurna csúcsát. Tibeti imazászlók lengedeznek a kellemes szélben, a mínusz 4-5 fokos hajnali hőmérséklet rohamosan emelkedik.

A természettel együtt ébredünk fel mi is, és válik láthatóvá mindaz, amiért eddig küzdöttünk:

Jó érzés itt állni kis csapatunkkal, hiszen együtt tettük meg a hosszú utat idáig, egymást bátorítva, segítve, átbeszélve eddigi utazásainkat, kalandjainkat és életünk fontos pillanatait.

Felpillantunk persze a világ 10. legmagasabb hegyére, hiszen a dicsőséges Annapurna odavonz minden tekintetet. Légvonalban alig 9 km-re állunk az egyik legveszedelmesebb nyolcezres csúcstól, de mégis egy világ választ el minket attól, hogy feljuthassunk rá. Persze mi nem is ezért jöttünk ide Nepálba. Ha röviden össze kéne foglalni, talán úgy érzem, hogy élményeket jöttünk gyűjteni. A túra fizikálisan megterhelő ugyanis, de csak pont annyira, hogy minden nap végére kellemesen elfáradjon az ember, és mindezek mellett képes legyen befogadni azt a rengeteg ingert, ami egy ilyen túra során ér minket. A végén pedig ki tudja, talán legtöbbünknek a mostani túra ad majd olyan emlékeket, amelyeket életünk végig jóleső érzéssel tudunk majd másoknak is elmesélni.

Hasznos információk a nepáli túrázáshoz

• Mikor? A himalájai trekking túrákat érdemes a monszunidőszakhoz időzíteni. Május közepétől október első két hetéig sok eső áztatja a hegység déli oldalát, így vagy a nagy esők előtt (március–április), vagy azok után (október második fele – december közepe) érdemes útnak indulni. A téli időszak is jó lehet azoknak, akik minél kevesebb turistával akarnak találkozni, és jobban bírják a fogcsikorgató hideget.
• Hová? Tegyük fel, hogy mindenki eljut valahogy Katmanduba. Innen aztán többféleképpen lehet a túrákat megszervezni. Lehet az túrát akár magyar, akár külföldi utazási irodák szervezésében is teljesíteni, de természetesen lehetőség van egyéni túrázásra is. Utóbbi esetben mindenképp kalkuláljuk bele, hogy magunknak kell megkeresni a több száz helyi utazási iroda közül a legszimpatikusabbat, illetve kötelező módon helyi túravezetőt és teherhordót is kell fizetnünk.
• Milyen nehezek a túrák? Az egy hetes túrából négy és fél napig megyünk felfelé, lefelé pedig két és fél nap alatt vissza lehet érni. Ezalatt érdemes összesen kb. 75 km-es távval és 5500 méter körüli teljes szintemelkedéssel számolni. Az egy napra eső átlagos táv 8-10 km, szintben pedig 700-800 méter. A magashegyi betegség megelőzése végett nem érdemes sietni 4000 méter fölé, ezek mellett pedig fontos a sok, napi 4-5 liternyi folyadék elfogyasztása.
• Veszélyek: bár a fent említett időszakokban az időjárás stabil szokott lenni, az évtizedek óta változatlan időjárási sémák az utóbb öt-tíz évben alaposan felborultak. Ha már a helyszínen vagyunk, figyeljük mindennap az időjárást, mert az elmúlt évek váratlan viharai mindig ott okozták a legtöbb bajt, ahol felkészületlenek voltak a turisták. Az egyedül túrázóknak érdemes figyelni az értékeikre a szállásokon, bár az általános közbiztonság nagyon jó, ahol sok a turista, ott akaratlanul is minden eshetőséggel számolni kell.
• Amit semmi esetre se hagyjunk otthon egy túrán: a megfelelő, réteges öltözködés és a vízálló bakancs vagy túracipő mellett a legfontosabbak: napszemüveg, naptej, termosz, túrabot az ízületek védelmében, 0 fok körüli komfortos hálózsák, power bank.
• Mennyibe kerül? Az utazási irodák kínálatában és árában nagy a szórás akár itthon, akár helyi irodákkal számolva. Összességében elmondható, hogy ha egyénileg szervezzük le a túrákat, nagyjából hasonló végösszeggel számolhatunk, mint ha szervezett keretek között indulunk el.

A cikk a Turista Magazin 2024. október-novemberi számában jelent meg.