Hévízen már HeBivel is tekerhetünk

A város négy pontjára telepített dokkolóállomásokkal és 30 speciális kerékpárral indították el Hévízen a mintegy 90 millió forintból megvalósított közösségi kerékpárrendszert. 

Szerző:
mti.hu
Fotó:
heviz.hu
2014. június 2.

A város négy pontjára telepített dokkolóállomásokkal és 30 speciális kerékpárral indították el Hévízen a mintegy 90 millió forintból megvalósított közösségi kerékpárrendszert. 

A Horvát-Magyar IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban Kapronca városával közösen elnyert Bicycle Oasis című projekt keretében valósították meg a HeBi elnevezésű beruházást. Az október végéig ingyenesen - csupán ezer forint kaucióval - igénybe vehető, és később is 300 forint alatti óránkénti díjért bérelhető bringákkal az aktív turizmust kívánják erősíteni, illetve a környezetbarát közlekedés fontosságát tudatosítani. A HeBi keretében négy helyen, az egregyi városrészben, a gyógyfürdőkórház területén, a nagyparkolónál és a városháza előtt 56 dokkolót alakítottak ki a 30 kerékpárnak. A GPS nyomkövetővel ellátott kerékpárokat a Neuzer fejlesztette ki a hévízi igényeknek megfelelően. A város tourinform irodájában kiváltható elektronikus kártyával a település közigazgatási határain belül használhatók, és bármelyik állomásnál visszahelyezhetők.

 

Kapcsolódó cikkeink:

NAGYSZABÁSÚ KERÉKPÁROS ÚTHÁLÓZAT-FEJLESZTÉS KEZDŐDÖTT HAZÁNKBAN

Egy térképen a világ összes bringás útvonala 

Jó hírrel indul a kerékpáros szezon

 

Cikkajánló