MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

A keresett kulcsszó: bakancslista

2017.10.16 11:23
A Naszályban kalandoztak a bakancslistások
A túrát ezúttal a felsőpetényi bányában kezdi az Index stábja, ahol népes – bár alvó – denevérkolóniával is találkoznak, és Nógrádban fejezik be az etapot. Ezzel végigjárták a Kéktúra cserháti szakaszát.
2017.10.09 12:13
Ennyi madárfütty még egy Bakancslista részben sem volt
Az Index stábja még tavasszal járta le a mostani, legújabb részben bemutatott túrát, így adott volt, hogy ezúttal a madarakról essen a legtöbb szó. Egy szakértőt vittek magukkal, aki alaposan beavatja a nézőket a madárének rejtelmeibe.
2017.10.03 16:01
Agyonszemetelték az erdőt a bakancslistások
Az Index stábja a valóságban persze gyűjtötte a szemetet, de ezt rendhagyó módon, hátrafelé haladva tették, így visszafelé lejátszva úgy tűnik, mintha szépen akkurátusan szétszórnák a hulladékot az erdőben.
2017.09.25 10:50
Itt az ősz, folytatódik a Bakancslista
A nyári szünet után az Index stábja új Bakancslista-résszel rukkolt elő. Ezúttal a stáb Nógrád településtől Nagymarosig vándorolt, és a túrázás mellett például szarvasbőgésversenyt is rendezett. Az egyik legszórakoztatóbb epizód következik.
2017.01.03 12:29
Úgy tűnik, Palócföldön minden lehetséges
A Bakancslista stábja ezúttal szakadó esőben vágott neki a Terénytől Becskéig tartó túrának, és bár csak vízre és sárra készültek, ezeknél jóval több érdekességben volt részük.
2016.12.23 09:30
Extrém bivakolás a Cserhátban
Ebben a részben a Bakancslista stábja kitikkadva járja a nógrádi lankákat, szomjukat oltják a mátraverebély-szentkúti csodatévő forrásból, a Tepke-kilátón bivakolnak, a végén pedig jót mulatnak a hollókői főzőversenyen. 
A Mátra, ahol mindenki megtalálja a számítását
A hetedik részben a Kék menet csapata Magyarország egyik legnépszerűbb hegységét, a Mátrát veszi célba. Lesz várnézés, kilátótúra, néhány combos kaptató szép mátrai kilátásokkal fűszerezve. 2016.12.19 12:20
Túlélő üzemmódban a Kéken
A Bakancslista csapata folytatja túlélőpróbáját. Ezúttal Nyéstától Bódvaszilasig járják a Kéket, és azt esznek, amit a természet ad. Gilisztaleves, fenyőrügytea, főtt gledícsiamag. Kemény Kék menet. 2016.12.02 09:30
Erdei koszton a Cserehátban
A Bakancslista stábja a hatodik részben a boldogkői vártól indult, és a Cserehát dombvidékén keresztül Nyéstáig jutott. 2016.11.30 15:00
Kéktúravideó a Zemplénben
Az ötödik részben a Kék menet csapata szétnézett a Zemplén legszebb kilátópontjain. A Bányi–nyeregtől Boldogkőváraljáig jutottak. 2016.11.07 13:10
Szörnyű-völgy, ahol szörnyen jó túrázni
A kéktúrasorozat harmadik részében: tőzegmohás láp, lidércek fája, putnoki farkasember. Kalandból most sem volt hiány. 2016.10.10 12:49
Ahol a föld alatt is kéktúrázhatsz
A Bakancslista csapata az Aggteleki-karszton folytatja a kéktúrázást. A sorozat második részében Bódvaszilas és Aggtelek környékén járnak, a derenki romfalu, a hucul ménes és egy barlangtúra is szerepel az élmények között. 2016.09.26 16:00
A KÉK MENET (videósorozat - 1.rész)
A Bakancslista stábja most belevág, és a nagy elődök nyomán kamerával teszi meg a másfélmillió lépést. 2016.09.12 11:17
Bakancslista a kéktúrán
Az Index népszerű természetjáró magazinja ezúttal az Országos Kéktúrát vette célkeresztbe. 2016.09.09 10:40


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. október
H K Sze Cs P Szo V
01
02030405060708
09101112131415
16171819202122
23
24
2526272829
3031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. október
Fábián László:
Menedékház az Alacsony-Tátrában
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...