MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.06.08. 10:54,   Szöveg: Tóth Judit,   Fotó: Tóth Judit, Wikipédia / Jean Tosti

Egy darabka sivatag az Alföldön

Az ország egyik legkülönlegesebb hangulatú helye, mely nyílt homokfelszíneivel, mozgó buckáival valódi sivatagokat idéz. Különösen egy forró nyár eleji napon. A Fülöpházi-buckavidéken jártunk.

Fotó: Tóth Judit

Báránypirosító tanösvény

 

Kecskeméttől alig 25 percnyire szállunk le a buszról, mondhatnám, hogy a semmi közepén, de az 52-es út mellett, ahol szüntelenül dübörög a forgalom, nehéz azt érezni, hogy távol kerültünk a civilizációtól. Aztán tíz perc múlva, mikor elindulunk a Báránypirosító tanösvényen, a buckák között mégis rám tör a – néha igencsak jóleső – „mindentől távol vagyunk érzés”.


Elveszni a részletekben


A kiskunsági Homokhátság az Ős-Duna hordalékkúpjának maradványa. A folyóvízi feltöltődés után a Duna elhagyta a területet, és a szél vette kezelésbe a homoküledéket. Buckákat emelt és árkokat mélyített, melyeket időszakos szikes tavak és mocsarak foglalták el. Ez utóbbiakból ma már keveset találunk, az ember ugyanis itt is beleavatkozott a táj természetes folyamataiba.

 

 

Fotó: Tóth Judit

 

Miközben én nagylátószögben kémlelem a tájat és a buckákat fotózom, túratársam, Dani leheveredik az ösvény mellé és velem ellentétben egyetlen kutyatejre fókuszál. Nem is kell sokáig várnia az élményre, a virágon ugyanis négy, különböző színű kis pókot fedez fel, és ettől a nagyvároshoz szokott lelke egyből felderül. Később megállapítja, hogy ez, az egyébként szerinte is fantasztikus táj, igazán azok számára érdekes, akik képesek észrevenni és értékelni az apró részleteket is. Mint amilyen például az épp mellettünk elszaladó gyönyörű zöld gyík, a buckák fölött fodrozódó bárányfelhők vagy egy bogáncsvirágon időző két gyöngyházlepke. Miközben továbbhaladunk, maradunk még a részleteknél, és a homokban hangyaleső lárvák tölcséreit keressük. A mesterien kialakított csapdából lehetetlen menekülni, a tölcsér oldalán lecsúszó hangyát a csapda alján várakozó lárva tárt karokkal, pontosabban rágókkal várja.


Specialisták előnyben

 

Fotó: Wikipédia / Jean Tosti

Homoki báránypirosító (Alkanna tinctoria)


A Báránypirosító tanösvény a félig kötött homokterületek természeti értékeit mutatja be. A buckák leggyakoribb növénytársulása a nyílt homoki gyep, mohákkal, zuzmókkal és jellegzetes homoki lágyszárúakkal. Ezek egyike a tanösvény névadója, a báránypirosító. A kis kékeslila virágot régen festőnövényként használták, gyökeréből vonták ki az alkannapirosítónak nevezett festékanyagot, amit például élelmiszerek és kozmetikumok színezésére használták, és ezzel jelölték meg az állatokat is, innen ered a neve is. Különleges növényekből persze akad itt még bőven, itt van például a csikófark, a bájos naprózsa vagy a homoki varjúháj. Az itt élő növényfajok jó része speciális stratégiát fejlesztett ki az elviselhetetlen hőség és szárazság ellen, ki több méteres gyökereket fejleszt, más megpróbálja a minimális vízmennyiséget visszatartani valahogy. Utazásunk időpontjának kiválasztásában is egy növény játszott szerepet, május végén virágzik ugyanis a homoki árvalányhaj, amely beborítja a buckákat. Mintha a hullámzó tengert látnám, ahogy fújja a szél a szőke hajra emlékeztető virágokat.

 

Fotó: Tóth Judit

 

Borovicska-hegy és Pálinkás-erdő


A buckák karakteres fás szárú növénye a közönséges boróka, amelyet nem csak a népi gyógyászatban használnak, de bogyója a gin és a borovicska alapanyaga is. A borókás-nyáras társulás eredetéről és természetességéről a mai napig viták folynak. Középkori oklevelekben már említik a növényt, és vannak olyan helynevek is, melyek a boróka jelenlétére utalnak, például az elég konkrét utalásnak tűnő Pálinkás-erdő vagy a Borovicska-hegy. A téma kutatója, Bíró Mariann szerint a boróka elterjedése a 19. században indulhatott meg igazán a Homokhátság északi és középső részén, míg a déli területeken továbbra is ritka maradt. Mint írja, kutatásaik során a boróka szándékos telepítéséről nem találtak adatokat, ezért azt valószínűsítik, hogy elszaporodása természetes folyamat lehetett. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy a legelő állatok sokkal szívesebben rágcsálták a fiatal fehér nyarak leveleit, mint a boróka szúrós tűleveleit.

 

Fotó: Tóth Judit

Közönséges boróka (Juniperus communis)


Növények kereszttűzben

 

Fotó: Tóth Judit

Báránypirosító tanösvény


A Kiskunságban különösen nagy problémát jelent az invazív vagy más néven özönfajok terjedése, amelyek kiszorítják a területről az őshonos növényfajokat. A problémának a Báránypirosító tanösvényen is egy külön állomást szentelnek. A Duna-Tisza közi hátság területén a homok megkötése érdekében már a 18. század közepe óta napirenden volt a fásítás, ugyanis a területet gyakran sújtották homokviharok, „sárga esők”, melyek nagyon megnehezítették a lakosság életét. Az intenzív erdőtelepítés 1947-ben indult meg, melynek során főleg idegenhonos fafajokat telepítettek. Bár a fenyvesek és akácosok megkötötték a homokot, az erdősítés átalakította a táj arculatát, és elpusztította az eredeti növénytakaró jelentős részét. A sok vitát generáló fehér akác például kiválóan sarjad, magja ötven évig megőrzi a csírázóképességét, és olyannyira megváltoztatja a termőhelyet, hogy aljnövényzetében csak néhány nitrogénkedvelő gyomnövény képes megélni. A fehér akác és a mirigyes bálványfa mellett nagy problémát jelent a selyemkóró terjedése is. A közönséges selyemkórót vagy más néven vaddohányt eredetileg dísznövényként hozták be, de tejnedvét a gumigyártáshoz is megpróbálták használni. Az akáchoz hasonlóan a selyemkóró is a méhészek körében örvend népszerűségnek, ugyanis nagyon jó mézelő. Mindeközben azonban mára már több tízezer hektárt borított el az országban.

 

Fotó: Tóth Judit

Selyemkóró


Mindenki másképp csinálná

 

Fotó: Tóth Judit

Telepített akác és fenyves


Az idegenhonos fajok, illetve a fásítás kérdése alaposan megosztja a szakembereket. Ez a tanösvény telepített fenyvesekről szóló állomásán is kiderül, ahol nemzeti park táblájától pár méterre az erdészek is elmondják a véleményüket az Alföld fásításáról. Míg az erdészek tábláján arról olvashatunk, hogy a 70-es évektől tapasztalható talajvízszint-csökkenés miatt a vízigényesebb fafajok (pl. kocsányos tölgy) létfeltételei romlottak, így az „újraerdősítések sikeresen csak szárazságtűrő fajokkal, elsősorban feketefenyő, akác fafajokkal lehetséges.”. Addig a nemzeti parki táblán ezt olvashatjuk: „Ma már sem gazdasági, sem természetvédelmi szempontok nem indokolják a további fásításokat. Az egykorú, tájidegen fákból álló ültetvények tájképileg sem illenek a környezetükbe.” De a látogatókat sem hagyja hidegen a téma, az egyik táblán ugyanis valaki tollal odaírta a saját véleményét is.

 

Fotó: Tóth Judit


Európai Szahara


A Báránypirosító tanösvény bejárása után átmentünk az 52-es út túloldalán található fokozottan védett területre is, ahová kizárólag engedéllyel lehet belépni, elsősorban meghirdetett túrák keretében, de csoportok részére előre egyeztetett időpontban is tartanak szakvezetést. A több méteres, ritkás növényzettel borított buckák látványa egészen különleges, de a táj igazi szenzációját kétségkívül a mozgó homokbuckák jelentik, amelyekből összesen már csak kettő darab van Közép-Európában, és mindkettő itt található. Kétszáz évvel ezelőtt a buckák nagy része még vándorolt, a nyugati utazók csak európai Szaharának nevezték a Kiskunságot. A nyílt homokfelszínek azonban mára már szinte teljesen eltűntek, a legeltetés is visszaszorult, így a homokon hamar megindul a gyepesedés. A mozgó buckák oldalában is látni ezt, ahol a pionír növények egyre feljebb kapaszkodnak a meredek lejtőkön. A futóhomokon kialakult homokfodrokat látva tényleg az az érzése az embernek, mintha egy darabka sivatagot látna, a szokatlan májusi forróság pedig csak fokozta az érzést.

 

Fotó: Tóth Judit

 

Fotó: Tóth Judit


Úgy terveztük, hogy a délután a Garmada tanösvény útvonalát követve átsétálunk Fülöpházára, erre azonban már nem maradt időnk. Csak a tanösvény elején bóklásztunk egy kicsit, egy magára hagyott romos tanya mellett a kiskunsági tanyavilágról olvastunk, és azt is megbeszéltük, hogy legközelebb innen folytatjuk majd a túrát.

 

Fotó: Tóth Judit

Garmada tanösvény

 

Forrás:
A Kiskunsági Nemzeti Park negyven éve, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, 2015.
A Kiskunság száraz homoki növényzete, TermészetBúvár Kiadó, 2003.

 

Hasznos információk

A Fülöpházi-buckavidék megismerésére remek lehetőséget nyújt az 1,6 km hosszú Báránypirosító tanösvény és a kb. 8 km hosszú Garmada tanösvény. Mindkét útvonal az 52-es út mellett található Naprózsa Erdei Iskolától indul és bárki számára szabadon látogatható. A buckavidék fokozottan védett területe azonban kizárólag meghirdetett túrák keretében látogatható, de csoportok részére előre egyeztetett időpontban is tartanak szakvezetést.

További információ: knp.hu 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Fókuszban a természet - Daróczi Csaba

Előkerült az elfeledett falu temploma

Látványos turistacélpont lehet a Péteri-tó





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. augusztus
Czigány Dávid:
Első fények
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...