Látványos turistacélpont lehet a Péteri-tó

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság nagyszabású fejlesztéseket tervez a Péteri-tó természetes visszaalakítására, melynek következtében a tó és környéke a térség látványos kirándulóhelyévé válhat. 

Szerző:
KNPI
Fotó:
KNPI
2017. március 30.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság nagyszabású fejlesztéseket tervez a Péteri-tó természetes visszaalakítására, melynek következtében a tó és környéke a térség látványos kirándulóhelyévé válhat. 

 

A Petőfiszállás, Pálmonostora és Csengele között fekvő egykori szikes tó és a környékén lévő szikespuszta-maradvány kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, élővilága is a múlt nagy kiterjedésű szikes pusztáira emlékeztet. A már most is gazdag madárvilágnak otthont adó Péteri-tó a fejlesztéssel szervesen kapcsolódik majd a Tisza-völgyet, mint kiemelt nemzetközi jelentőségű madárvonulási útvonalat kísérő szikes tavak észak-déli irányú láncolatába.

 

 

A 300 milliós pályázati támogatással megvalósuló élőhely-rekonstrukció során gát- és töltésbontással egységesítik a tómedret, valamint a nyílt vízfelületek növelése érdekében a nádas felületét mintegy 30 hektárral csökkentik. Felújítják a feltöltő csatornákat és a hozzájuk kapcsolódó műtárgyakat. Továbbá felszámolnak minden olyan létesítményt, ami az egykor itt folytatott halgazdálkodást szolgálta, ezzel is növelve a terület természetességét. A már meglévő tanösvények és kilátók mellé egy újabb kilátót és egy madármegfigyelő lest is építenek. Jelenleg a munkálatok tervezése és előkészítése folyik, a terepi kivitelezés 2018-ban kezdődhet meg.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Különleges látogatóközpont épül Bugacon
Virtuális kirándulás a Böddi-széken 

Cikkajánló