Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Szerző:
2025. augusztus 22.

Potyautasokkal Dél-Erdélyben – 3. rész

Erdélyi kaland viharral, kastéllyal és hegytetővel: a Peles-kastély fenyvese fölött villámok csattantak, Brassó gótikus templomának tornya esőben ragyogott, és a Cenk meredek kaptatója szívósan próbára tett.

Szinaja és Brassó

Negyedik dél-erdélyi napunkra zivatart mondtak, így délelőttre a Peles-kastélyt, délutánra brassói városnézést terveztünk. 10-kor nyitott a kastély Szinajában, pár perccel 10 óra után parkoltunk is a Peles kartély parkolójában. Nagyon hangulatos fenyvesben volt a parkoló, ahonnan rövid, macskaköves út vezetett fel a kastélyhoz. Nagyon meleg és szép idő volt, meg is vettük a jegyet ahogy tudtuk: a 11 és 12 közötti idősávra. Addig volt elég időnk ahhoz, hogy megnézzük a kastély parkját. Az épület egy része kívülről fel volt állványozva, felújítás alatt áll, de a kiállítás ettől zavartalanul látogatható.

Ahogy közeledett a 11 óra, beálltunk a végtelennek tűnő sorba, ami a kasélyba bebocsátásra várók sora volt. Kb. fél óra ácsorgás után bejutottunk az épületbe.

A kastélyt I. Károly román király építtette a 19. század második felében, ezt követően a román királyok nyári rezidenciája lett.

Az épület stílusa meglehetősen vegyes és igen gazdagon díszített: alapvetően sötét színű fából kialakított terekben fafaragások, színes tapéták, óriási tükrök, porcelánok, giccsesen díszített csillárok foglaltak helyet.

Lassú léptekkel végig néztük az épületet, mely berendezése is teljes egészében megmaradt, majd ahogy kiértünk az épületből, láttuk a baljós fellegeket a kastély felett, érkeztek sorra a telefonokra a riasztások, hogy vihar közeleg.

Szaporáztuk mi is lépteinket a szép kis fenyvesben, hogy visszaérjünk a kocsihoz még az eső előtt.

Hanna talált egy elejtett virágcsokrot az úton, ezt végül haza is hoztuk, szárazvirág csokor lett belőle.

Ahogy szálltunk be a kocsiba, elég közel csattant egy villám, majd elindultunk – volna – lefelé, ki a fenyvesből. Egy autó keresztbe állt az úton, majd olyan lassan csorgott lefelé a macskakövön, hogy azt hittük, sosem érünk ki a parkolóból. Közben már orkán erejű szél fújt, körbe ágak törtek le a fákról, majd az eső is elkezdett zuhogni. Kezdett egyre félelmetesebbé válni a vihar.

Ahogy elhagytuk a Szinaja táblát, egyre jobban tépkedett mindent a szél, ömlött az eső, hatalmas ágak törtek. Kicsit félre álltunk az út szélén, mindenki vészvillogott, de egy bádogtábla és felsővezetékek voltak pont felettünk, féltünk, hogy leszakítja a szél és pont ránk esik, így inkább lassan továbbmentünk.

Pár száz méterrel arrébb egy fa dőlt az útra, szerencsére a szemből jövő meg tudott állni, azt a sávot teljesen el is foglalta a kidőlt fa.

A gyerekek is féltek, én úgy nyugtattam őket, hogy ne féljenek, én is félek. Biztos nagyon megnyugtató volt.

Aztán lassan kikeveredtünk a viharból, Busteni a szomszéd település, itt már az eső is megszűnőben volt, szélnek sem voltak látható nyomai, csak az utcákban hömpölygött lefelé a sáros lé. Szépen lassan visszaértünk a szálláshoz, nekem még fél órával később is a torkomban dobogott a szívem, annyira félelmetes volt a vihar. Később kiderült, hogy a Peles-kastély parkolójában több fa is kidőlt az ott parkoló autókra, így nagy szerencsénk volt, hogy épp időben el tudtunk jönni. Ebédeltünk, majd Hazajárót néztünk a gyerekekkel a Bucsecs- és a Csukás-hegységről, amíg kint teljesen elmúlt a viharveszély.

Délután elmentünk Brassóba várost nézni. A Fekete-templom környékén parkoltunk, majd a templomot néztük meg – természetesen ekkor is esett az eső.

A Fekete-templom Románia legnagyobb temploma, ezt mi is láttuk, csodálatos, magas belvilágával, gótikus pillérjeivel lenyűgöző látványt nyújtott.

Végigsétáltunk a főhajóban, megnéztük a kereszthajókat, Hannának az is feltűnt, hogy van a térben egy nagy kerek asztal, kicsi székekkel, színezővel és ceruzákkal. Így kicsit leült, rajzolt egyet, utána mentünk tovább.

A templomnézés után tettünk egy kis kört a városban is, mely olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Körbe pedig csodaszép hegyek, az egyiken, a Cenken egy nagy „Brassó” felirattal. Ki is néztük magunknak, hogy másnap oda túrázunk.

Túra a Cenkre Brassóból

Brassóba bejutni nem olyan egyszerű: hatalmas város, nagy külvárossal, soksávos utakkal, tripla vagy dupla körforgalmakkal. Utóbbiakat a helyiek meglehetősen furcsa szabályok szerint használják, így pl. a belső sávból minden további nélkül elhagyják a körforgalmat, és még ők dudálnak annak, aki a külső sávban – szerintem – szabályosan halad. Másodszor is sikerült bejutni a belvárosba, a Cenk lábánál parkoltunk.

Célba vettük a felvonót, amit az internet szerint 2024 őszén kezdtek felújítani és 2025 tavaszára kellett (volna) elkészülnie. Sajnos csak volna, merthogy hatalmas molinó fogadott a lenti állomásnál, hogy az épület épp felújítás alatt áll, tényleg nagy erőkkel dolgoztak bent a munkások, az alsó és felső állomás között pedig nemhogy a kábelek, még az oszlopok is hiányoztak. Megint nem volt szerencsénk. Így gyors tanakodás után a gyalogosan felkaptatás mellett döntöttünk, ami miatt annyira nem voltunk lelkesek: így pluszban 2 km-en 300 méter szintemelkedést zsebeltünk be.

Mint a kígyó, úgy kanyargott felfelé az út, éles hajtűkanyarokkal, kitartó kaptatóval.

Sokszor meg kellett állnom szuszogni, túrabotjaimmal lelkesen toltam felfelé a pocakomat. De a gyerekek is mindig szívesen tartottak pihenőt, így egész jó tempóval és együtt maradva sikerült felkapaszkodni a hegy tetejére. Közben több helyen keresztezte a turistaút a libegő útvonalát, ott mindenhol megálltunk kicsit gyönyörködni az egyre inkább madártávlatból látszó Brassóban.

A Cenk tetején helyezkedik el egy messziről is jól látható „Brassó” felirat, mellette egy kilátóterasz.

Itt lepakoltunk piknikezni, de akkora volt a szél, hogy nagyon sokáig nem maradtunk.

Folytattuk utunkat, egy lankásabb, kicsit hosszabb úton vissza Brassó belvárosa felé. Ahogy ereszkedtünk lefelé, eleredt az eső: volt, aki esőkabáttal, más esernyővel, én esőponcsóval mentem lefelé.

Szerencsésen visszaértünk a városba, medvét nem láttunk. Közben Gábor megnézte, van-e magyar étterem a városban, és talált is egyet: a Pilvaxot. A nap zárásaként beültünk vacsorázni, így kivételesen nap végén nem kellett főzni, kényelmesen megvacsoráztunk a magyar étteremben.


Potyautasokkal Dél-Erdélyben – 1. rész

Potyautasokkal Dél-Erdélyben – 1. rész

2025.08.11.

Idén ismét eldöntöttük, hogy ellátogatunk Erdélybe, ezúttal is olyan tájra, ahol még nem túráztunk. Így esett a választás Dél-Erdélyre, vagyis talán már inkább Havasalföld északi részére, ugyanis a szállásunk Busteniben volt, csodálatos hegyek között, ami már nem tartozik az egykori magyar területek közé. Három család ment együtt: hét felnőtt, 11 gyerek, jómagam várandósan, a második trimeszter utolsó hetét tapostam.

→ Tovább