MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Ezerarcú Kolon-tó

Hol járhat be a kíváncsi túrázó hazánkban egy nap alatt legelőt, kaszálót, rétet, láprétet, szikes foltokat, mocsarat, lápot, nádast, homokipuszta-gyepes buckákat, ligeteket és erdőket? Igencsak kevés helyen. Én most egy ilyen kiskunsági tájra invitálom olvasómat; a Kolon-tó vidékére, ráadásul egy kétnapos a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szervezte tókerülő túrára.

Az Izsák – Páhi – Csengőd és Soltszentimre közötti nagy kiterjedésű lefolyástalan területet a Duna-völgye és a Duna-Tisza közi Homokhátság között a Turjánvidék részeként őrzi a titokzatos vizes élőhelyeket és környékét. Pontosabban láp- és mocsárrétet, láp- és ligeterdőt, füzeseket és nádasokat, sőt nyílt víztükrű tavakat, benőtt csatornákat is facsoportokkal, erdőkkel.

 

Fotó: Németh Imre

 

A közel 3000 ha területű Kolon-tavi törzsterület a most 42 éves Kiskunsági Nemzeti Park egyik ékköve. Még úgy is, hogy a tó a hajdani tekintélyes méretének a töredékére zsugorodott az ún. vízrendezések miatt. Csak az 1966-ban elkészült belvíztározói koncepció elfogadása óta nyugodtabb a tó élete. Az igazi védelmet természetesen a védett természeti területté nyilvánítása hozta meg. A hányatott múlt ellenére is számtalan kincset rejt. Hazánkban egyedülálló módon itt kilenc telepesen költő gémfaj fészkel: szürke gém, selyemgém, kis és nagy kócsag, bakcsó, kanalasgém. E mellett a nádasban elszórtan költ a vörös gém, a bölömbika és a törpegém. A vidék a máshol oly ritka orchideákban is igen gazdag: 22 faj virít itt, elsősorban a gyepeken. És két igen ritka halfajunk is bőségben tenyészik a tóban: a szívós réti csík, és az apró ragadozó, a lápi póc.

 

Fotó: Simay Gábor/MME

Kanalasgém (Platalea leucorodia)

 

Túránk az izsáki fogathajtó pálya mellett indult el déli irányba. A hatalmas lápréten nagyon kényelmesen haladtunk, mert előző nap házigazdánk több kilométernyi távon lekaszáltatta az egyébként derékig érő füvet útvonalunkon. Ám így is nehéz volt felfedezni a laza virágzatú mocsári kosbor már-már elvirágzó egyedeit. A korcs, illetve igazságosabban megnevezve fátyolos nőszirom elegáns kék virága már jóval szembetűnőbb volt a 60–70 cm-es növényen.

 

Fotó: Németh Imre

Fátyolos nőszirom (Iris spuria)  

 

Egy túzok tojójának felbukkanása itt nem mindennapi látvány, így sokáig meredtünk eltűnése irányába, sajnos mindhiába. Azonban egy fekete gólya feltűnése később kárpótolt minket. Furcsa módon egy napraforgótábla közepén várt ránk. S közben az égen számtalan nagy kócsag korzózott. Kispáhi közelségében pedig a fehér gólyák tartottak légi bemutatót egy erős termiken, majd földi gyülekezőt a táplálékban gazdag réten. Itt vagy 6–8 pár élvezte a háborítatlan természetet. Őket nem zavarta a rekkenő hőség.

 

Fotó: Orbán Zoltán/MME

Nagy kócsag (Ardea alba)

 

Rövid aszfaltkoptatás után jobbra letértünk egy nyugat felé tartó földútra, ami egy árnyas, vadregényes, de még inkább vadszúnyogos részen vezetett át. Mégis meg-meg kellett állni, mert előbb balról vízimadarak zsúfolódtak össze egy laposban, majd jobb kézről egyre inkább kitárulkozott a Páhi-rétek facsoportokkal tarkított mesevilága, időnként őzekkel. Ezt az élményt gazdagította a Kolon-tavi Orchideák tanösvény több színes, informatív táblája.

 

Egy szép kaszáló szélén kutatóház árválkodott. Az az, volt társa a kunyhónak, mert hatalmas mezei nyulat zavartunk fel itt.

 

Fotó: Németh Imre

 

Később egy gondozott, de gazdátlannak tűnő, talán felújítás alatt álló tanya udvarán megpihentünk egy diófa alatt, a kéziszivattyús kút közelében. Üdítő volt a víz, frissítő az árnyék, és jóízű a háromórai ebéd. A jó ebédhez szólt a szépséges madárnóta: sárgarigó fuvolázott, búbosbanka huppogot, gyurgyalag bugyborékolt.

Innen, a homokvidékre érve egyre inkább emberlakta, s főleg ember alakította lett a táj. Tanyák, szőlők, szántók, gyümölcsösök, birkanyájak váltakoztak. No és váltakozott az útirányunk is, mert gyakran kellett kerülgetni a kerítéseket, szántókat, veteményeket. Ám előbb-utóbb mégis a zsiliphez értünk, ahol épp virágzott a ritka és szép fehér virágú kolokán a leeresztő csatorna szegélyében. Innen már csak egy órányira sejlett az eddig majd húsz kilométeres táv hátralévő része.

 

Fotó: Németh Imre

 

A homokdombok és a tó közeledtét először a tojásrakásra igyekvő, vagy onnan vissza cammogó mocsári teknősök jelezték. Sajnos két, már kifosztott teknősfészket is találtunk. A megkapó hangulatú Matyó-halom borókás buckavidéke a bugaci homokbuckák romantikus táját idézte. A madárvártán kellemes meglepetés várt: szúnyogok sehol sincsenek, sörök, ásványvizek viszont vannak, ha nem is mindenhol, de a hűtőben. No és zuhanyozni is lehetett a tikkasztó, tehát egy kicsit izzasztó pusztai csavargás után. A szolid tábortűz után jól esett hálózsákba bújni jurtaszállásunkon.

 

Fotó: Németh Imre

 

Aludni is kellemes volt hajnali négyig, de akkor indultunk a közeli kilátóba napfelkeltét nézni. Pár száz méter után már fentről csodáltuk a tájat. A mélyedésekben még megült a köd. A Nap sehol sem volt, de a madárnép már fortissimóban dalolt. Még néhány elkésett lappantyú pirregése is hallható volt. A tó nádasai fölött már mozgolódtak a kócsagok és gémek, a fejünk körül pedig seregnyi szitakötő és acsa rajzott. Ám 4.48-kor varázsütésre eltűntek, mikor előbukkant a Nap pereme a horizonton. Lassan színe lett az eddig pár szürkészöld árnyalatból megfestett tájnak. Csodát éltünk át! Olyant, amiből évente 365-öt az emberek nagy része átalszik. Mikor már melegíteni kezdett a Nap, mi is siettünk vissza, hogy a reggeliig még szundítsunk egyet.

 

Fotó: Németh Imre

 

A második nap hivatalos programja az általunk már hajnalban megtisztelt Bikatoroki-kilátó 126 méteres halmának megmászásával indult. Nemzetiparkos túravezetőnk, Morvai Edina, büszkén mutatta be az alattunk elterülő táj szépségeit, értékeit, és a tegnap megtett túránk útvonalát. Igen tekintélyes távnak tűnt még szemmel is!

 

A Bikatorok tanösvényen sétálva alig pár kilométer alatt a homoki gyepek ritka kincseivel találkoztunk: báránypirosítóval, magyar szegfűvel, homoki árvalányhajjal, naprózsával és a hangyalesők sok-sok csapdatölcsérével.

 

Fotó: Tóth Judit

Homoki árvalányhaj

 

A vízre szállás előtt megcsodáltuk azt a tó kotrásából származó meddőre telepített erdőt, ami mesterséges volt ugyan, de kezelésénél és fajgazdagságánál fogva a 16 féle őshonos fa- és cserjefaj alkotta „természetszerű” ültetvény üdítő látvány volt.

 

Fotó: Németh Imre

 

Az elektromos motor hajtotta csónak sejtelmesen suhant velünk a mesterségesen kialakított új, nyílt víztükrön körbe. Csodálni való volt bőven: fehér virágú tündérrózsa, és ritkábban kolokán díszlett mindenfelé, míg a sárga virágú rence a partot kísérő zónában virított. Érdekessége e ritka növénykének, hogy a gyökérzetében apró hólyagocskák rovarcsapdaként funkcionálnak, így pótolva a hiányzó nitrogénmennyiséget szervezetük számára.

 

A madárvilág még izgalmasabb volt. A száraz fákon kis kormoránok szárítkoztak, a nádasok mentén szürke gémek és nagy kócsagok vadásztak, a levegőben imbolygó repüléssel a barna rétihéja kereste prédáját. Ritkán a fakósárga selyemgém repült fel csónakunk elől.

 

Fotó: Bárdos Tibor/MME

Üstökösgém (Ardeola ralloides)

 

A hátizsák felvétele után indultunk a hátralévő, Izsákig vezető 8 kilométeres utunkra, most a tó nyugati oldalán, gyakorlatilag a partvonalat követve. Jó részt árnyas, telepített nyár- és akácerőkben vezetett az ösvény, de találkoztunk csúnya tarvágásokkal is. Egy ilyen részen leltük fel az igen ritka, messziről jelentéktelennek tűnő, de közelről csodaszép vörösbarna nőszőfüvet. Innen már csak pár tíz méter volt a nap második kilátója. A toronyból a nagy kócsagokat, kis kormoránokat és a szürke gémek életét csodálhattunk meg.

 

Néhány kilométer múltán újabb madárles csábított megállásra. Egy nyílt víztükrű öblözetnél a takarásból leselkedve mozgalmas vízi világ tárult elénk: tőkésrécék, szárcsák, cigányrécék és dankasirályok voltak a főszereplők, de a statiszta státuszú szitakötők is sokan illegették magukat a levegőben. Különösen a most rajzó ritka, fokozottan védett lápi szitakötők jeleskedtek fel-fel tűnve fehér arcukkal.

 

Fotó: Kovács Norbert/MME

Szárcsa (Fulica atra)

 

Pár száz méter után egy poros és egyenes úton, a vasúti töltés felé lassan közelítve, az átélteket megbeszélve értünk be a városba, Izsákra. Szép és változatos tájon, sok és egyedi élményt szerezve, jó társaságban töltöttük a két napot. Kell ennél több egy természetbarátnak?

 

Szöveg és fotó: Németh Imre, Simay Gábor/MME, Orbán Zoltán/MME, Bárdos Tibor/MME, Kovács Norbert/MME, Tóth Judit

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket! 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. február
H K Sze Cs P Szo V
01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
26
2728
program
korlátozás
A hónap fotója
2018. február
Györe László:
Deres rengeteg
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...